Akinek van gyermeke, az tudja, hogy legszívesebben bura alatt tartaná, mert félti a világtól, attól a sok bajtól, veszedelemtől, ami itt leselkedik rá. Mivel mindenkinek szabad akarata van, a szülő előbb-utóbb bármennyire is fáj neki, elengedi a gyermekét, nem tehet mást. Ugyanakkor állandóan félti, még ha 40 éves is, hogy nem lett-e baja, mi van vele stb. Aki (igazi) szülő, tudja, hogy akár az életét is odaadná, csakhogy a gyermekét megóvja a legrosszabbtól, kimentse minden bajból.

Ha egy ember – aki több szinten sem tökéletes – így viselkedik a gyermekével, akkor Isten, aki a legtökéletesebb szeretettel szeret minket, milliószor is jobban aggódik miattunk.

Mi Tőle vagyunk, az Ő lelkét hordozzuk, és Hozzá kell, hogy visszatérjünk. Mi Isten gyermekei vagyunk, akik földi vándorúton vagyunk, bennünk Isten halhatatlan lelke van. Gondoljunk bele, mennyire félt minket, mennyi gondot okozunk Istennek a földi barangolásunkkal, ha saját maga Jézus Krisztus alakjában értünk leszületik, és megmutatja, én vagyok az ajtó, ahol hazajöhettek. Lehetőséget ad, de nem kényszerít, mert ő a szeretetében is gyengéd, s a szabad akarat Tőle van, mert Ő maga a szabadság!

Kiszolgáltatja magát nekünk, a lelkeit hordozó testeknek/emberi lényeknek, bármit tehetünk Vele, és meg is ölték. Ez ma is így megy, sajnos nem emlegethetjük múlt időben. Az ember az önmagát odaajándékozó isteni szeretetre ököllel válaszol. Leszedik a kereszteket a templomokról, Jézus ünneplése, a jóság, a hazavezető szeretet ünneplése helyet jön a „mikulás”, jön a télapó, meg ki tudja, milyen nyomorúságok. Csupa karácsonyi, piros giccs minden. Csupán a KARÁCSONY lényege, ünneplésének igazi oka veszett el. Istenem, hova jutott az emberiség, van-e még ettől is lentebb?

„Az Úr… Azért szegődött azokhoz, kik megértik az eget, mert nincs mit szeretniök a földön ; azért élt azok közt, kik el nem felejtik az örökkévalót, miután oly kínos nekik az ideig való.
De nemcsak a szenvedés mélységének lakóihoz fordult, hanem a mély fölértés s a mély vágyak gyermekeihez is, kik lelket keresnek, kik a bűnből kivágyódnak, kik szívük békéjét szolgálják s e legmélyebb ösztöneik szolgálatában világosan látják, hogy azt el nem érhetik sem pénzzel, sem hatalommal, sem élvezettel, sem dicsőséggel, hanem ingyen való kegyelemmel, mely leereszkedik az égből s fölemeli a magában erre képtelen s a bűn súlya alatt lihegő s attól meg nem szabadulható embert. … Hitünk boldogító tudatában lejött maga az ég a földre, mikor eljött az, ki a mennyországot nekünk megnyitotta s az Isten neheztelését szeretetre fordította.”
Prohászka O., Karácsony