Címlap

A nyugdíjasok és az egészségügy helyzete

Ez a két dolog összefügg, érzem ezt akkor is, amikor mint pártelnököt kérdezgetnek, főleg idősebbek, akik többet betegek az országos átlagnál. A nyugdíjasoktól rémhíreket kell hallgatnom, és várják, bizonygassam, nem igaz, de hát én sem tudok többet. Pontosan azért leírom: választ várok az illetékesektől, hogy ebből semmi sem igaz. Eddig nem méltatták az AQP-t válaszra.

Igaz, a magam részéről nem mondhatok semmi rosszat az egészségügyről, mert talán, mint volt egészségügyis jól meg tudom választani, hogy hova menjek, vagy figyelembe veszik azt is, hogy az voltam. Az is igaz, senkinek sem akarok kiszolgáltatott lenni, se orvosnak, se embernek, és igyekszem maximálisan a magam egészségét megőrizni vagy visszaállítani. Ehhez viszont nagyban szükség van a hitre is, a hit viszont nincs meg az emberekben. Az emberek azt hiszik, hogy ők odatartják magukat, és majd az orvos vagy bárki meggyógyítja őket, saját maguk semmit sem tesznek hozzá.

Nagyon remélem, hogy csak rémhír, hogy nem küldik el az időseket drágább vizsgálatokra, vagy előbb legyintenek bajaikra, nem élesztik újra őket stb. Ilyen és hasonló súlyos dolgokkal jönnek, kérdezgetnek. A nyugdíjasok úgy érzik, nem törődnek velünk úgy, ahogy kellene. Az igaz, hogy az egészségügy úgy rohad, ahogy van. Többször mondtuk, hogy a hozzá nem értő Balogh úrnak már régen menni kellett volna! De nem, marad és minden pusztul. Az állam, úgy látszik, hogy ezt nem látja.

Annyi rosszat látok, hallok, hogy nem mernek az emberek befeküdni a kórházba, még egy bütyök műtétet sem vállalok fel, tudván mennyi kórházi fertőzés van. Valósággal rettegnek, félnek az emberek a kórházba meneteltől. Ezt kellett elérni, vagy ez jó nekik, mert a nyugdíjas gyakrabban kerül oda, rövidesen meghal, és az államnak nem kell több nyugdíjat fizetni? Nagyon remélem, nem ez a cél. Több tucat esetet tudok a családomból, környezetemből, ha idősebb ember valamiért bekerül a krónikus osztályok egyikébe, onnan már kb. 80%-a nem jön ki. Van, mikor két nővér jut 20-30 emberre. Általános jelenség, hogy ha bemegy az ember bármelyik kórházba, székletszag terjeng mindenfelé. Külföldön is ez van? Nem. Igaz (15 éve) Fiumében láttam olyan kórházat, ahol injekciót sem engedtem adni magamnak, de ne ez legyen a mérce! A többségükben magukkal nagyon eltelt orvosokat nem zavarja, hogy nekik, a ”fehérköpenyes isteneknek”, ahogyan egyszer medikáktól hallottam, ilyen illatok között kell élniük? Miért nem követelnek nagyobb rendet, vesznek fel több ápolót stb.? Nagyobb fizetést, hálapénzt lehet követelni – közben több olyan orvost ismertem, aki számolgatta, milyen jól jár az ápoló a kevéske pénzével, undorító… – de a mi biztonságunkat nem? Milyen egyoldalú dolog ez? Ilyen és hasonló körülmények miatt, a családok erejükön felül költségekbe verik magukat, hogy az idős, szeretett szülő még élhessen. Ez a magyar ellátás? Felháborító, ami itt megy. Ettől vannak eltelve, megelégedve, „jobban élünk…”, a halál nem élet!

NEM szabad ezt hagyni! 24.hu „A lap ír arról, hogy 2015-ben Magyarország közútjain 644-en vesztették életüket, vagyis többen haltak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben… összesen 691 halálesetről ír a beszámoló..” Még ez sem ébreszt fel senkit sem? Most, hogy nem költünk az olimpiára, ebből a pénzből, ha csak a felét az egészségügy felfejlesztésére használnák fel, akkor nagyon sokat tehetnénk. De ésszel, ne a közbeszerzések fölözzék le, ne arra menjen el pénz!

