Magyarország kaotikus helyzetéről


Varga Péterné AQP elnök
2015.09.06.

Magyarország kaotikus helyzetéről

Vegyes megjegyzéseink: a saját segítő szerepünkről, az országban lévő káoszról és okairól, a migráns probléma kezeléséről.

Valós pártként – pénz, médiatámogatottság hiányában – csak így tudjuk eljuttatni az olvasókhoz azt, hogy mit akarunk elérni. (Tudjuk, teljes megértés soha sem lesz; mert sok embernek zavaros a világlátása, mások meg direkt fontoskodni vagy kötözködni akarnak, vagy teljesen passzívak, fel sem fogják a nagy bajt.)


1.
Az AQP önkéntes tevékenysége

Sokan azzal foglalkoznak, hogy a mi szemünkben keressék a szálkát, de a bennük lévő gerendától nem látnak. Az elmúlt napokban az újságban és magán személyek támogató véleménye mellett pár ellenséges „bértollnok” támadott meg bennünket.

A válaszunk: gyalázatos dolog botorságokat, rágalmakat írni ránk, és nekünk Ferenc pápa nevét lobogtatva, kereszténységünket kifogásolni, akik önkéntesként min. 20 éve átlagban heti 220 embert látunk el. Mi, azt gondolom, hogy ezzel a számmal nemcsak a magánszemélyeket, hanem még a többi pártot is megelőzzük (talán a létszáma miatt a FIDESZ-t nem). Mindezt nem úgy tesszük – ismétlem több mint 20 éve –, hogy kihívjuk a riportereket és posztolunk; mi nem hatódunk meg önmagunktól, hanem némán, „rejtekben” tesszük a jót, ez az igazi keresztény lelkület. Ezt is csak azért írjuk le, hogy jelezzük: az alaptalan rágalmak szórását abba lehet hagyni. Persze ha valakik elméje nem eléggé felfogó képes, és a jó akarat is hiányzik, akkor folytatni fogják, de javasoljuk az írogatóknak, hogy nem kellene senkinek a továbbiakban nevetségessé tenni magát!

Nem fogunk minden unatkozó, otthon üldögélő gonoszkának az írogatására ugrani, mert a mi tagságunk ennél többet nem bír ellátni, de ezt folyamatosan teszi (aki erre ráér, az biztosan nem ételt oszt a migránsoknak.) Osszanak vizet azok, akik eddig nem dolgoztak. Valamit ők is tehetnek!


2.
Gyurcsány úr 2015.09.04-ei parlamenti beszédére reakciónk

Valóban elképesztő ez a profi elmosás, igazi liberális, kiforgató, a valóságot meg sem közelítő problémalátás. Beszéde: simulékony, ugyanakkor megtévesztő, az igazságot eltorzító mondatok, javaslatok, amik semmi megoldást sem hoznak, csak további bajokat generálnának.

Gyurcsány, aki többször is bérmálkozott… beszél a kereszténységről, a teremtőről, no meg kedvenc dobálózási témáról, Ferenc pápáról. Képmutatás, szemforgatás, farizeusság csúcsa. Azt hiszi, mindenki hülyére vehető. Nem fér bele a fejébe, vagy éppen ez a titkos cél, hogy mi is úgy járjunk, amint a francia, német terület, ami már 8-10%-ig iszlámozódott.

Mi keresztény országként ennek ellent kell, hogy álljunk – és ördögi dolog ilyen esetben, amikor hitünk megmaradásáért is küzdünk, minket hibáztatni –, még akkor is, ha a liberálisoknak, tőkebérenceknek nem ez az érdekük, vagy nehéz ezt felfogni!?

Nem bírta ki Gyurcsány, hogy ne dobálja megjegyzéseit Orbán Úr Brüsszelben történő tárgyalásaira, amiért nem a brüsszeliek szemével folytatta le, hanem hazánk érdekeit nézte. Most is a kinti „barátai” voltak fontosak neki és nem a hazánk ügye. Felfordulni látszik a világ. A brit népnek nagyon is tetszik Orbán brüsszeli kiállása, és a kommentek szerint ilyen miniszterelnököt akarnak ők is. Rendben, ez azért valamit mutat, hol fog pattogni a nép labdája a választásoknál, nem a DK-nál.

