Munkavállalók életét megkeserítő, EMBERTELEN munkáltatói tevékenységekből

Folyamatosan emelkedik – a világban is – a nyugdíjkorhatár, már szinte mindenütt 65 év felett van. Hogyan bírják ki addig az emberek, ha fiatalon az alábbiak szerint teszik őket tönkre. Tudom, ez a kiragadott pár példa is egy nagy kapitalista „vívmány”, amit erkölcstelen érzéketlenséggel átvettünk.

Éppen olyan emberi csőd, mint a gyermeknevelés amerikai módra. Mi szeretjük az EMBERT, ezeket sürgősen abba kellene hagyni. Egy munkavállaló, ha szeretik, megbecsülik, jobban dolgozik, mintha kínozzák. Amiket az alábbiakban leírok, azok a mi szemünkkel szabályos embertelen kínzások. S akkor még ebben a cikkben egy ember túlterhelését nem is említem, ahol 1,5 – 2 ember munkáját kell elvégeznie, esetleg 8 óra helyett 10-12 órában, de 8 órai bérért, mert ez sem ritka, csakhogy a profit több legyen.

Hol vannak az érdekvédők, a valós szakszervezetek, az emberjogi képviselők, vagy mindenkit megvettek?

Nyitott ajtók:

Járok a városban és látom, hogy egy méterárut árusító bolt ajtaja tárva-nyitva. Kint 8 fok volt. Bementem, meg akartam nézni, mi van itt. Látom, a dolgozók szőrös csizmákban, nagykabátban, sápadtra átfázva fagyoskodnak. Kérdezem, miért nem csukják be az ajtót. Válasz nem érkezik. Még egyszer kérdezem (de már tudom az okot), miért nem csukják be az ajtót, meg fognak fázni. Csak néz az egyik bánatosan vissza rám. Ismét kérdezem: miért, a főnökük nem engedi? Halk igen a válasz. Micsoda egy baromság ez? Könyörgöm, itt EMBEREK vannak, akik dolgoznak, ízületi, s egyéb megbetegedéseik lesznek. Ez senkit nem érdekel, kártérítést ki fog nekik a megromlott egészségük miatt fizetni? Vagy abban reménykednek, hogy majd erre sem lesz pénzük, hogy követeljék? Mit gondol a tulajdonos, attól több bevétel lesz, hogy nyitott ajtóval vacogtatja a dolgozóit? Mikor látta az eladó hölgy, hogy megrendültem a sorsukon, odasúgta; menjek be holnap, új áru jön. Össze kellene fogni, és az ilyen boltokba vásárolni nem szabadna menni! Istenem, szegénykéimnek, hogy kell élni és dolgozni. Nekem ettől nem venni lett kedvem, hanem sírni, majd ezt kikiabálni a világba. (Később megtudtam, erről ill. ilyen esetről már rádió riport is volt, tehát nem egyedi, sajnos!)

Magas sarkú cipők

Ülök az egyik híres hivatalban, és várakozás közben látom, hogy a nők magas sarkúban, dagadt lábakkal folyamatosan futkosnak, úgy kopog minden, mintha egy harkályokkal teli szobában ülnék. Gondoltam, szegény kis fillérekért dolgozó adminisztrátorokkal jól kiszúrnak ezzel a magas sarkazással is. Mikor behívnak, kiderült, az egyik ilyen dagadtabb lábú, magas sarkú cipőt viselő hölgy a jogász volt. Tehát mindenkinek ezt kell hordani. Megpusztulnék, nemhogy dolgozni nem tudnék, de egy napig ott lenni sem.

Fiatal koromból tudom, szép benne a láb, de hosszútávon irtó kényelmetlen tud lenni, eltorzítja a lábfejet, később ortopéd bajok forrása lesz. Elitnek számító munkahelyeken kötelező, sok helyen a nylon harisnyával is megfejelik a kínzásokat, és ezt hordani kell akár plusz 40 fokban is, ez a munkahelyi kötelező elvárás, „divat”.

Ezek a munkáltatók a tönkrement lábak, a hőguta után majd fizetnek kártérítést? Vagy az EMBER csak használati tárgy, és amikor lerobbant, jöhet a másik, mint egy rongyot kidobjuk? Tiltakozunk az ilyen kötelező dolgok ellen.

Állni kell, szék nincs.

Az előbbieket még jobban megfejelő embertelen bánásmód, hogy kirakják a székeket, gondolom, szegény dolgozó nehogy elpilledjen. Látható, ez nagyon sok, egyre több helyen, pl. sok patikában, csempeboltban, rengeteg és főleg kereskedelmi helyen lett divattá. Napi 8-10 órát akár van vevő, akár nincs, állni kell, egy pillanatot sem ülhet le az alkalmazott. Miért nem? Miért kell pl. számlát is állva írni. Miért kell ülő munkákat (pl. pénztárgép kezelése) kényelmetlenül állva elvégezni. Még széket sem engednek a munkatérbe betenni. Egyik üres boltban (4 éve annak, hogy) elbeszélgettem az ott álldogáló 5 alkalmazottal. Miért van ez, miért nem lázadnak fel? Elmondták, örülnek, ha van munkahelyük, kiszolgáltatottak, sok helyen kamerázva is vannak, ha lázadnak, felmondanak, akkor éhezhetnek. Ja, így könnyű. Azóta sem lett kevesebb álldogáltató munkahely, sőt többet lehet látni.

Kedves munkáltatók, a törvény már sokszor önöket védi (a kormány új munka törvénykönyve szerint, amit ha mi tehetnénk, rögön megváltoztatnánk), hajrá találjanak ki még több, munkásokat kínzó húzást. De egy dolog biztos, a bumeráng mindig visszajön, csak idő kérdése, mikor és milyen formában.

Nagy termekben, nyitott irodában elválasztó fallal elkülönítve…

Mikor 1-2 évtizeddel ezelőtt USA-beli munkahelyeken ezt láttam, elborzadtam, milyen embertelen ez. Hogy lehet így koncentráltan alkotni, gondolkozni, elmélyedni, új dolgokat kitalálni, sehogyan sem. Így csak robotgépet lehet játszani vagy pont ez a lényeg, ezt akarják? Ennyire nem bíznak a dolgozókban, ennyire kiszolgáltatottak lettek, hogy egy nagy akolban kell őket tartani? S mit ad Isten, ez is átjött hozzánk, és egy ideje már sok helyen nálunk is ez van.

Van úgy, hogy 20-30 (vagy még ettől is több) ember is egy légtérben van. Hogyan lehet így dolgozni, még a középvezetők is ilyen helyen üldögélnek. Kérdeztem egyiket, hogy bírható ki: csak a szeme homályosodott el, mikor válaszolta: jelenleg nem tud jobbat.

Tudom, sok más visszaélés is zajlik a munkahelyeken, de tenni kellene azért, hogy emberségesebben dolgozhassunk.

Pável Márta
2015.11.25.

A bejegyzés kategóriája: Reagálások
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.