Az AQP lényegesen növelné az orvostanhallgatók számát (névleges, semmire sem használható diplomás képzés helyett), és magas ösztöndíjjal, majd rendes fizetéssel biztosítanánk, hogy hazánkban is maradjanak. Minden szinten meg kellene szüntetni az orvosi hálapénzt – ahogyan külföldön sincs! Helyette azokon a kiemelt területeken, ahol valóban keményen és MINŐSÉGIEN dolgozik egy orvos, arányosság figyelembevételével és differenciáltan kellene emelni a béreket. Kiemelt lenne a sebészet, nőgyógyászat, de vannak más területek is. Ahol sok a hiba, ott nem vagy alig kellene emelni, minőségi munkát kell megkövetelni. Elégedettségi ívet kellene kitöltetni névtelenül minden beteggel. Aki nem dolgozik rendesen, emberségesen, az nem baj, ha külföldre megy, menjen. De aki igazi orvos, minőségien teszi az emberek gyógyítását, az rendesen európai szinten kapja meg a bérezését. Tűrhetetlen, hogy ha egy szegényebb nő terhes lesz, már elejétől fogva azon rettegjen, hogy fizeti ki hálapénzben az orvosát! Ez a nagy családpolitika? Ez szemforgatás! Most sokan, illetve a többség azért nem mernek szólni, mert kiszolgáltatottnak érzik magukat. Mi az, hogy minimum százezertől indul egy szülés, ahogy a nőktől hallom, és ha magánklinikára megy, már milliós is a végeredmény? Hova jutottunk, és akkor az átlagbér ettől hol van?

Menjünk vissza a nyugdíjasok helyzetére.

A különböző számítások szerint 41-50% közé tehető a létminimumon élők száma, ennek nagy része nyugdíjas.

index.hu „100-200 ezer forint közötti összeg 822 ezer nyugdíjasnak jár, egy millióan, vagyis a nyugdíjasok fele kap havi 50-100 ezer forint közötti összeget, több mint 72 ezer embernek pedig 50 ezer forintnál is kevesebb jár havonta.”

Ebből hogy fizetgessen az orvosnak valaki, meg hogyan váltsa ki a gyógyszereit? Miből egyenek, miből fűtsenek? De jól élünk, persze, már aki! Ezek olyan lehetetlen, és olyan antiszociális dolgok, hogy mindenféleképpen lépni kell. Nincs hova menekülnie a nyugdíjasnak, sok nyugdíjasotthonról – később kiderül…- szinte halálgyár. Ne legyen a mi magyar népünk a kapitalista gazdasági szívtelen érdekek színhelye. Könyörgöm, ne a spártai rendszer legyen mérvadó a mai idősek sorsa felett, hogy aki gazdaságilag már nem hoz mérhető profitot, azt le kelljen lökni egy szikláról. Senki sem Isten, senki sem dönthet a másik éltéről, csak Isten, vagy saját maga: az orvosok sem, mert mentésre esküdtek! Lassan így alakul az istentelen társadalom sorsa, az eredménye nem tűri azokat az időseket, akik felnevelték őket, akik az országot a legnehezebb időkben is megtartották. Nem értékeli a bölcsességüket, a szeretetüket, az értékeiket, a tudásukat, amiket át kellene venni a fiataloknak, a társadalomnak, hogy életképes maradjon. A társadalomnak értékelni kellene, megtanulni, hogy a régi módszerek ismerete mennyire hasznos lehet.

Az egészségügyi ellátás mindenkinek jár, kismamáknak, cigányoknak, szegényeknek, nyugdíjasoknak, úgy kell működtetni, hogy egyenlő esélyek legyenek, egyenlő elbánásban részesüljenek. Naponta hallani, hogy a sürgősségi felvételi osztályokon micsoda tömeg van. Előfordul, hogy valaki vakbélgyulladással órákat áll a fal mellett, mert ülőhely sincs, sorra sem kerül stb. Ezek tűrhetetlen állapotok, ilyet nem lehet megengedni.

