Hurrá, egyszer tennének velünk jót is a liberálisok

Vargáné Pável Márta
2015.10.04.

Hurrá, egyszer tennének velünk jót is a liberálisok

Index.hu Rogán: A liberálisok kizárnák Magyarországot az EU-ból.
Hát ez a jó hír, mégis csak jó valamire Gyurcsány úr, ha másra nem, arra hogy felrobbantsa az EU-t. Ha minket kizárnak, szuper, legalább nem kell kilépni, viszont az összes többi ország is, akiknek nagyon is tele van az EU-val a hócipője kilépne. Ilyenek a britek, görögök, olaszok, spanyolok stb. Amúgy sem ért az egész semmit sem. A cikkből idézem:
„A fideszes politikus elfogadhatatlannak nevezte a liberálisok kezdeményezését, és közölte, fel fognak lépni ellene.”
Felháborító, hogy valaki a saját országát ássa, de ezzel – mint említettem – saját nyakára teszi a kést, és innentől nem lesz hova rohangászni magyarokat mószerolni. Nem kell fellépni ellene, úgy sem merik megtenni, sajnos.

Ugyanakkor máshol ezt olvasom: Ezt kérdezik az angolok: Orbán rasszista, vagy brutálisan realista?
Nos innen fúj a szél, nem bírják, hogy a világ rájön, van gógyi a magyarban, itt az Orbánnál (persze ha a DK, meg a többi libcsi banda lenne az Orbán helyében, akkor nem ez lenne a vélemény).

A hozzászólásokban ez található:

Hoze007 2015-10-04 13:05:57 #13
Ha az rasszista, aki meg akarja védeni azokat az értékeket, amiért sok ősünk meghalt de nem hátrált meg, akkor én szívesen vagyok rasszista. A multikulti csak elmebeteg fejekben született, de sehol sem működik. Át kéne értékelni mit jelent a rasszizmus. Engem nem érdekel, kinek milyen színe, vallása van, de ha rám akarja erőltetni a szaros kultúráját, mert szerinte az a jó, akkor menjen oda ahonnan jött.

Vagy

Trane 2015-10-04 13:17:42 #4
Nem véletlenül beszél mindig angolul. Még azt is kiforgatnák, amikor üdvözli a hallgatóságot. A nemzetközi liberális szekta, most mindent bevet a (szoci internacionálét is) a pénzvilági Sorosgyurkáit és az eddig a világot idejuttató erőit, hogy megrogyassza a világot, mert a megosztottságon tud uralkodni, azt tudja manipulálni. Néhány kijózanodott politikus, már nem hisz nekik. Lassan a lakosság is ébredezik.

Ki kell tartani, ez az út jó, nem szabad engedni, semmi nyomástól sem beijedni.

A bejegyzés kategóriája: Reagálások
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük