2017. novemberi vegyes észrevételek, meglátásaim

Ne ajánld fel a helyed az időseknek!?

Ilyen (lásd alább) és hasonló cikkekben mindig neves angol, amerikai meg egyéb emberekre, tudósokra hivatkoznak, hogy megállapítanak dolgokat, de amikről aztán kiderül, torzítottan jöttek le, és ebből nagyobb baromság lesz.

Forrás
Ne ajánld fel a helyed az időseknek (2017.10.27. 06:30)

Ebben a cikkben az olvasható, hogy a nyugdíjasoknak nem kell átadni az ülőhelyet, mert milyen jó, ha ők tornáznak, közben még egyensúlyoznak is a buszon vagy villamoson. Ez teljesen felháborító! Eddig is neveletlenek voltak az emberek, és aki ezt írta, aki ezt az egészet kitalálta, az is minősíti magát. Gyalázat – szerintem –, megint neveletlenség, öregek iránti tiszteletlenség és embertelenség jelenik meg! Ugyanis a fiatalnak ülni kell, míg az idős, elmeszesedett ember lóg a kapaszkodón. Ilyen világot képzelnek? Az a nagyon jó, ha a fiatalság ül, és egyfolytában nyomkodja a mobilját?? Ha felállna, pl. körül is nézhetne: hű-ha, itt élő emberek is vannak! Milyen jót tenne a fiataloknak, ha állnának, mert addig is legalább nézegethetnék a házakat, arcokat, vagy gondolkozhatnának… ha egyáltalán tudnak még mivel. Viszont az idősnek meszes a gerince, tornázni valóban kellene, és nyugodtan, szép lassan sétálni szükséges lenne, tegye is, de ne a járművön rángatózva. Ne a zötyögő villamoson, ami hol megy, hol megáll, s ha kapaszkodik erősen, egy véletlen mozdulattól esetleg megreped a csigolyája, kicsavarodik a protézise stb.

Emberek – ha Ti is megélitek –, lesztek még idősek, meg fogjátok látni, milyen kiszolgáltatott lesz az életetek.
Micsoda egy embertelen, undorító dolog ilyeneket firkálni, ha valaki ezt kitalálta, akkor legyen jóérzés a riporterekben, cikkírókban, és ne vegyenek át mindenféle cikket, hanem egy kicsit gondolkozzanak, hogy ez nekik hogy esne? Mire serkentik az amúgy is kevés tisztelettel rendelkezőket?

Választásokkal kapcsolatos karaktergyilkolászások

Úgy tűnik, minél közelebb a választás időpontja, annál jobban fordulnak ki a pártok képviselői magukból, és az ő riporteriek is, gondolom, ezért pénzelik őket.

A napokban több ilyennel is találkoztam. Az egyik híres tévében látom – nem írom le a nevét – egy „neves” ember hörgését Orbán Viktorra, meg erre az egészre. Már többször kifejtettem: nem vagyunk fideszesek, nem tisztem Orbán Viktort védeni, de amiket előadtak, azért elég gusztustalanok. Mindent kiforgatnak, mindennek a negatívját veszik. Azért lássuk be, hogy az Orbán Viktor ellen felhozott vádakat azok is elkövették, akik most dolgoznak ellene, pl. hamiskodások, korrupció, el nem számoltatás stb. Egyik sem jobb a másiknál.

De van olyan is, amit ők a mostani „hörgők” nem tudtak jól csinálni, csak rosszabbul, pl. adósság gyártása (itt javult), egészségügy, oktatás csődje, hazánk internacionalistává masszírozása, a cigány probléma szőnyeg alá söprése. Akkor is, most is, mindig ez történik. Egy csomó minden javult; lehet, hogy a rezsicsökkentésben van átverés is, de kevesebb az adósság, több a munkahely, nagyobb a GDP, mint eddig volt Gyurcsányékhoz képest, akik csak kölcsönből tudták az egészet fedezni, és közben kirabolták Budapestet, eladták, leépítették a gyárainkat stb.

Mi is igényt tartanánk arra, hogy ezt az elszámoltatást megtegyék, de tartok tőle, túl sok érdek-összefonódás van, így nem fogják tudni megtenni. Még az is lehet, hogy ha akarnák, se sikerülne kivitelezni. Az emberek naivak, azt hiszik, hogy ezek szimpla dolgok. Hát nagyon nem, olyan háttér-összefonódások és olyan kéz kezet mos alapok vannak, hogy mindegyik azt mondja, hogy ha te lebuktatsz engem, én is lebuktatlak téged. Csak az tudna bárkit is elszámoltatni – ha közben valami módón nem halna meg…– akinek nincs vaj a fején, és olyan pozícióba kerülne, hogy legyen ereje hozzá. S ez kizárt, mert ilyen helyzetbe kerülni – az esetek 99%-ában csak valami „vajazással” lehet. S itt be is zárult a kör.

Sajnos a politika, ahogy most mi látjuk, arról szól, hogy ki szerezzen többet: hatalmat és pénzt, ki kit csaljon meg jobban. Előzőleg is, most is a választások közeledtével minket is be akartak venni, de mi ebben nem vagyunk partnerek. Mi tiszták vagyunk, mi elszámoltathatnánk bárkit, mert semmit nem tudnának ránk olvasni, de ilyen nagyon kevés van. Szóval elszámoltatás valószínűleg ezért nincsen.