Ismétlem, Balogh urat azonnal el kell küldeni, és helyette egy szociális, humánus, hozzáértő orvos embert kell odatenni, aki megoldást kínál az emberek bajaira. Kérem Orbán urat – mi amiben lehet lojálisak voltunk Ön felé -, a mi pártunk nem sokat támadja Önt, kérjük, hallgasson erre az írásra. Higgye el, Önnek is el fog jönni az a hatvan év, lehet, hogy van pénze, hogy elmenjen külföldre gyógyíttatni magát, de azért az ismerősei, rokonai körében nem biztos, hogy mindenkinek lehetősége van erre. Az Ön tömeges szavazóinak meg már kétséges, hogy külföldi gyógykezelésre is van pénze. Milyen dolog az már, hogy hazánkból menekülni kell, ha betegek vagyunk? A Parlamentben is sok idős ember van, nem biztos, hogy mindig ennyi pénzük lesz…, belekerülnek ezekbe az áldatlan helyzetekbe ők is. Tegyenek ellene, kérem, változtassanak, ne engedjék, hogy tovább rohadjon az egész egészségügy, ébresztő! Tenni kell valamit, és nem csak azért, mert választás jön, hanem mert az ÉLET A LEGNAGYOBB KINCS, amit őrizni kell! Kérem, tegyék rendbe az egészségügyet, és a nyugdíjasok helyzetét is!

Pável Márta
2017.03.17.


Már olvasható a Magazin márciusi száma sok lelkiséggel, nagyböjti gondolattal!

Az AQP elnökségi tagja, Pável Ágnes ünnepi beszéde


Végre itt a tavasz, és március közepén az első nemzeti ünnepünk. Az mindenkinek természetes, hogy tél után újra feléled a természet, de azon biztos sokan elgondolkodnak, hogy miért kell évről évre ünnepelnünk, emlékeznünk kisiskolás korunk óta. Nyilván, az események nem változtak és a rendszerváltozás óta már nem is értékelődtek át lényegükben. Mégis fontos, hogy emlékezzünk, azért mert a történelemnek megvan az a tulajdonsága, hogy ismétli önmagát. Mivel a jövőt nem láthatjuk, a múltból kell, kellene tanulnunk, ha elég bölcsek vagyunk. Az kérdés, hogy vagyunk-e.

Szavalások helyett nézzük meg egy kicsit más perspektívából, az 1848/49-ben történteket.

Azt tudjuk, hogy a forradalom nem volt előzmények nélkül, több szabadságharcban próbálták a magyarok a függetlenséget kivívni. 1848-ban a forradalom a levegőben volt, egész Európa feszült volt, és a bécsi forradalom kitörésének hírére indultak meg a pesti magyar fiatalok az önálló Magyarország felé. Olyan mélyről jövő erőket mozgattak meg, amely az egész népre átterjedt, és gazdasági és társadalmi helyzettől függetlenül minden magyar érzelmű, még nem is feltétlenül magyar származású, embert maga mellé állított.

Nekünk, akik ma élünk, szinte lehetetlen elképzelni ezt a kirobbanó erőt. A mai ember gyenge, tervek nélküli, puhány. Az ujjai izmosak az okostelefonoktól, de se lelki, erkölcsi tartása, sem értékei, amikért az életét is feláldozná, nincsenek. Mert ugye így is végződhet egy forradalom, mi már tudjuk, amit a márciusi ifjak még nem tudtak, hogy 1849. október 6. gyásznap lett a forradalom történetében.

Van-e ma olyan eszme, ami ennyi embert megérint, összefogásra késztet? Ami ilyen lenne, mint a független Magyarország eszméje volt akkoriban. Ami már száz évekkel korábban, a szabadságharcok sorában nemesnek és nincstelen jobbágynak a legfontosabb volt? Amiért, ha fegyvere nem is volt, csak kapája meg dorongja, egész személyével kiállt? Vagy csak a széthúzás és az egyéni érdekek számítanak, meg az ügyeskedés? Jelent-e ma valamit a hűség, a gerincesség? Az elveinkhez, hazához. Talán még az idősekben fellelhető, de a fiatalokat megtanítjuk-e ebben a globalizált világban, hogy hol vannak a gyökereik, hogy hová tartoznak, és hogy miért nem megyünk el innen.

Van-e olyan célunk, amiért össze tudunk fogni. Találunk-e közös értékeket? Muszáj lenne!

Elgondolkodhatunk azon is az ünnep alkalmából, hogy az annyira áhított függetlenség, szabadság – volt-e valaha? Milyen szinten érhető el? Ne legyen idegen nép a nyakunkon, a gyerekeinket és a nőket is biztonságan tudhassuk, nem úgy, mint manapság Franciaországban. Ne kelljen azt számolgatnunk, hogy mikor éri el egy-egy népcsoport azt a szaporulatot, hogy csak eggyel is többen lesznek, mint mi.

