Az AQUILA Párt teljesen új politikai stílust, új módszert képvisel, és Isten akaratából cselekszik

Támogatást kérünk Önöktől, mert az AQP a jóra, az isteni normákra felbujtogató kovász akar lenni a Parlamentben. Országjárásunk során egyre erősebben érezhető lett, hogy honfitársaink nem a hazudozásokra, nem a megtévesztő, szemforgató, a pénz és a rang hajhászokra vár, hanem az igazi értékek képviselőire.

Mára kifogyott a világból a példakép. Igaz most egy nagy támadt, akit Ferenc pápának hívnak. Nekünk ez nagy erő, hogy szinte most ugyanazt mondja, mint amit 3 évvel ezelőtt kiadott könyvünkben leírtam. Így érezhető és reményt keltő, hogy Isten átfogóan, az Őt hívő emberekben aktívan cselekszik, egymásba kapcsolja őket.

A világból hiányzik az a politikai korrektség, amelynek hinni lehetne, hiányoznak olyan politikai vezetők, akik nem mondanak ártatlan szemekkel teljesen mást, mint az előző hetekben.

Mi, az Isten Sasai, csakis tiszta meggyőződésből, korrektségből mindig ugyanazt mondhatjuk, a mi igazságunk Istené, ez nem változhat, és nem alku tárgya. Nézzék meg, a kb. 130 pártból nincs több ilyen, mert az AQP egy népet mentő misszió. Minket Isten táplál, és Ő a mi vezetőnk. Az AQUILA-t nem érdekelheti, hogy a világ nagy része hitetlen. Mi tudjuk, kinek hiszünk, és a többi nem a mi dolgunk. Tudjuk, sokan cinikusan nevetnek, vagy gúny tárgyává teszik az Istent – ez csakis őket minősíti, és az nevet igazán, aki a végén nevet… –, de minket nem akadályozhat, nem fogjuk letagadni, bármit is tesznek ellenünk. Ferenc pápa: „A Szentatya arról a kísértésről szólt, amikor valaki úgymond „normális” akar lenni, pedig Isten gyermeke: ez lényegében azt jelenti, hogy nem veszi figyelembe az Atya Szavát, és csak egy emberi szót követ: saját akaratának szavát. Ez bizonyos értelemben azt jelenti, hogy „eladja” a kiválasztottság ajándékát, hogy elmerüljön a „világiasság uniformizálásában.” (Kiemelés tőlem) „Vagyis visszautasítják a szeretet Urát, visszautasítják a kiválasztottságot, és a világiasság útját keresik, hasonlóan sok mai keresztényhez.”

Lehet minket szektának hazudni – biztos, tehetetlenségükben tenni is fogják néhányan –, de mi Isten katolikus, hithű Sasai vagyunk, és azok is maradunk. Az AQUILA kizárólag Isten akaratából jött létre. Ismételjük, csak azért, hogy komfortosabbnak tűnjünk a hitetlen világnak, hogy ne fájjon a lelki szemük, ha minket hallgatnak/néznek vagy, hogy esetleg a hitetlenek is ránk szavazzanak, azért nem fogjuk elhallgatni Jézus Krisztust, hiába is tanácsolják ezt sokan. Ferenc pápa: „A mindennapi élet azt igényli a kereszténytől, hogy hűséges legyen kiválasztottságához, és ne adja azt el azért, hogy a világhoz hasonlóvá váljon.”

Az AQUILA Párt tagjai a szerint élnek, amit hirdetnek. Tegnap egy neves személlyel folytatott érdekes beszélgetés kapcsán világossá vált, hogy a mi hitünk túlvisz minket a valláson (bármelyikről legyen is szó) úgy, hogy egyenesen magához az Istenhez vezet. Viszont befogadunk minden valóban jó szándékú, hívő embert vallástól függetlenül, és azt is, aki még talán nem tudja, hogy hívő – de jó ember – az un. anonim keresztényeket is. A szabad akaratát mindenkor mindenkinek maximálisan tiszteletben tartjuk.

