ISMÉT, ÉN KI MEREM MONDANI – 2. rész

Csonka vagy Nagy-Magyarország?

Az 1920-ban egyetlen tollvonással hozott trianoni döntésük miatt az ország kétharmada elveszett. Fáj? Igen, fáj! Ha olyan emberekkel beszélgetek, akiknek a nagyszülei stb. akkor az elcsatolt részeken éltek, vagy rokonaik vannak ott, ma is észlelhető bennük a rettenetes fájdalom. Igen, talán nekünk, itt fáj legjobban.

Vissza szeretném-e állítani? Ez erősen elgondolkodtató. A nagyhatalmak mindig is ellenünk voltak, mert van valami spirituális erő a magyarban, ami nekik irritáló, s így le kell nyomni. Most is ez van, és senki ne számítson arra, hogy mellénk állnak. Valamint csaknem egy évszázad telt el azóta, és ez kb. 3 emberöltőnyi időszak, az emberek egy része már asszimilálódott, talán nem is akarná az újraegyesítést, már megszokta, a másik része viszont szenved, de jó-e ezt felbujtogatni és békétlenséget szítani? Magunkra vehetjük-e ezt a terhet? Ez a gond.

Közelitünk a 100 éves elcsatolási időponthoz. Ezt azért írom, mert a békét kergetem, és a nagy nemzeti érzelmeket – még ha jogos is –, kordában tartanám, hogy ne legyen a környező országokban rossz érzés felénk a nemzeti (jogos) panaszok miatt.

Rengeteg írás, kesergés hangzik el emiatt, a Nagy- Magyarország és a kis csonka Magyarország…, mekkora sérelem és mekkora baj ért minket és milyen szörnyűséges. Ez mind így igaz! Sokan szeretnék semmisé tenni a trianoni, szerintem is jogtalannak tűnő döntést. A régi Magyarországot visszaállítani. …Vágyakoznak; milyen jó lenne.

Én ki merem mondani: nem lenne jó! Nem érzelmi, nem igazságossági, hanem praktikus okokból lenne baj. Miért is?

Nézzük meg az ukránokat, mi van ott? A napokban láttam a TV-ben, hogy erősen magyarellenes, szélsőséges, katonainak látszó csoport szinte fegyverben masírozik és szid minket. Ezen a szélsőséges csoporton kívül – ami kimondottan magyarellenes – még több csoport van, akik harcolnak egymás ellen. Ahol nincs szeretet és béke a szívekben, egymás ellen mennek az emberek, polgárháborúk lesznek; így már országokat dúlnak szét, Irán, Irak, török-kurd konfliktus stb., vég nélkül sorolhatnám.

De gondoljunk Jugoszláviára, aminek szintén egy része hazánk volt, micsoda vérengzés volt, százezernél is több embert gyilkoltak meg azzal, hogy tudatos uszítás után országon belül egymásnak mentek az emberek, míg több darabra hullva, látszólag megnyugodtak. Ebbe is belekerültünk volna, és még nem tudjuk, mit hoz a jövő.

Ha elérnénk a trianoni szerződést megerősítő párizsi szerződés visszavonását, és visszacsatolnák az elvett részeket, igen komoly feszültségekkel kellene szembenéznünk. 3 emberöltő más népek közt, igen sok vegyes házasság született ez idő alatt. Nekünk mindig a szerető, befogadó anyaországnak kell lenni, és védelmet nyújtani a kényszertávollétben élő magyarjainknak, de jelen politikai állapot szerint nem hinném, hogy a béke megtartása mellett sokkal többet tehetnénk.

A magyarságtudat nem olyan nyilvánvaló, Ukrajnában pár éve voltam egy civil konferencián, tudtak magyarul, de hozzánk nem úgy beszéltek…!

Ha Magyarországhoz visszacsatolnák azt, ami a miénk volt, más politikai érdekek rögtön létrehoznának egy elégedetlenkedő fegyveres és másokat félelemben tartó aktív csoportot/kat. Így országunk jelenlegi nyugalma is szinte végleg véget érne, s ez nem gyávaság, meg kényelemszeretet, hanem a racionális valóság. Mi a mai körülmények között el tudjuk intézni, hogy ne legyen belháború, de ha kiterjesztjük a határainkat, hasonló belháborús helyzet alakulhatna ki, mint anno Jugoszláviában.

Megoldás? Két alternatíva. Akik magyarok, s ide vágyódnak, magyar érzülettel vannak, ott van a magyar útlevél lehetősége, vagy vívják ki a maguk akaratából — az országunk esetleges ráhatása nélkül…—, az autonómiájukat, de ez sem lenne könnyű. Ezt sem szabad kevergéssel, erőltetve, csak ha maguk is akarják stb.