Néhány számot nem biztos, hogy ismerünk a forradalomról, de úgy érzem, megérdemlik ezek a katonák, hogy legalább ennyire megemlékezzünk róluk: a magyar honvédség hadereje 150 000 fő volt, ez állt szemben a császári csapatokkal 165 000 fő illetve még a cári csapatokkal 193 000 fő. Mostanában nem ilyen számokat hallunk a rádióban és a televízióban, hanem milliósakat. Több milliónyian indulnak ellenünk. Ráadásul fegyverük sincs, tegyük hozzá, hogy még, látszólag. Csak a tömegük, amit ne becsüljünk le! Mert hiába minden lelkesedés, a túlerő ellen nincs mit tenni, emlékezzünk erre is, az 1848-49-es forradalomból. Viszont mindent meg kell tenni, hogy megakadályozzuk a túlerőt. Ha kerítéssel, akkor azzal.

Amiről eddig szó volt, az egyfajta fizikai szabadság. Erre mindannyian, akiknek egy csepp eszünk van, kényesek vagyunk – itt Magyarországon, legalábbis, Európa többi országára ez nem mindig áll… Emellett azért az ember lelki-szellemi függetlenségre is vágyik. Amit persze nehéz úgy megélni, hogyha közben az is gondot okoz, hogy mi legyen a vacsora a családnak. De ha ez már megvan, az ember szeretne magasabb lelki célokat is megvalósítani. Szeretne olyan életet élni, ami nem hiábavaló. Ami a fejlődést és a tudatosságot szolgálja. Nemcsak a sajátját, hanem még több emberét. A szolgálatot, a tanítást, az elesettek lelki támogatását. Azért, hogy amikor a halála pillanatában az Isten elé kerül – mert mindenki oda kerül, ne kelljen szégyenkeznie. Jó lenne, ha a független állam ezt is támogatná! A maga eszközeivel, törvényekkel, kedvező lehetőségekkel.

A forradalom, sohasem hiábavaló. Mindig változás az eredménye, bárhogyan is végződik. Vigyük magunkkal a jövő évre a forradalom lendületét, az erejét, a hitét ebben az erőben. Fordítsuk ezt az erőt a saját életünk fejlesztésére, és a mások életének jobbítására!


Elrettentő jövőkép…, félelmeim Európa sorsa miatt

Nem Nostradamus akarok lenni, nem gömbből jóslónak csapok fel, csak gondolkodom. Sajnos, gondolkodom – tudom, hogy hülyeség ellen nincs orvosság -, most lehet jobb lenne, ha nem tenném, mert nem valami rózsás kép rajzolódik elém, és így titokban örülök is annak, hogy ennyi idős vagyok. Remélem, hogy ezt már, ami következik, nekem nem kell megélnem.

Mi is a probléma? Nagyon sokrétű, szerteágazó bajok vannak. Ha csak a heti történéseket nézem, török-holland konfliktus, Korea atomarzenálja stb. elég keménynek tűnik, a világháború kirobbanásához körülbelül ilyen szikra tényezők járultak hozzá. Nem ez az ok, de a kirobbantásához ilyen kaliberű dolog elég.

Azon, hogy Törökország az egész földön az egyik legnagyobb hadsereggel rendelkezik, a környezetünkben meg pláne, nem lehet vitatkozni, ezek tények! Az sem vigasztal, hogy NATO tag, meddig? Míg akar. Mohamedánok, sokan vannak, a hit terjesztése nekik fontos! Nem azt mondom, hogy a diktatúra – ami esetleg kialakulóban van náluk -, az a természetes és támogassuk, de valahol nem szabadott volna elszalasztani, engedni eddig futni a lovat. Törökország az Európai Unió tehetetlensége miatt gyakorlatilag nulla ellenféllel áll szemben. Ismétlem, impotens, nulla ellenféllel. Erre példa az EU migránsválság-kezelése, lassú, ésszerűtlen döntéseinek sorozata, stb. Mire az EU felébred, addigra már a mecsetekből a müezzin imára hívó énekét hallhatjuk! És ez nem vicc, nem túlzás, én megmondtam, ha ilyen tehetetlenül, bután, vakon folytatjuk, ez így lesz.

