Uram, könyörgünk, ments meg minket a Kormány ámokfutásától

Vargáné Pável Márta
2014.12.16.

Mi az AQP, nemcsak a bajokat soroljuk fel, hanem használható megoldásokat is kínálunk.

A jelenlegi koalíció, nekünk akkor sem volt reménykeltő, mikor 5 évvel ezelőtt győzött, de azóta ez a megszerzett „nagy” hatalom, teljesen kiforgatta őket magukból, és elképesztő, miket mernek megengedni maguknak.

A helyzet több mint elkeserítő! Valóban, szó szerint minden hétre jut valami rettenet, amit kitalálnak (nem is tudom elképzelni humánus gondolkodással, hatalom megtartási szándékkal, ép ésszel, hogy lehet ilyen dolgokat kiötleni). Az előzőekben leírtakat most nem említem.

Valóban ott tartunk, ha Isten nem tesz valami csodát, ennek az országnak vége. Ennyi korrupciót, ennyi kifosztást nem él túl, a nép belepusztul a szegénységbe, a reménytelenségbe, természetes, hogy a felelősebben gondolkodó ember nem szaporodik.

Isten nélkül nem sok reményünk van, mert több oldalról is vérzik a jó irányba való változtatás lehetősége:

  • A nép megtéveszthető, hite alig van, erősen emócióból dönt.
  • Akik átvehetnék a hatalmat /akiknek jelenleg van pénzük és ismertebbek, vagy hírhedtebbek/, azok egyike sem lenne jó számunkra, cseberből vederbe, mert vagy már leszerepeltek, semmi jó, valósan országmentő ötletük sincs, csak az, hogy ők legyenek uralkodói helyzetben. Megtapasztaltuk, hogy csak a hatalmat, meg a pénzt akarják, de azt minden áron. Ez nekünk a választások előtti tárgyalásokból erősen kiderült. Sokszor órákon át nem kerül szóba sem az, hogy mit és hogyan akarnak tenni stb.
  • Ők, akik ma, mint ellenzék össze akarnak fogni, nem jók! Ugyanazok más címszó alatt, akik eddig sem tettek semmi jót. Gyengék, koncepció nélküliek, kapkodóak. Mi marad? Nem sok.
  • Vagyunk mi, az AQUILA Párt, akik valóban tisztességgel és becsülettel, korrupció nélkül tennénk a dolgunkat, de nincs rá lehetőségünk, mert mint többször is leírtuk, nincs pénzünk, sem média megjelenési lehetőségünk, hiába van kész minden, nem tudjuk szavunkat hallatni.

Kellene egy olyan új Kormány, aki megtenné, amit mi vallunk, és a programunkban lévőket megvalósítják. Már az sem érdekel minket – ha csak tanácsadó a pártunk –, hogy nem mi tesszük, nem leszünk „hatalmon”, ez kit érdekel, minket valóban nem!

Az a fontos, hogy a programunk hiánytalanul és torzítástól mentesen megvalósuljon, és így az országunk kikerüljön ebből a szegénységben szenvedő, egyre többet nyomorgatott helyzetéből.

Mi lenne a legfontosabb:

  • Ki kellene venni az alapjogok közül az egykulcsos adót, visszaváltoztatni kettő kulcsossá, 30-32% legyen a mértéke, míg nem javul az ország helyzete. Akkor nem kellene minden héten valami új adót kivetni, mert éppen ez a pénz hiányzik.
  • A korrupciót a legsúlyosabb büntetéssel kell súlytani, hathatósan leleplezni, és teljesen meg kell akadályozni. Nem fosztogatható tovább az ország, sőt, vissza kell venni az elkorrumpált javakat is. Ez a kettő elsődleges teendő lenne.
  • Utána villámgyorsan munkahelyeket teremteni, de nem közmunkát.
  • Az utóbbi 5 évben kivetett adók 70%-át meg kell szüntetni (lásd a programunkat).
  • Országon belül az esélyegyenlőséget meg kell teremteni, a szegénységet fel kell számolni.
  • A nyugdíjasok pénzéhez nem lehet hozzányúlni!

Nos, ezek lennének a legsürgetőbbek.

Helyette éppen az ellenkezője megy.

