Halottak napjára

Fotót készítette: Pável Márta

Weöres Sándor:
Bolero

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellet, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.


Kettő gyertyát gyújts:

Egyet magadnak, hogy legyen elég fény benned, égesd ki a homályt, hogy őszintén tudj azért imádkozni, akiért a második gyertyát gyújtod meg.

Képzeld el, amint az Isten fényét – akit szimbolikusan a tudatodba a gyertyával hívsz le, és mikor már elteltél vele -, szíved teljes szeretetével elküldöd azoknak, akik már nincsenek köztünk. Hosszú ideig tart, de mindenkit vegyél sorra, már több jót úgy sem tudsz velük tenni.

Lehet, hogy a földi életüket rosszul élték, és lelkük egy fagyott állapotban van.

Küldd nekik szeretettel az isteni fényt, hogy felmelegítsd őket.

Kategória: Írások | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.