Egy valós történet. Ezt egykori tanítványomtól tudom, aki ma már ismert ember, aki akkor még gimnazista volt, s iskolából szervezetten, jártak szavalni Erdélybe, hogy az ott élőknek lehetőséget adjanak a szép magyar versek, prózák megismerésére, a magyar kultúra szellemének életben tartására. Durván 25 éves a történet, még a kereszt, amit nekem Erdélyből hozott, az ágyam fölött függ. Ő mondta, hogy nem mennek többet, mert közömbösek az erdélyiek, alig jönnek el az estjeikre, az egész nem érdekli őket, inkább bemennek a kocsmába. Ők akkor úgy érezték, hogy ez az egész magyarság, inkább minket érdekel jobban. Nem azok, akik akár 30 éve voltak, ezt már mi erőltetjük, ők pedig megosztottak, hát egy-kettő ember elmegy, de nem annyi, amiért érdemes kiutazni. Egy pályázat kapcsán erdélyiekkel nekem is hasonló tapasztaltom volt, amit a hivatalos szervek felé anno írásban jelentettem is.

Erdélyben, ha a politikát lefosztom…, nem tudom mi az igazság, hogy összességében és nem csak kiragadott csoportokat nézve mi a helyzet? Felmerült bennem az aggodalom: ha országunk nem vinne oda annyi pénzt, különböző támogatást, mi maradna meg a most még jelenlevő lendületből? Nem biztos, nem hiszem, hogy az ott élők teljesen úgy gondolják, annyira él még a vágy a magyarságuk után, vagy annyira érintettek, hogy vissza kellene csatolni őket. Lennének élesen ellenzők és különböző belharcok is.

Lehet, hogy az autonómia békésebb, jobb lenne. Ha ezt szeretnék – és ez jogos –, ez talán meg is valósítható. Én azt gondolom, hogy mindenütt az elcsatolt részeken jobb megoldás az autonómia, ha akarják, mint az erőszakos visszacsatolás. Utána külön-külön is lehetőségük lenne együtt eldönteniük, mit akarnak. Ez lenne az igazságos, s ebbe bele kell nyugodni, mert ez valószínűleg így működne a legjobban.

Végezetül a mostani szokások, földművelési aktivitás eltéréseiről, csak egy példa. Kb. 15 éve voltam Ukrajnában, lelkileg beteg lettem attól, amit tapasztaltam. Ismerőseim egy hete voltak ott, ők is ugyanezt mondják, a helyzet reménytelen. A földek nincsenek megművelve, a gaz nyakig ér. Az utcán hatalmas kátyúk vannak, és inkább háborús övezetre emlékeztet, ha az ápolatlanságát nézem. A falvakban a házak előtt a járda sincs megcsinálva, virágok nincsenek, mindenhol luk, kosz és gaz. Fellélegeztem, mikor visszajöttünk az országunkba, ha szegényes is, de takaros volt. Ez iszonyú nagy különbség. Hozzájuk képest Magyarország olyan volt, mint egy kis édenkert, a faluban is rend volt. Még a lukak is be voltak tömve a kertből származó kövekkel, látszik, hogy takaros, tisztességes emberek lakják. Tehát nem az a szörnyű, hogy nyomorúság van még ma is, hanem ehhez társul valamiféle depresszív nemtörődömség.

Azt szeretném, hogy mindenki tegyen a környezetért, mindenki a hazájáért, és legfőképpen hordozza a békét a szívében. Ha nem hordozza, akkor a csatlakozást nem kell erőltetni, igen nagyon veszélyes lenne.

____________________

Kimondom: EU-s folyamatos erőltetésre:
Kell-e a migráns vagy nem? NEM KELL!

Röviden: Aki akar, kérje, fogadja be a migránsokat, mert állítólag nekik hasznos, kell nekik, de a többi hadd dönthesse el szabadon, hogyan oldja meg a munkaerő problémáit. S semmi okból az EU se merje a nép döntésével szemben a többire erőltetni saját akaratát.

Megjegyzem: a migráns szó alatt nem a valódi, oltalomra szoruló menekültekről beszélek, akiknek még az azonosító okmányaik is megvannak. Az nem kérdés, hogy őket be kell engedni, de nekik is integrálódni és dolgozniuk kell.

Részletesen:
Ha a különböző országokban olyan emberek, akik a saját hazájukban órabérként 1-től 10 euróig, vagy még annyit sem, itt Európában pedig magyar pénzbe átszámítva kb. 100 000 forintot kapnak – egy család akár 1 milliót is kaphat (de ez csak körülbelüli összeg, amit írtam, ennél sokkal több is lehet…) –, és még tetejébe csak segélyként, minden munka nélkül, akkor ezek az emberek el fognak vándorolni, és semmi remény nincs arra, hogy ez a migrációs hullám befejeződjön.

Ha valós megoldást akarnának, íme, itt egy lehetőség: minimális kp. adása mellett, pl. ami a segélyek 5%-a lehet csak. Zárt területen tartani a bejötteket, ellátás, tanulás, szakmai végzettség, nyelvi tudás megszerzése után, ha még munkahelye is van, állampolgársággal távozhat. A családegyesítés meg csak ezután, majd akkor jöhet szóba, ha mindezt elintézte, megszerezte. De ha nem működik együtt, ahogy abbahagyja a tanulást, együttműködést, azonnal a zárt területről a kiinduló állomásra kellene visszatoloncolni.

Gondolkozzon mindenki: miért ne akarnának abba a „tejjel-mézzel folyó Európába” jönni, hiszen ez a pénz nekik nagyon sok, ez egy kincsesbánya, semmit sem tettek érte, ki ne vágyna erre. Ha azt elhiszem, amit a migrációt támogatók mondanak, hogy nincs elég ember, aki dolgozzon, akkor ez a megoldás![1]

Az Európába bejövő migránsokkal csak az a probléma, hogy ezek az emberek nem akarnak dolgozni, nem tudnak nyelveket, szakmájuk sincs, és többnyire akarat hiányában nem is képesek arra, hogy ezt megcsinálják.

Az EU-ban ész nélkül most egy olyan tömeget támogatnak, ami csak pénzbe kerül, sokkal többe, mint az őshonos lakosságnak, a szegényebb rétegeknek a támogatása, akik dolgoznak is. A migráns a mostani helyzet szerint nem fog érte semmit sem tenni, DE még a vallását is erőltetni fogja ránk, követelőzik stb. Ha ránézek erre a helyzetre, el kell mondanom, az EU-ban megborultak az elmék. Vagy tudatos öngyilkosság folyik.

Már az ittlévők viselkedésén is látszik, nem akarnak egymás mellett élni az őslakossággal, mint békés emberek, hanem kizárólagosságot akarnak, az ő kultúrájukhoz alkalmazkodjunk, stb. Nem lehet megengedni, hogy a farka csóválja a kutyát.

Akinek csak egy kis esze is van és elgondolkodik, annak be kellene látni, hogy ez az állapot nem tartható. Én azt elhiszem, hogy munkaerőhiány van, elfogadom azt is, hogy ez ellen tenni kell valamit. Amit a magyar kormány tesz, az tűzoltás, nem valószínű, hogy elég. Az is igaz, hogy Afrikában és egyéb részeken szárazság van, hogy szinte éheznek, nyomorognak az emberek, ezen segíteni kell, oké! DE NEM így.

A korrekt eljárás az lenne, mikor elindulnak, vagy amikor felbolygatják őket, akkor ELŐRE KÖZÖLNI KELLENE VELÜK A BEFOGADÁS VAGY ELUTASÍTÁS FELTÉTELEIT. Nem azt kéne nekik mondani, hogy mennyi pénzt kaptok, meg mi az emberbaráti jogotok stb., hanem azt, hogy a társadalomban dolgozni kell, és nagyon sokat, ahogyan mi is tesszük. Akármilyen migránscsoportot nézünk, tele van életerős, katonakorú fiatalemberekkel, akik ellenőrizetlenül vannak az országokban, és csoportosulnak. Itt munka, tanulás, elfoglaltság hiányában, szinte kitömve pénzzel unatkoznak, többségükben tesztoszteron túlsúlyúak. Ez a legrosszabb, minden bejöhet; erőszak, agresszió, lázadás, bármi! Ha a bevándorlók nincsnek lekötve, és nincsenek, akkor ilyen dolgok egyre gyakoribbak lesznek, pl. Svédországban – reggeli hír – lövöldözés volt, 2 ember meghalt, mert nagyobb bandák számolnak le egymással. Vagy egy reggeli hír szerint úgy megerőszakoltak egy fiatal lányt, hogy életmentő műtétet kellett rajta elvégezni. Józanul gondolkozzanak, kell nekünk ez az állati veselkedés? NEM!

Kinek kell ez?
Kimondom, akiknek ez jó, azoknak valami baj van az agyukkal. S ha így van, nekünk, magyaroknak nincs dolgunk velük, és ha nem térnek észhez, a lábunkkal kell szavazni, úgyis rövidesen szétesnek!

____________________

Meghozták a STOP SOROS törvényt

Kimondom, bármit is bujtogatnak, keveregnek ellene, akár a nyilvánosság előtt (FB) mennek is a szörnyű vádak ellenünk, mégis kimondom, kellett ez a törvény.

Miért ilyen gyorsan? Most megvan az elégséges szavazat az elfogadáshoz. Most fognak az EU-ban ezügyben lényeges döntéseket hozni. Látszik a nagy gyűlölködésből – ami most erősebben megindult –, hogy ez a törvény eret vágott rajtuk és visítanak. Igen, ez sürgős volt.
Kormányunk nem a „szívhasadást tiltja a migránsokért” mint egy FB ismerős írja, hanem védi hazánkat, míg bírjuk…! Ezt kellene mindenkinek kiforgatás nélkül megérteni.

____________________
[1] Nem csak az a megoldás.
[2] Ha nekem van 2 főre 2 kg ételem, elég. De ha ezt az összeget 12 felé kell tartósan elosztani, anélkül, hogy a plusz 10 fő tenne mellé munkát, termelést ételeket, és csak enni, fogyasztani akarna, az már nyomorgás.

Pável Márta
2018.06.23.

Kategória: Reagálások | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.