Egyik reggel egy riportban elhangzott egy migránstól egy olyan mondat, ami nagyon mélyre ütött belém. Azt mondta, hogy most mi vagyunk a menekülők, de nemsokára ti lesztek. Kérdésem, mivel vannak beetetve, milyen célt lebegtetnek előttük, ki lebegteti? Nem kell hozzá még érettségi sem, hogy rájöjjünk (habár az EU egyik vezetőjének állítólag az sem volt…) milyen sötét dolgok lehetnek a háttérben.

Azt üzenem felétek, emberek, ébresztő! A török lassan már az EU-ban túlerővel bír, mennyi ázsiai, török és egyéb állampolgár van az európai unióban, akik pár év után állampolgárságot szereztek, választhatók és választók. Innentől kezdve az Európai Unió – köztük már kiemelt ország Németország – a nyakára tette a kést, és még mindig nem ébredtek fel, még mindig nem érzik azt, hogy ők vitték be a trójai falóban az ellenséget. Akiket liberális nyáladzásból, butaságból, megalkuvásból stb. bevittek, azok egy idő után az alvásból ébredni fognak, s mint tavasszal a bogarak előmásznak, szaporodnak, nyüzsögni fognak, s egyre nagyobb életteret akarnak. Előre programozott az EU megszállása? Talán már most is késő felébredni, nem szeretném megélni, mikor vége lesz az európai keresztény kultúrának, pedig nagyon közel állunk hozzá, túl közel.

Az egyházi szervezetek, élükön a Pápa sem ismeri fel a nagy bajt. Nem azt kéne mondani, hogy Jézus migráns volt, hanem azt, hogy ne legyünk az emberiség butaságának az áldozata. Jézus Krisztusnak közénk kellett jönnie SZERETETBŐL, hogy beszélgessen velünk és ebből a beszélgetésből semmi nem ért el a mai emberhez. Az embereket irányító lelki emberek részéről védelmet kellene adni a hívőknek is, hogy legyen idejük megélni azt, amiért születtek. Jézus Krisztus soha nem mondta, hogy legyünk öngyilkosok. Európa olyan, mint aki retardált, megtévedt. 500 éve harcoltunk a mohamedánok ellen, most meg sok liberális hajlamú a behozatalukat akarta, pedig azóta sajnos nem lettek jobbak, sem keresztényeket szeretőbbek, mint akkoriban, sőt!

A nép mindent össze-vissza hallhat, szinte bele vagyunk hajtva egy olyan megtévesztő világrendbe, ami a végünket jelenheti.

Elhangzott egy olyan mondat is a hatalmasságok részéről, hogy vissza kéne szolgáltatni, amit elvettünk a kizsákmányolásukkal a bevándorló népektől. Ezt mi is így valljuk, de nem a kivitelezését, mert eddig rendben is lenne, de miért kell kollektív büntetést elviselni? Magyarország soha nem volt gyarmatosító, nem is volt belőle haszna. Hogy nézne az ki, hogy ha egy iskolában az egyik osztályban lopás, verekedés történik, nincs meg a tettes, így lehet, hogy a tanár kollektív osztálybüntetést szab ki. Az osztályra esetleg kínjában teheti, de az iskolára nézve nem! Jelenleg ugyanez a helyzet: a gyarmatosító országok a gyarmatosított és az afrikai és egyéb országokban nem fektettek be, csak kirabolták és nyomorban tartották őket. Mivel most azok az emberek készülődnek Európába bejönni, azoknak az országoknak kellene visszavinni oda annyit, amennyit elhoztak, vagy nekik befogadni, mindenféle kvóta-ajánlgatás nélkül! Kárpótolnia kellene – de nem az egész Európának, csak a gyarmatosítóknak(!!!), miért kellene kollektív büntetést elviselni, hogy minden ország telepítse be a migránsokat? Jellemző, senki nem vállalja a felelősséget, hanem tolja a másikra, csak elkenik a dolgokat.

Ismétlem, minket az EU-nak nem fenyegetni kellene, hanem hálásnak lenni, hogy itt a határon mérsékeljük az Ő elárasztásukat. De nem, „hálából” időről-időre elítélnek minket, magyarokat, nem is értem, kinek van baj az agyával, a józan ítélőképességével?

