Pártkörút: a Balaton északi partja

Vargáné Pável Márta, az AQP elnöke
2013. október 27. szombat

Részt vettek:
Varga Péterné
Oroszi-Kuzmich Kinga
Oroszi István
R. Márkus Edit

Ez a körút több célt is szolgált, mert sírokat látogatva kötöttük össze a hivatalos úttal, így az AQP költségmentesen csinálta a körutat. A temetőkben és azok környékén halottak napi megemlékezéses szórólapot is adtunk, melyet nagy köszönttel vettek el.

Körutunk első állomása Révfülöp volt, ahová fél 8 körül érkeztünk. Sajnos ebben az őszi időben már nem volt piac, ezért az utcákban szórólapoztunk, vagy postaládákba, vagy az emberek kezébe. Pár emberrel beszélgetve kissé meglepődtek a korai buzgalmunkon, de kedvesen beszélgettek, értik, mit akarunk.

Nemesgulács volt a következő állomás, ahol szinte az egész falut beszórólapoztuk. Megálltunk Kisapátiban is, azt is beszórtuk lapokkal, majd Tapolca következett, ahol az Y házakhoz látogattunk el, megszórtuk, és pár emberrel beszélgettünk, főleg fiatal anyukákkal. Tapolca tavas barlang szállodájánál találkoztunk a helyi televízió riporterével, aki interjút készített velem, amely a helyi és remélhetőleg a szomszédos vidékek adásaiban is megtekinthető lesz.

Ezután nagy rohanás következett Keszthelyig, mert 45 perccel később az ottani Szentháromság szobornál volt a riport. Éppen hogy odaértünk. A riport már meg is jelenet a Keszthelyi Televízióban. Hálásak vagyunk mind a két helyen a médiának, hogy riport lehetett velünk, a szegény párttal, mert erre sincs pénzünk. Kérjük, hogy jó szándékukkal segítsenek továbbra is! Közben találkoztunk helyi segítőinkkel is, és megbeszéltük a további teendőket is.

Utunkat folytatva Nagyszakácsiba mentünk, már este volt, szintén szórólapoztunk. Marótpusztát csak érintettük, sötét volt már, a helyzet valamivel jobb ott, mint 5 éve, de sok javítani való lenne még. Az emberek az utca közepén élik az életüket biciklikkel keresztbe állva, odébb sem mozdulnak, ezek után az ember nem mer kiszállni sem.

Utunk tapasztalata: kellemes volt, barátságos, megértő emberekkel találkoztunk. TV-s riporterek igazán nyitottak voltak, látszik rajtuk némi averzió egy-egy riportnál, de ezt sikerült feltörnünk, és érdeklődők lettek.

A bejegyzés kategóriája: Írások
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.