Most megint lebegtetik – amit már egy éve hivatalos fórumon elmondtak –, hogy a nyugdíjakat mérsékelni kell. A bedobott ötlet – így kezdik a beetetést, meg hogy mi a reakció –, a lebegtetett terv most az, hogy 100 000 forint alatt nem, de az afölötti rész 20% adóval sújtandó. Ja, nyugdíj az levehető, de az ne fizessen a második sávban, aki aktív kereső, akinek pl. 50 000.- Ft-os zoknikra jut! Nem azoktól kell elvenni, akinek semmi esélyük további pénzekre, munkát sem vállalhatnak, viszont akik még az unokáiknak is adnak belőle.

Valamint a FIDESZ- közeli rádióban, szerintem megbízott bérbetelefonáló azon győzködi a népet, hogy magasabb özvegyi nyugdíjakat nem kellene adni, mert nem dolgozott meg érte. És amit most el akarnak venni, azért megdolgozott, akkor azzal mi a helyzet? Helyette mindenki, aki nem is dolgozott, kapna 20 000 forint nyugdíjfélét a nyugdíjasoktól elvett pénzből. Micsoda szemforgatás, farizeusi gondolkodás.

Olvasom, hogy új egyháztörvényt hoznának be, és bevezetnék a német egyházadó modellt, 8-9% adóval. Ezen már – mint hírlik – a magyar egyházfő is „kiakadt”, mert ők (velük szemben) tudnak gondolkozni, és nagyon jól tudják, mennyit ártottak ezzel a németországi egyházaknak. Tudjuk, a németeknél éppen az állam által beszedett magas egyházi adó miatt névlegesen és tömegesen elhagyták az egyházat. Itthon is ez lenne, ezer más negatív vonzattal. Nem lehet az így is alacsony nyugdíjakat tovább csökkenteni, sem ez éhező családok bérét még tovább nyomorítani. Mindenki adjon annyit – mint eddig –, amennyit bírt. Szabad akarat van a hitben, és a támogatásban is annak kell lennie. Javasolt összeg lehet, de ennyi. Valamint ezzel a húzással az egyházaknak adott 1%-nak is vége lenne, mert a nép be fog inteni, és azt már nem fogja adni, ezzel is az állam jár majd jól. Tiltakozunk ez ellen is.

Jönnek rémséges helyi adók, a kiskirálykodások. Annyi adót vethetnek ki, amennyit akarnak, és arra, amit törvény nem tilt. Szép. Rosszabb, mint jobbágyság idején.

Itt van például, hogy az M0 fizetős legyen, csak 5000 Ft (mint mondják havi 400…) ugye nem sok. Minden héten mindig csak 5-10-20 ezer, hát nem sok? Ez rengeteg, ez botrány! Igaz azoknak, akik 32% adót is fizethetnének, nem sok, akkor ők fizessék ezeket a szegényebbek helyett is! De azoknak botrányosan sok, akik hónap vége előtt 10 nappal enni sem tudnak, mert egy fillérük sem marad. Hol a szíve, hol a humánus gondolkodása ennek a Kormánynak?

Interneten megjelent, és magam is hallottam, sok helyen indirekt módon= akadályoztatással „megtiltják” a karácsony előtti szegénynek való adományozást, nehogy a hosszú sorok láttán kiderüljön, mennyien éheznek. Az igazság elfedése érdekében senki se kapjon egy jó szót, egy tányér meleg ételt sem. Ezerszeres hazugság és farizeusság.

Uram, Te ez ellen is küzdöttél, most a Neved alatt cselekszik.

Drága Uram, jön a Karácsony, itt az ország fele csaknem olyan szegény, mint Te voltál, a nagy keresztény jellegű Kormány lassan megvalósítja az evangéliumi szegénységet, no persze nem a maguk berkeiben.

Embertársaim, nem az Istent kell megutálni, mert a nevét felhasználták, hanem azokat, akik ájtatosan, gondolkodás nélkül ezeket megszavazták. Nem Isten tehet erről, Ő ugyanis szabad akaratot adott mindenkinek, amivel most is látható, egymásnak is milyen nagymértékben árthattunk.

Kérlek Uram, Istenem, könyörülj meg a népeden, és tegyél valamit, segíts Istenünk, mert itt már csak Te segíthetsz. (S amit pénz nélkül is meg tud tenni az AQP, mint Istennek fogadalmat tett világi szerzetesei, szívből Hozzád fohászkodva könyörögni sok szenvedő, talán Karácsonykor is éhező embertársunkért.)

A bejegyzés kategóriája: Reagálások
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.