Úgy gondolom, ha egy-egy párt naggyá nő, már nem tudja úgy koordinálni a tagjait, mint amíg kicsi. Így a vezetőknek sokszorozódik a felelőssége, súlyos helyzeteket idézhetnek elő, számukra kényes kérdések, tények elé kerülhetnek, és hogy mit választanak, az el is dönti a további sorsukat, mert a lavina könnyen megindulhat. Azt nem állítom, hogy ha mi nagyon nagy párt lennénk, nem lennénk veszélyes helyzetben, látván, kik miért jelentkeznek, kérdés, hogy tartjuk magunkat távolt a nemkívánatosaktól (felvétel előtt pl. egy év önkéntes munka kell nálunk). Nem lehet tökéletesen szűrni a tagságot, még akkor sem, ha teljes szívvel tiszta akar maradni egy párt. Tehát minél nagyobb valami, annál kevésbé kontrollálható, a legkevésbé lehet elkapni azt az embert, aki rossz fényt vetne ránk.

Folytatás a hibákról: egészségügy. Természetesen vannak hibák és általam is több helyen kifogásolt dolgok, de akkor sem mondhatjuk azt, hogy itt minden rossz.

Összességében úgy érzem, nagy és rossz fordulat van az egészségügyben. Láthatólag arra törekszenek az orvosok, hogy a betegeket a maszek intézetek felé nyomják, odamenjenek, mert ott gyorsabban és jobb ellátást kapnak. Ez egy kispénzű vagy nyugdíjas beteget nézve is gyalázat! Sőt a magánorvos elkéri a TAJ számot, mondván, a recepthez kell…, de a szövettanhoz miért kell, mikor ki is fizettetik, pl. egy bőrgyógyásznál? (Persze nem mindenki ezt teszi, de jó pár éve voltam ilyennél is.) Ezek gyalázatok. Valóban vannak olyan dolgok, amiken sürgősen változtatni kéne.

Eltűnt fiatalok
Sorra hallani a rémhíreket, hol kinek tűnt el ismerőse, aki egészséges és fiatal. Nagyon remélem, teljes hatásfokkal keresi a rendőrség ezeket a fiatalokat. Azt vélik, hogy szervkereskedők rángatnak be a kocsikba és rabolnak el embereket. Abba belegondolni is rettenetes, ki sem lehet bírni, hogy egy életerős fiatalt anyagi érdekek miatt rabolnak el, hogy valakibe, aki dúsgazdag, beépítsék egy szervét; hogy egy fiatal életlehetőséget megszüntetve, darabokra szedjenek bárkit is. (Én itt rögtön ítélő bizottságot hoznék létre, azonnali cselekvéssel!) Kérek mindenkit, hogy ez ellen tegyünk, fokozottan figyeljünk! Mondjuk el a fiataljainknak: ha látunk gyanús esetet, lépjünk közbe, mert cinkos, aki néma!

Ha már ilyen undorító lett a világ, az ellen tenni kell, ez tűrhetetlen, ez semmi szín alatt sem tolerálható. Segítsünk egymásnak!

Jálics Ferenc jezsuita szerzetes 90 éves, Isten éltesse!

Források: jezsuita.hu és magyarkurir.hu

1927. november 16-án született Budapesten. Érettségi után belépett a Jézus Társaságába, „1956-ban a rend Chilébe, egy év múlva pedig Argentínába küldte. Itt teológiát tanult, majd pappá szentelték. (…) a jezsuiták San Miguel-i teológiai és filozófiai fakultásán tanított dogmatikát és fundamentális teológiát. 1963-tól a jezsuita növendékek lelki vezetője és lelkigyakorlat-adó. 1968-ban megszerezte a teológiai doktorátust, utána professzorként tanított a salvadori egyetemen és a Buenos Aires-i Katolikus Egyetemen. (…) 1976 májusában egy szélsőjobboldali katonai egység elrabolta és ismeretlen helyre hurcolta. Öt hónapon át tartották fogva. (…) 1985-ben visszatért Nürnbergbe lelkigyakorlatokat adni. 1988 óta Griesben él, ahol folyamatosan tartja a lelkigyakorlatait.”

„Jálics Ferenc válaszaiban ismételten hangsúlyozta: a csendet tekinti az útnak, mely elvisz az Istenhez; a kontemplatív imában bármit teszünk, az csak a csend felé vihet: »Figyelsz, és fölfedezed a csöndet. « Eleinte jönnek a gondolatok, de ha figyelsz, és lassan fölfedezed: »Én itt vagyok« (…) ha valaki »a csöndbe megy, annál az alapok is elkezdenek mozogni«.”

Kívánjuk, hogy ebben a csendben a lehető legnagyobb béke legyen ebben a zavaros világban, és folyamatosan Isten akaratában való megnyugvást éljen! Isten adjon sok egészséget és kegyelmet!

Pável Márta
2017.11.11.

A bejegyzés kategóriája: Reagálások
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.