Napokban egy másik volt MSZMP-s írogatott nekem, ugyanígy kereszténységre hivatkozott, holott egy keresztény tette sem volt, ahogyan Gyurcsánynak sem, legalábbis amiről tudunk. Úgy látszik, a régi komcsik között nagyon menő lett Ferenc pápára való hivatkozás, annak ellenére, hogy halványlila gőzük sincs az igazi kereszténységről, ahogyan nem tudnak a lelkiismereti szabadságról, meg a szabad akartról sem. Gyurcsánynak persze mindegy lenne – mert egyiket sem ismeri –, milyen vallás alapján kell majd élni, akár csadorban is járhatnak a rokonai, lehetne több felsége…, vagy akár kalifátusokban élhetnek csoportosan. Egy biztos: az ő nyakát nem fogják átvágni, mint kereszténynek.


3.
Elindultak az osztrákok, a németek felé a migránsok

Nem tehetek róla, de olyan történelmi deja vu érzésem van. Mikor török megszállás volt Magyarországon, a segítségünkre, hogy ellenük harcoljunk, nem jöttek sem osztrák, sem német területről. Alig volt harcos ember, eleinte az egyház sem segített. Szinte egyedül voltunk és tartottuk a hátunkat, amivel felfogtuk a beáramló mohamedánokat, hogy védjük Európát.

Nekem ez most nagyon hasonlatos. Az EU nem tesz semmit, csak a nyomorult, sehova sem vivő kvótát hangoztatja, annyira röhejes, hogy még a számot sem tudják, mi felett akarnak osztozkodni, mert percenként változó.

Merkel kancellár – szerintem – ebbe az egészbe várható, hogy bele fog bukni…! Most mi elugrottunk egy kis időre a tömeg elől, de ez le fogja dönteni a németeket, csupán hetek kérdése. Aki nem gondolkodik, így jár, de mi sem járunk jobban, ha csak gondolkodunk, de NEM TESZÜNK ELLENE! Itt a kis, impotens jellegű, lágy cselekvések csak a kárunkra vannak. Híre megy annak, hogy nem vagyunk képesek uralni a határainkon a helyzetet, ami ma megy, az nem hathatós tevés! Nem tudom, meddig tűrjük, meddig kényeztetjük azokat, akik jogtalanul, törvényeinket megsértve jöttek be a hazánkba. Pillanatnyilag a migránsok azt tehetnek, amit akarnak ebben az országban (???), most megint elindultak önkényesen a határ felé. Amúgy a migráns nők kendőjéről nagyon is meg lehet látni, ki a menekülő keresztény, és ki mohamedán vallású, nos, az előbbiből alig van…! Szét kell választani még beérkezésük előtt, ki a menekülő és ki nem!

Megjegyzem a tegnapi buszos húzás – a sok tehetetlenség, káoszkeltés után – nem volt rossz ötlet. Pár hete leírtam, és most is indítványoznánk, hogy a tranzitzónából azt, aki valódi menekült – és csak azt (!) – és nem itt akarna maradni, azt busszal kell a határról határig vinni – hogy ne szenvedjen –, nekünk is hasznos, mert legalább nem itt vonulnak át. Tenni kellene, ha már az EU nem akar aktívan cselekedni.

Megdöbbentő: „Merkel mamához” mennek, mondják, majd amikor kitoloncolják őket (mai állás szerint 60-70% ), akkor mit fognak szólni. Na és hova küldik, hozzánk? Aki nem regisztrált, és a többség nem is akart, azt akár a görögökhöz is visszaküldhetik, pedig nekik is elég bajuk van!

