A média negatív hatása a pártok támogatása és a vezetők felelősségre vonása kapcsán

Vargáné Pável Márta, az AQUILA Párt elnöke
2013.11.30.

Az állami támogatás megvonásával ne kényszerítsék a pártokat arra, hogy megvesztegetési pénzeket fogadjanak el

Naponta lehet újságok hasábjain olyan cikkeket olvasni /pl. most a Blikkben/, amelyek szinte sokkolják az embereket azzal, hogy szinte minden új párt kamupárt, és pénzért alakult. (Nekünk 15 hónapig tartott bejegyeztetni magunkat, és sokan vannak ezzel így, a kamu pártok nem ilyen kitartóak.) Eddig is nagyon rossz volt a politikusok megítélése. Nekünk, akik egyesületként működtünk, volt becsületünk a lakosság előtt, most pedig, ha új emberek meghallják, hogy párt, elvonják a szájukat, és ennek nem mi vagyunk az oka, mert ha beszélünk velük, és megtudják, mit akarunk, akkor azt mondják, rendben, ez így más!

Közlöm, ez is általánosítás, és olyan, mintha minden nemzetiségi emberről – akikből akár csak egy is tett valami rosszat – kiállítanék valami általános derogáló bizonyítványt. Amiért ők is jogosan tiltakoznak. Kérem, itt se általánosítsunk, és ne irigyeljék azt a pénzt, amit a demokratikus lehetőségek, jogok megélése érdekében különítenek el – sokkal több haszna lehetne, mint bármi másnak… –, ami lehetőséget adhat egy jobb jövőre.

Ha az állam nem segíti a választáson induló és még utána is tenni akaró pártokat, akkor a tisztességes fennmaradás lehetőségét veszi el tőlük azzal, hogy támogatókat kell keresniük – vagy feladják (egy diktatórikus országban persze ez is cél lehetne, de nem ilyenben élünk, legalábbis ezt remélem). Ahhoz, hogy a következő választásokig fennmaradjanak (rezsi, szórólapok, szállítási költség, reklámok, bérlések stb.), és hallassák a hangjukat, állami segítségre van szükség. A civil támogatók általában nem önzetlenek, viszontszolgáltatásokat várnak el, és az ördögi kör folytatódik. Ezt nem akarhatja sem a nép, sem az állam, mert ez megy most, és ennek látjuk a kárát. Kell az állami támogatás, főleg, ha tisztességes, a népért politizáló embereket akarnak a honfitársak azon pozíciókba juttatni, ahol lehetőség van a cselekvésre.

Az AQUILA Párt korrekt, leellenőrizhető párt, abszolút szegény. Nem kértünk semmiféle vállalkozótól, külföldi csoporttól és senkitől sem pénzt, és nem is fogunk. Ami van – nagyon kevés – az abból van, hogy önkéntesként dolgozunk, a kis tanári és egyéb fizetésünkből fizetjük az országjáró utakat, könyvelőt és a szórólapok költségét. Könyörgöm, ilyenekről is írjanak, és ne csak sokkolják a lakosságot olyan hírekkel, amelyek a becsületes pártok hitelét rontják.

Most az emberek részben a politikusok lejárató viselkedése miatt, részben az ilyen újságírók és a média hatására úgy néznek a pártokra, mint akik eleve pénzért alakultak meg. Fel sem merül bennünk a jó szándék, a tényleges, valós változtatás szándéka. Kérdezem én, amikor mi 2012 januárjában először beadtuk a kérelmet – és sokan velünk együtt új pártok –, akkor volt-e szó akármiféle választási külön támogatásról? Figyeljenek jól, nem volt! Ez most talán lesz, talán nem, teljesen bizonytalan.

A másik kedvenc sajtótéma, amivel szinte lehetetlenné akarnának tenni egy nem gazdag, nem külföldről és nem manipulatívan támogatott szegény pártot, hogy a vezetője feleljen anyagilag a gazdasági hiányért. Ki merne itt pártot vezetni, akinek a két kezével épített háza veszélybe kerülne, vagy bármit is tenni ezek után? Ez a legjobb módja annak, hogy csak kétpártrendszer legyen, és egymásnak adják át a stafétabotot körbe-körbe, ami – szerintem – ma is működik, csak négyen vagy öten játsszák ezt a meccset.