Mi magyarok, akik nem gyarmatosítottunk senkit, azt mondjuk, hogy stop, ne tovább, eddig, ide nem lehet bejönni, akkor mi vagyunk a rosszak, hogy a kollektív felelősségben mi nem akarunk részt venni. Sokszor arra gondolok, ha én az Orbán úr helyében lennék – szerencséjük, hogy nem vagyok…-, csináltatnék egy ilyen elmarasztalás után egy zárt alagutat a déli határ csücskében, Szerbiára nyitottan, másik felét az osztrákok felé nyitottan, tessék – lehet minket kritizálni…- itt vannak, menjenek, örüljetek egymásnak, és most lehet minket elítélni. Tudom, kegyetlenül hangzik, de ezt bőven megérdemelnék. Az, hogy napi 10 000 fő menne át, akkor mi van, ők akarták, nem?

Nagy a baj, milliók jönnek, s mi nem lehetünk sziget. Nem tétovázva, hanem kötelezni kellene minden volt és jelenlegi gyarmatosítót, hogy minden országnak adják vissza, amit elraboltak (életszínvonaluk rögtön a miénkre csúszna vissza, és visszajöhetnének a kiment honfitársaink is…). Fejlesszék fel a szegény migránsokat termelő országokat, hogy béke legyen a Földön.

Pável Márta
2017.03.14.


Akik elhagyják az országot, szerencsét próbálnak…

Szeretem a hazámat, s ha külföldön vagyok, 3 hét múlva el kezd belül valami fájni, ami egyre rosszabb lesz, és haza kell rohannom. Ez a honvágy. Így nem is értem, hogy tud valaki innen végleg elmenni, hogy tudja a beültetett fát gyökerestől kitépni, az már nem lesz olyan, mint az eredeti. Tudom; itthon több munkahelyre van szükség, és jobb bérekre. Ezért mindenkinek tenni kell, nemcsak a sült galambot várni.

Utálom azt a kárörömet, amit az ellenzék képviselői a kivándorlással kapcsolatban előadnak. Megy a bujtogatás, s az emberek el is mennek (okkal, vagy alapos ok nélkül) külföldre munkát keresni. Itthon pedig a sok hazafiatlan liberális még direkt cukkolja az embereket, hogy menjenek, milyen jó lesz nekik odakint. Ennek nem sok értelme van, és azok az emberek, akik kint lesznek gyökér nélkül – soha nem fogják bevallani, hogy nem lett jobb –, azok nem biztos, hogy sokkal boldogabbak, mintha itthon lehettek volna.

Akik elhagyják az országot, sajnáltatják magukat, meg a szüleik is. Napokban olvastam egy nyílt levelet Orbán Viktornak címezve, ami eléggé nyálasra sikerült. Nem írtam vissza – pedig belül mondtam a magamét…–, nem akartam direkt balhét, de most szóvá teszem: (A sorsunk eldöntője mindig szemben áll velünk a tükörben, ez egy alapigazság, még ha fáj is…!) Levelében az anya meghatottan – mindenki hibás csak ő nem… – elmondja, hogy már 3 vagy ki tudja, hányadik gyermeke megy külföldre dolgozni, és most nekik is utánuk kell menni. Mindenért csak Orbán Viktort kárhoztatja.

Megjegyzem, mi az AQUILA párt vagyunk, és nem Orbán Viktor védője, sem gyámja. Ugyanakkor nem hallgatom el a véleményem. Gondolom, akikbe a szüleik nem neveltek kitartást, hazaszeretet, tenni akarást, akik a könnyebb utat választják, azok menekülnek! Viszont ezért nemcsak Orbánt kéne okolni a szülőnek, hanem saját magát is, hogy így nevelte a gyerekét.

Ma olvastam, hogy ez meg ez a színész, direkt nem írom ki a nevét, elmegy külföldre. Megvallom, nem is olvasom el, miért, nem érdekel, a kaptafa ugyanaz. Az illető színészről látszik, illetve tudom róla, hogy hol alkoholista, hol nem annyira. Jelleme elég szétszórt, szélsőséges, elég szenzitív, még jó színész is, viszont sehol sem jó neki. Az ilyen ember menjen – egy bölcs mondta: minden ember magával viszi a bajt, az esőfelhőit…–, nem futkosni kellene, hanem belül rendet tenni! Borítékolom, ugyanezek a problémái lesznek külföldön is, maximum nem tudunk róla, mert hiúságból nem fogják elmondani. Külföldön, ha majd megteszi azt, amit itthon is meg kellett volna tennie, akkor esetleg jobb lesz neki. De saját bőrükből keveseknek sikerül kibújni.