Amit most teszünk, abból egyik sem megoldás! Az EU összes tagállamának egységesen fel kellene lépni, követelni, hogy a migránsok kiinduló országában tegyenek rendet, ne üldözzék egymást, és emberségesen lehessen élni. Ne kényszerítsék a migránsokat elvándorlásra. Ha ezt nem oldjuk meg, teljesen röhejes megoldás a kvótáról akár egy szót is szólni. Ez lenne a legfontosabb megoldás. Félő, hogy azok a nagyhatalmak, akik ezt a káoszt generálták, nem abban érdekeltek, hogy megszüntessék.


4.
2015.09.04-ei nap emlékezetes lesz

Az összes rendőrnek szolgálatban kellett lennie, és az országban több feszültségi pont is volt, nem irigyeltünk senkit sem. A focidrukkerek most sem tudnak viselkedni, jelzi ezt leszakadt lámpa is, valamint a migránsok meg azt tesznek, amit akarnak.

Rossz jelzés ez az országunkról, könnyű prédának tűnünk.


5.
A kormány kritikája: migránsokkal kapcsolatos aggasztó kérdéseink miatt

A 2015.09.03-ai határozott beszédű – ez, ami tetszett nekünk – sajtótájékoztató szellemével szemben, ha jól megnézzük, egy csomó tehetetlenség, sőt vélhetőleg hamiskodás is van. Ezek azok, amiket nem bírunk elfogadni, igaz most olyan gyorsan változik minden, így remélhetőleg az is lehet, hogy több esetben is, nyitott kapukat döngetünk.

Elismerés után kénytelenek vagyunk kritikával is élni.

Sokat gondolkoztunk azon, hogy az állam miért nem tette azt, amit az alábbiakban felsorolunk. Miért engedték elmenni eddig a dolgokat? Kérdés, hogy meg is teszik-e azt, ami tegnap hangzatosan elhangzott, vagy megy tovább a gyáván meglapuló, ide is, oda is játék, és semmi határozott cselekvés! Reméljük ennek vége lesz, és amilyen kemény beszéd elhangzott Orbán elnök úrtól, olyan hathatós cselekedetek is következnek.

Miről is beszélek? Sorolom, épp most (09.04.) kérték a parlamentben, aki nem ül köztük, de van „varázsvesszője” a probléma megoldására, mondja. Nos, itt van!