Ez egy antidemokratikus ötlet! Az igaz, hogy tűrhetetlen – és ezért az AQP ötlettel is szolgál ez ellen –, hogy pártok százmilliós adósságokat hagyjanak maguk után, viszont ott van a felelőssége a Törvényszéknek is, meg az összes elszámoltatónak is, mert ez az adósság nem az egyik napról a másikra keletkezett.

Megoldás lehetne szerintünk: törvényi/ jogi úton lehetőséget kellene teremteni, hogy a nagyobb értékű ingatlanokat, pl. pártingatlant és ingóságokat, pl. államkötvényt, pénztárjegyeket stb. csak akkor lehessen eladni, kivenni – ezt mindig ellenőrizni kell! –, ha a pártnak nincs az állam felé adóssága. Ha van, akkor az összes ingó és ingatlant, még eladásuk vagy a párt megszűnése előtt le kell foglalni, és értékesíteni kell az állami tartozás fejében/javára! Ezzel elérhető, hogy akik valóban elcsalták a pártpénzeket, és nem tudnak a végén a kb. 10 millió forint feletti hiányukkal elszámolni, azoknál a vagyonnövekedést is ellenőrizzék, és büntetőjogilag is elszámoltathassák, hogy miből lett a normális mértéken felüli vagyonnövekedésük, és indokolt esetben megfelelő retorziókkal élhessenek. Így és hasonló ötletekkel előzzék meg az állami vagyon megkárosítását.

A pártoknak legyen folyamatos, éves, mind gazdasági, mind tevékenységi beszámolási kötelezettsége a meghatározott hatóság felé – úgy, mint az egyesületeknek, de előtte és közben élni kell hagyni a pártokat, hogy ne ez kösse le az összes erejüket. Ha már itt hiány van, akkor az állami szerveknek lépni kell! Ha már kb.10 millió forint feletti hiány alakulna ki, akkor aktívan vizsgálódni kell. (A kb. 10 millió forintos határt azért húznánk meg, mert a párt széleskörű működésében kisebb helyi közösségek vannak, akiket összességében ennyire szorosan elszámoltatni naprakészen fillérre kissé nehézkes lenne.)

Fontos lenne, ne engedjék /törvényileg akadályozzák meg/, hogy a pártok kölcsönöket vehessenek fel. Mindig annyit költhetnek, amennyijük van. Hogy akarnak az országban gazdálkodni, ha még a pártban sem tudnak kölcsönök nélkül élni. Ez is jelzés arra, hogy mit tennének az országgal /növekedne az államadósság is…/ és, hogy nem szabad őket választani. Szerintünk azt, hogy a régi „híres”, megszűnt pártok mennyi adósságot hagytak maguk után, nem azzal kellene meghálálni, hogy az új, szegény, becsületes pártok vezetőit megakadályozzák tevékenységükben.

Ismételjük, azzal a változtatási ötlettel, hogy a pártok elnökeinek, vezetőségének személyes vagyoni felelősséget rónak a nyakukba, lehetetlenné tennék a helyzetét. Tudjuk, hogy mennek a dolgok, és milyen veszélyeket rejt ez magában akkor is, ha mindent becsületesen tett, pl. megrágalmazzák, bírósági költségek stb., és az ötlettár kimeríthetetlen.

Azok a döntéshozók a felelősek, akik a pártot engedték úgy megszüntetni, hogy az adósságot hagyott maga után, ezt a továbbiakban a már ismertetett ötleteinkkel meg kell előzni!

Kérjük a lakosságot, bármilyen nehéz is, ne vegyen minden pártot egy kalap alá. Ha nem adnak lehetőséget a tisztességes pártoknak, nem lesz változás az országban. Marad a munkanélküliség, a korrupció, a gőg, a munkások és a nyugdíjasok bizonytalanságban tartása.

Segítsen nekünk, az AQUILA-nak, bízzon bennünk, nem fog csalódni. Mi nem pénzt kérünk Öntől, csak egy IGEN-t, hogy mi is tehessünk Önökért, mindannyiunkért!

A bejegyzés kategóriája: Reagálások
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.