Ilyen hosszú bevezető után kérjük/figyelmeztetjük a tisztelt választópolgárokat az alábbiakra: jelenleg gőzerővel folynak a koalíciókötések, mind a bal, mind a jobb oldalon, és vélhetőleg lesznek még meglepetések is. A többségnek – láthatóan – szinte csak az a fontos, hogy minél nagyobb hatalmat/pénzt szerezzen, és eltakarítsák/kiszorítsák a másikat. Messze nem a magyar lakosság jólétéről, nem a munkanélküliek és az éhezők, a fázók számának a csökkentéséről szól ez, hanem az egóról, a hatalom megtartásáról vagy annak visszaszerzéséről.

Aztán jön a sok degradáló szöveg, hogy aki elmondja, mi a nép gondja, az „panelszöveg”-et mond. Nem tudom, ha nem tudna enni adni a gyermekének, az is panelszöveg lenne-e vagy ha reggelente nem tudna hova menni dolgozni?

Kérjük a Választópolgárokat, gondolkozzanak és majd a fülkékben bölcsen döntsenek. Hiszünk az emberek bölcsességében, és abban, hogy nem csak a megtévesztésre hallgatnak.

A nép szinte haragtól elborult aggyal váltotta le a ma ismét összeállt MSZP társaságot, akik áldásosnak nem nevezhető tevékenységükkel okozták – szerintünk –a FIDESZ 2/3-os győzelmét, amiről mára bebizonyosodott, hogy veszélyes volt. Senkinek sem kedvező ez a nagyhatalom, a fékek szinte kiiktatásra kerültek. Ez – bármelyik oldal részéről is, mert az ember ilyen – diktatúrához is vezethet! Nem szabad egy pártot sem hagyni, hogy túl nagy hatalomhoz jusson! Egyiket sem!

Mit tehetnek Önök? Nem azt, amit most a jelenlegi nagy pártok sulykolnak, hogy ne aprózzák el a szavazatokat. De igen, támogatni kell a jó célú, kis pártokat, mert az nem elaprózás, hanem az ő a kizárólagos hatalmuknak a csökkentése, ha új, friss erőknek adnak lehetőséget. Jól nézzék meg, és legyen a voksuk feltétele az, arra szavazzanak, aki nem köt koalíciót. Mert az biztos, hogy az a párt semerre sem fog bólogatni, hanem egy józan fék szerepét töltené be. Az AQP-ben biztosak lehetnek, nem fogunk sehova sem betagozódni, mert nem is tehetnénk meg.

Az AQUILA feladata azt is, hogy a Parlamentbe bejutva bujtogasson a jóra, nyitogassa a képviselők szemeit az igazságra, a harácsolás és az ego túltengésétől az emberek bajainak, megaláztatásainak, kizsákmányolásának a felismerése felé. Tudom, tapasztalom, hogy meg lehet tenni. Ha Önök adnak az AQUILA Pártnak lehetőséget, akkor valóban megtehetjük, mert a Parlamenten kívül nem lehet ezt a lelki, szellemi tisztogatást megtenni (úgy, ahogyan házon kívül takarítani sem lehet). Mivel a fejétől bűzlik a hal, itt kell kezdeni az elme tisztogatását, az erkölcsösség előmozdítását. Lassan, szisztematikusan a politikusok értelmére és jó szándékára kell hatnunk, mert ahogyan Ferenc pápa is mondta, az ember utánfutóval nem viheti a túlvilágra a megszerzett vagyont. Mindenkivel fel kell ismertetnünk, logikával el kell vezetni odáig az embert, hogy felismerje, más, igazi értékek is léteznek.

Az AQUILA Párt józan tervekkel, friss szellemű, korrekt, megvalósítható, logikus programmal rendelkezik, amellyel lassú, de szisztematikus javulást lehetne elérni. Ezt a programot az adósságnövelést mellőzve csak a magyar érdekeket szem előtt tartva kellene végrehajtani. Az olyanoknak nem szabad hinni, akik felelőtlenül, populistán fűt-fát ígérnek, amiből nem lesz semmi, csak nekik voksuk, vagy ha megteszik, adósságnövekedés.

Kérjük a Választókat, gondolkozzanak, és adjanak lehetőséget az Országnak a mókuskerékből (melyben csak a jelenlegi, egymást cserélgető pártok találhatóak) való kiszabadulásra.

Vargáné Pável Márta
2014.01.19.

A bejegyzés kategóriája: Írások
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.