  • Hogy kerülnek migránsok Budapestre? Hogyan tették az egész várost hajléktalan kinézetűvé és élhetetlenné? Nem működnek együtt a hatóságokkal, innentől miről beszélünk? Miért kell gyengének lenni!
  • Ha megnézem a térképet – mivel köztudott az úti céljuk –, nem értem, hogy miért nem célirányosan utaztatjuk vagy tereljük a migránsokat. Nekünk SAS-logikánk szerint, csak egy útvonal jöhetne számításba: Röszkéről és környékéről összegyűjtve a menekülőket – de csak azokat, a többi mehet vissza – Bécs felé a legrövidebb úton busszal (kb. 400 km) szállítanánk a határig, ott lenne migráns tábor is berendezve! Aki akar, menjen! Könnyű úgy az EU-s országoknak tehetetlenkedni, hogy mi tartjuk a hátunkat. Nem értem, miért vadásszuk őket a rendőreinkkel, nem hinném, hogy nincs más dolguk!
  • Csak a fenti pontok mellett, közvetlen a két határszélen lennének telepítendő ellátási, regisztrálási tranzitzónák.
  • Érthetetlen, miért van kettős mérce a hazánkfiai és a migránsok között? Ugyanazon eljárások kellenek, azonos mérce, hiszen önként jöttek ide, és ha itt vannak, miért lehet rájuk más eljárást alkalmazni? Kitől félünk? Nem a mi hazánk? Megfelelési kényszerünk van? Ha közülünk bárki is így viselkedne, rögtön lába sem érné a földet, elvinnék, őket miért nem? Miért állhatnak a sínekre, az aluljárókban torlaszokat képezve, stb.? A TV-ben láttam, hogy ha a migránsok nem fogadnak szót a rendőrségnek, nem történik semmi, de vélhetőleg egy jobbikos üvöltözött „ria” stb…, erre rögtön hárman ugrottak rá, elvitték. A migráns miért teheti, hogy rombol, pl. buszt, vonatot, sínre fekszik, és mi csak bambán nézzük? Mi ez? Hol az igazság? Miért nem kötelezzük, akár azonnali kiutasítási retorziót is alkalmazva, a törvényeink betartására? Ide nem plakátok, hanem tettek kellenek.
  • Miért nem fejezzük be a regisztrációt, olaszok, görögök, bolgárok ellen – mint tegnap is hallottuk –, eljárás van évek óta, és semmi bajuk. Miért vagyunk mi a nagy szánk mellett beijedve, és miért kell migránsok iszonyatos hullámát elviselnünk?
  • Kvóta bevezetése, ami semmire sem megoldás, a tehetetlenség jelzése.
    • Ha valós menekültekről – és nem bevándorlókról – van szó, akkor el lehetne fogadni azzal a feltétellel, hogy eleve kivonják a számból azt, ahányan már itt ragadtak, valamint nem kiválogatott embereket, hanem minden diplomás, szakmunkás és képzetlen közül arányosan.
    • A kötelezően bevezetendő kvóta kapcsán erősen el kellene gondolkozni az EU-hoz fűződő viszonyunkon is.
    • Kérdés, hogyan erőszakolnák itt maradásra azokat, akiket ide kiosztanának. Semmi alapja sincs annak, hogy itt foghatóak lehessenek. Innentől az egésznek semmi, de semmi értelme sincs! Időpocsékolás és egymás hergelésére jó csak!
  • A határon miért segítik átjönni a határőrök a migránsokat. (Reméljük, új törvényeink után ez megszűnik!) Miért nem lehet a meglévő határsértőkkel szemben eljárni, rögtöni visszafordítással, be sem jöhetnének, ha mi határozottak vagyunk, ezt kellene tenni! Ki tudna így bemenni az USA-ba? Vagy Izraelbe, stb.? Ha hozzájuk nem, akkor nekünk miért kellene eltűrni?
  • Nem értjük, miért engednek be migránsokat, ha biztosan nem tudják, hogy tovább is mehetnek? Meddig feszítik a határokat? Mit akarnak, hogy Magyarországon rekedjen az összes? Ott a kerítés, és lágyan nézi a rendőr – még jó, hogy nem segít –, ahogyan bejönnek alatta. Minek akkor a drága kerítés?
  • Már megírtuk, ha valaki valóban menekült, azt azonnal be kell fogadni, de csak azt, mert ő nem fogja eldobálni az útlevelét. Azt sem értem, mikor ideért, miért adja fel Szíriába – persze lehet, hogy hamis, de ez kiszűrhető! Akinek nincs útlevele, az eleve nem jöhet be! Ha valóban valami módon igazolni tudja, hogy mégis menekült, addig zárt helyen/táborban kell tartózkodnia és nem az utcáinkon randalírozni, koszolni stb. Ha valóban menekült, akkor gyorsított vizsgálattal ki kell deríteni, igaz-e, ha nem, azonnal ki kell toloncolni!
  • Az EU tehetetlensége számunkra elképesztő: csak a kvóta, más ötletük nincs. El kell dönteni, hogy az elpusztulásunkra törekszünk, és hozzájuk leszünk lojálisak vagy a hazánkhoz? Nem hiszem el, hogy akik annyira jól megfizetettek az EU-ban – hacsak más okuk nincs… –, hogy nem látják be, milyen baj van Európában.
  • Nem értem: egy migráns ne jöhessen be úgy, mintha határunk sem lenne, de ne is az ajtón kopogtasson, hanem mutassa be, hogy joga van bejönni, és nekünk is jogunk legyen arra, hogy eldöntsük, beengedjük vagy nem. Ez lenne az egyenes beszéd és tett!

A korábbi elismerésünket ezek a tények, elmondhatom, hogy részben megváltoztatják. Reméljük, nem csak egyenes, logikus szavak voltak, hanem korrekt tettek is követik.

A bejegyzés kategóriája: Reagálások
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük