Magyarok kivándorlása

Talán csak a távolság mutatja meg,
mennyire hiányozhat valami.
Talán messzire kell utazni, hogy kiderüljön,
milyen becses is az a hely, ahonnan elindultunk.

Jodi Lynn Picoul

 
Most voltam – szerencsétlenségükre meghívtak… – egy magyar házaspár búcsúztatóján, akik hónap elején külföldre költöznek Angliába. Eladták az apóstól örökölt házukat, egyik gyerekük kint van, a másikat most szédítik, hogy ő is menjen ki.

Valahogy olyan érzésem lett – életemben sokadszorra –, hogy ha pl. egy házastárs menni akar, a világért sem szabad visszatartani, menjen, de gyorsan, Isten hírével. A kivándorlók érvei és jellemük ismeretében most is ezt gondolom, lehet, hogy jobb, ha elmennek. Többnyire itthon nem olyan szorgosak, mint kellene, és semmi sem jó, de ott cselédnek jó lesz. Látom, sokszor diplomások is boldognak mondják magukat, mikor „nemes” munkájukat végzik, ami sokszor takarítás, címkeragasztás, ládapakolás, pizza kihordás stb. Ja, ez biztos üdvös lesz. Elment az agyuk, s nem értem, hogy lehetnek emberek ilyen meggondolatlanok.

Most is nagyon felbosszantottam magam, mert ez az ember jó szakmával rendelkező, és jó szakember volt itthon is, a nőnek rendesen állása volt, és most minden rosszat mondanak Magyarországról. Tudják, hogy 1000-1300 font közötti minimálbért kapnak és 600-800 font közötti a lakásbérlés (szerintem meg több…!). Csillog a szemük, hogy nekik milyen jó lesz, hogy ketten fognak keresni, és hogy ebből majd milyen jól meg fognak élni stb.! Megkérdeztem tőlük: tudtok angolul? Nem, de más sem tudott, válaszolták. Szuper, mit mondjak, háromnegyed éve erre készültek, de egy tanfolyamot sem voltak képesek elvégezni. Igen, ez volt egész életük mentalitása, gondolom, ezelől kell Angliáig futni. Elképesztő, egy szót sem tud egyik sem angolul. A férfi még itthon is állandóan betegállományban volt, mert állítólag gerincsérve volt. Na most, egy ötvenen túli ember, aki nem tud angolul, betegeskedik, most elad mindent, s neki az a jövő, hogy takarít Angliában, a porszívózás biztosan jót tesz, meg a párkányokon való mászkálás is. Közben mást sem mondott, mint a magyarokat gyalázta, hogy milyen tirpák ez a nép. Mondtam, én 15 évig voltam gyógyszerkiadó és szerettem az embereket, ők is engem. Közölte: itt nincs jövő, és hogy milyen rossz volt, mikor az emberekkel, a magyar emberekkel kellett neki kereskedőként foglalkozni. Minden rossz és minden kivetni való, de ott milyen jó lesz, és amikor elmondtam a véleményemet, hogy nem lesz jó, hogy hülyeségeket csinál, akkor a vendégek fele mellém állt, egy része hallgatott, s csak páran értettek vele egyet. Kérdeztem, hogy lesz nyugdíja? Lesz, mondta; ja persze, hogyan?! Elpocsékolta az örökölt kertes házát, de vidéken ebből még mindig palotát kaphatott volna. Nem megy – mondta –, vidéken nincs állás. Van, hát hogyne lenne, ha akarná, ahogyan Budapesten is volt, de nem akarta. De hogy ő mit csináljon itt, alacsonyak a fizetések, könyörgöm, de a rezsi is, meg minden más. Arányában, ha lakást bérel, sokkal rosszabbul jár, és nincs szimulálás, nincs táppénz, viszont cseléd és segédmunkát végezhet.

Azt gondolom, hogy egyrészt meghibbant, másrészt nincsen logikai és realitásérzéke, hogy 56 évesen, nyelvtudás nélkül, gerincbetegen megy külföldre. Pláne nem tekinteném a helyében szakember létemre előrelépésnek, hogy mások után szedjem a szemetet, takarítsak. Ennek kell örülni, ezt tekinti felemelő munkának. Láttam, hogy megharagudott rám, mondjuk ez engem soha nem érdekelt, mindig megmondom, amit igaznak vélek…, s ez így is fog maradni! DE ha valaki ilyen hülyeséget csinál, végképpen nem hallgathatok.

Sajnos nem ő az egyetlen, úgy tűnik, ez már az alsó középrétegnél jelenségnek számít.

Pár hónapja a strandon beszélgettem egy férfivel, akinek 5 gyereke volt, most jött haza Bécsből nyaralni és a családját is kiviszi, mert ott jobban keres. Kérdeztem, mennyit? Hát most 500 ezret, de ha kint alkalmazzák, akkor többet, fizeti a lakbért és bőven ki fognak jönni. A lakást itt nem fizette, mert az anyja külön lakásában ingyen lakott. Mondtam neki, kaphatna ennyi gyerek után CSOK-ot, meg egy csomó családi pótlékot stb. is. NEM, ő megy – hörögte –, innen semmi sem kell, ez szar ország, ő megy. Hiába próbáltam, bármit is mondtam, süket volt rá, csak lökte a logikátlan szövegét. Nem látott, nem hallott, az érveket nem akarta megérteni. Hát menjen. Világos, egyszerűen hülyeséget csinál, mert nem fog jobban járni.

Minden hiába, teljesen be volt indulva, most úgy látom, ezek egyformák, egyik sem a munka hőse, és elvakultak, hazaszeretetlenek. Ezeket az embereket össze lehetne költöztetni, és együtt kitaszítani valahova, egy kis hidegre, hogy gondolkozzon, hátha visszajön a kirándulásból az esze, persze, ha volt…!

Igaz, hogy a fiataloknak jövőt kéne biztosítani, de az ő gyerekei nem is tanultak. Jó esetben volt szakmájuk és ennyi. Na most én nem irigylem Angliát, vagy Amerikát, vagy a németeket sem – őket semmiért sem…–, ahova ilyenek vándorolnak, persze szégyenletes lenne majd visszajönni, és fogcsikorgatva a legrosszabb munkát is elvégzik, meggyőzve magukat, hogy milyen jól tették, de remélem, lesznek tiszta pillanataik is…!

Hát én – ilyen tapasztalatok után – azt gondolom, aki akar, menjen, mert ha valakibe annyi hazaszeretetet nem neveltek, hogy megszakadjon a szíve attól, hogy elmegy, hogy eladja a házát és feléget mindent, az tragikus.

Éppen azon gondolkoztam, hogy mi nem kerestünk jól, én pl. egészségügyis voltam, de azért Budapesten megvan a felsőbb szintű polgári élethez mindenünk. Igaz, egész életünkben szorgalmasan, nagyon sokat dolgoztunk. Soha nem szidtam a hazámat, szeretem az embereket! Szerintem csak olyan emberekkel lehet országot építeni, akikben van hazaszeretet, de ez már sajnos következetes gyilkos oktatással ez kinevelődött. Internacionalisták lettek az emberek, honvágy semmi, a hűség, a kötelezettségérzés is hiányzik. Rosszul állunk.

Minél magasabbra nő a fa fel az égbe,
annál mélyebbre nyúlnak a gyökerei le a sárba.

Friedrich Nietzsche

2017.09.24.
Pável Márta

A bejegyzés kategóriája: Írások
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.