Gyerekkoromban az átkos kommunista rendszerben volt a falunkban egy – ha jól emlékszem – Várnai nevű körzeti orvos. Azért akartam orvos lenni, mert Ő volt a példaképem. Ez az ember nem ment külföldre, nem vett drága ruhákat, nem azt nézte, melyik legdrágább országban nem volt még. Nem! Ez Ember, nagybetűs Ember volt! Saját bevallása szerint igaz kommunista volt (ha van ilyen). Nekem, amit tett, egy igen nagyon hívő emberhez illő volt. Mi is volt ez? Katonaorvosként került a körzetbe, és évekig katona ruhában is járt, mert nem volt többre pénze. Nem fogadott el az emberektől semmit sem. Igen nagy szegénység volt akkoriban kb. 55 évvel ezelőtt. Nagyon kedves, jóságos, szerény és alapos volt, s amikor látta, hogy nem lenne pénz a gyógyszerre, elment, kiváltotta, amit felírt, és ingyen odaadta a betegnek. Nem hinném, hogy Tőle bárkit is jobban szerettek, és hálásabb szívvel tiszteltek volna akkoriban az orvosok között.
Mai folytatás:
Ez jutott eszembe, amikor ma (2016.01.24) reggel a Duna TV-ben egy erdélyi Máltai Szeretetszolgálat által végzett orvosi missziót láttam. Nagyon jó érzés volt, azt hittem nagyon ritka viselkedés ez, mert kevés igazi jó orvost láttam eddig, de volt több ilyen is, pl. aki a térdemet műtötte.
Ezek a fiatal orvosok a szegény, egészségügyileg nagyon lepusztult embereket vizsgálták egy sártorban, olyan alázattal és szeretettel, hogy erről az jutott eszembe: Ők valóban betartják az orvosok hippokratészi esküjét. Ők is nagybetűs Emberek! Nem kényszerrel dolgoztak, hanem szerényen, szeretettel, jókedvűen. Ők tudják, mi a harácsolás és az embereknek való jótett, jó szolgálat közötti különbség.
Nem tudnám elképzelni – ahogyan a lelki betegségek gyógyítása, Istenre nevelés alatt sem tudnék sehova sem távozni ebből az országból, mert ide kellett jönnöm, itt van a dolgom -, hogy elmenjek. Tudom, ezért születtem ide – hogy ha orvos lennék is, napi túlzott megterhelés és negyed fizetés miatt sem hagynám itt a szegény, gyógyulásra váró embereket kínlódni, csak azért, hogy én jól éljek valahol, annak a népnek a pénzén, aki engem kitaníttatott, és megbízott bennem. Esetleg olyanokat szorított ki az egyetemről, akik valóban szívvel a betegekért lettek volna.
Nem jellemző az országunkra, hogy nyomorognak az orvosok. A fiatal pályakezdőknél nem jó a helyzet, ezen javítani kell. De ha min. havi 3-4-szer tisztán megkapja egy körzeti orvos, amikor a többi ember 130 000,- Ft-ot visz haza átlagosan, hogy követelőzhet?
Nem a pénz, nem a zsarolás, nem a külföldre menés a megoldás. A megoldás a tiszta közélet, korrupció nélkül, és az, hogy mindenki a saját szakmáját becsülettel SZOLGÁLATTAL LÁSSA EL. Pl. egy nővérnek felemelném a fizetését akár 50-70%-kal is, ha nincs faces szag az osztályon, de ha van, mindenkinek levinném 10-20%-kal is.
Ugyanez vonatkozik az állandóan elégedetlenkedő pedagógusokra. De hosszasan sorolhatnám még kikre. Észhez kell térni, nem a pénz és nem a fogyasztás a minden. A halála után senki sem vihet el magával semmit. Amit elvihetnek az meg a pénzből, harácsolásból, folyamatos siránkozásból nem teremthető elő.
Sok teendő van, és megváltozott gondolkodásra van szükség.
Pável Márta
2016.01.24.