Volt egy közeli ismerősöm, aki a férjével együtt lusta volt dolgozni, a munkahelyen igazán kényelmesen elvolt, de erősen váltogatott, és mindig a könnyebb út felé ment. (Magyarán elment volna a munka temetésére.) A férfi is hasonlóképpen viselkedett, azzal együtt nem éltek rosszul, mert ügyeskedtek hol ebben, hol abban. Egyszer szólt, hogy kiköltöznek Amerikába, mindent eladtak. Csodálkoztam. A hölgy Amerikában munkát vállalt egy családnál, ahol naponta két és fél órát utazott New Yorkban, és legalább napi 9-10 órát dolgozott (itthon a 8 órától is haldokolt), és heti két nap volt az, ami az övé volt. Bérházban laktak, majd amit itt eladtak, abból ott vettek egy faházat, ami nekik „csudálatos” volt. A férje buszvezetőnek állt. Tehát mindketten olyan munkát végeztek, amit itthon el sem vállaltak volna, de az ott nekik maga a „mániás” csoda volt. Meg kellett ideologizálni a döntésüket, s onnantól csak a rózsaszín, nyálas ömlengést hallottam Amerikáról. Egyszóval nagyon el voltak ájulva, hogy el tudtak menni a Grand Kanyonhoz, hát még jó hogy el tudnak menni, én is el tudok menni a Hortobágyra, ha akarok. (Sajnos – mivel kegyetlenül őszinte ember vagyok – ebbéli örömükben nem tudtam osztozni, csak néztem, mi bajuk van… így a kapcsolat kihűlt!)

Mindenesetre ezek azok az emberek, akik engem nem győztek meg arról, hogy el kell menni Amerikába, vagy bárhova. Nem hinném, hogy fel kell adni a hazánkat. Még egy eset: ismertem egy diplomás embert, aki jó képességű volt, de nem volt zseniális. Szintén elment Amerikába, igen keményen, szorgalmasan dolgozott, és magas pozícióba jutott. Igaz, több pénz, jobb körülmények stb. Direkt nem írom, hogy milyen téren, maradjunk abban, hogy egyetemeken is tanít. Ez az ember legalább nem hazudott, azt mondta, hogy nagyon nehéz odakint megélni, mert ha az egyetemen több a diák nem elégedett velük, vagy többet tudnak – mert esetleg éjjel az interneten valaminek utána nézett, és ezzel másnap ’megszívatja’ –, lepontozzák. Az egyetemi állása már ingataggá válhat. Nagyon készülni kell és naprakészen résen lenni.

Miért mennek még el innen az emberek? Van olyan is pl. egy hölgy, aki kifejezetten csúnyácska volt szegény, itthon nem akadt neki senki, pályázattal kikerült Amerikába, nem akar visszajönni. Anyagilag nem volt túl jól, kb. 20 éve 600 dollárért bérelt egy kis lakást, napi 1-2 dollárt költött ételre. Aztán több kapcsolat után hozzáment egy fekete bőrű férfihoz, egy gyereke született (akit nem tanít magyarul…) és szintén vettek egy faházat. Állítólag „boldog”, szerintem meg nem.

Az eddig leírtakból kiderülhet, hogy külföldön, még ha háromszor vagy négyszer annyi a fizetése, akkor sem annyira szuper a dolog. Gondoljunk bele, Angliában egy bérelt lakás, ahol az ablakok nem egy tűzfalra néznek, a bérleti díja 3-4 ezer euró havonta. Ez a hazainak 3-4-szerese, pont mint a fizetések, és akkor a magas rezsiről, drága ételről stb. nem is beszéltünk. Ha kiszámoljuk, az eredmény nem olyan fényes, mint aminek elsőre látszik. Nem mondom, hogy nem megy jobban, de nem hinném, annyival, hogy érdemes legyen itt mindent felrúgni.

Hosszasan sorolhatnám, nagyon sok rossz példám van, de nem akarok unalmassá válni. Végezetül: ismerek egy jó képességű, diplomás kutató embert, aki Angliában él, és nagyon jó eredményeket ért el. Igazából professzornak kellett volna már lennie, intézetvezetőnek is, de csak helyettes lehet, mert külföldi, magyar, „bevándorló”. Ez felháborító, nem kimondva van így, csak a gyakorlatban.

Itthon kellene rendet tenni, mindenkinek itthon kellene az asztalra csapni. Mindenkinek rendes fizetéseket és tisztességes munkát kell adni. Nem menekülni kell, hanem az országot kellene rendbe tenni. Már elindult valami, de ha nem lenne annyi kifolyatott pénz, kétszer vagy háromszor gyorsabban haladhatnánk. Országunk szép, jó adottságokkal rendelkezik.

Gondolt már arra valaki, hogy milyen gyökér nélkül élni egy országban? Tilos lenne a tanároknak iskolákban, egyetemeken a fiatalokat arra nevelni, ösztönözni, hogy külföldre menjenek (és semmiféle okuk ne lehessen erre, el kell küldeni őket, ha ezt teszik). Inkább meg kell mutatni a lehetőségeket! A szülők sem nevelhetnek hazaszeretet nélküli gyerekeket. Az lehet, hogy kimennek egy félévre, évre nyelvet tanulni, szakmai ismereteket szerezni, vagy körülnézni a világban. De mindenkinek itthon van a helye, itthon kell rendet tenni, itthon kell élni. Ha nem itt kellene élnie, nem ide született volna, ez ennyire egyszerű.

Pável Márta
2017.03.07.


Közlemény

Keressük egész Magyarországon azokat az embereket, akik (akár 2-3 főtől is) szívesen végighallgatnák nívós zenés, irodalmi műsorunkat, és meghallgatnák, mit tennénk, hogy jobb legyen az országban. Kérjük, jelezzék felénk, és időpont egyeztetés után szívesen elmegyünk Önökhöz.

Lelki tanácsadással és lelki segítséggel is tudunk szolgálni.

Várjuk a leveleiket, telefonjaikat.
aquilapart@aqp.hu, + 36 20 327 4793

A visszaélések elkerülése érdekében a rejtett számokról történő hívásokat nem fogadjuk! Megértésüket köszönjük!

 

Hirdetményünk, felhívásunk!

Kérünk minden intelligens, hívő, vagy Istenre nyitott embert, tagnak csatlakozzon az AQUILA Párthoz!

Az AQP-nál közgyűlési határozat alapján a belső keménység és tisztaság védelme miatt egy évig csak próbaidős önkéntes lehet mindenki. Habár nálunk amúgy is mindenki önkéntes, pénz hiányában senkinek sem tudnánk egyébként sem fizetni.

Kérjük, ha érez magában erőt ehhez az intelligenciát, becsületet és kitartást kívánó munkához, jelentkezzen tagjelöltnek.

Az alapszabályunkat a honlapunkon megtalálja.

Várjuk a kedves párttársakat.

Üdvözlettel: Varga Péterné Márta elnök

 

AQUILA Párt /AQP/

Nyilvántartásba vétel ideje: 2013. március 7.
Bejegyzési szám: 14981
Nyilvántartási szám: 01020014981
Adószám:18398933-1-43
Bankszámla-szám: 10918001-00000038-58540003 (UniCredit Bank)
Bp. 1222, Zakariás József u 3.
Elnök: Varga Péter Miklósné

 

Az AQP programja IDE kattintva megtekinthető.

Kérjük, olvassa végig a programot, mert csak így tudja meg, hogy valójában miért is alakultunk meg. Elolvasás után őszinte érdeklődéssel várjuk a kérdéseit, meglátásait, és a véleményét.
Mi Önökkel konzultálni bárhova szívesen elmegyünk, előadhatunk, vitázhatunk, elmondjuk, mit szeretnénk tenni a Hazánkért.

E-mail címeink:
Elnökasszony: varga.marta@aqp.hu
Szervező titkárok (média): media@aqp.hu
Általános információk: info@aqp.hu

Tel.: +36 20 / 327 47 93

A visszaélések elkerülése érdekében a rejtett számokról történő hívásokat nem fogadjuk! Megértésüket köszönjük!

Székhelyünk: 1222 Budapest, Zakariás József utca 3.
Nyitva tartás: kedd, szerda, péntek 17-21 óráig
Más időpontért előre kell szólni telefonon, és akkor a rendelkezésére állunk.

Kérjük, ismerjen meg és támogasson minket!


  • Gyerekek a templom tavánál