Orbán évértékelő beszéde utáni meglátásaink

Az AQUILA Párt véleménye Orbán Viktor évértékelő beszédéről: összeszedett és aránylag összefoglaló beszéd volt. Társadalomkritikája sok helyen helyes, de ebből, amit bírált másként, csak más színben sokat Orbánék is megtesznek, pl. szájzár stb. Azt, hogy félti Európa és hazánk jövőjét, kultúráját, csak helyeselni tudjuk. Az irányban jogosan lehet megelégedett, hogy előbb rájött a migránsveszélyre és tett is ellene, amennyit tudott, mint a többi európai vezető.

Saját tetteiket nézve inkább önelégült beszéd volt. Ami célzást tett a külföldi bujtogatásokra, migránsok beözönöltetésére vonatkozva, abban igaza lehet. Az a véleménye is igaz, hogy ha nem a liberálisok nyernek ‒ lásd az USA-ban Trumpot… ‒, akkor azt mondják, hogy nincs demokrácia…, és többnyire pénzelt tüntetések folynak​​ a nem liberális rendszer megdöntésére. Hát igen, nagyon úgy néz ki, hogy ez igaz…! Elmondja, milyen európai menekülteket kell befogadni ‒ megjegyzem, ezt mi már hónapokkal előtte leírtuk, hogy akiknek a tenger elönti a területét, a partvidékeket, onnan fogadjuk be az európai népeket ‒, itt ezt ő is viccesen elsütötte, amikor felsorolta az európai népeket, akik el akarnak menni hazájukból. A katonaságról, amit mondott, tetszett, mert lassan megvalósul, amit mi 2012 óta szorgalmazunk, a honvédség felfejlesztése.

Az erkölcstan oktatás szerintünk siralmas, ezzel sem dicsekednénk.

Viszont túlzás és veszélyes a magukkal való megelégedettség, tükrözi ezt az utóbbi időkben az a rengeteg hirdetés is, ami az elviselhetőségi határon messze túl, zavaróan sok: „Magyarország erősödik”, ennek emeltük a bérét stb. Ömlik már a csapból is, hogy mindent jól csináltak. Mi ezt nem így látjuk, mert ha közben megnézzük, hogy mennyi ember nyomorog, fázik és éhezik, akkor nem ez a vélemény alakul ki a lakosságban.

Nem csak arra kellene odafigyelni, hogy milyen kórházat építenek, hanem arra is, hogy hogyan működik. (Balogh Úrnak ‒ még mindig, sőt egyre jobban úgy gondoljuk ‒ menni kellene a pozíciójából.) Pl. hogy lehet, hogy egy 2 hete vesetranszplantált beteget (aki a társunk), nem fogad vissza, csak hosszú cirkusz után, a kórháza (…röhej, utógondozási kötelezettség van!), és aki meg befogadta, másnap – leegyeztetve, hogy mégis befogadják ott, ahol műtötték ‒, influenzás időben kirakják, mondván, már fogadják, menjen. DE nem hívtak mentőt (!!!), nem, maga menjen. Ha mi nem visszük el kocsival, akkor a rogyadozó ‒ 2 hete transzplantált… ‒ szájmaszkos beteg villamosozhatna a másik kórházig. Felháborító, soha nem hittem volna, hogy ide jutottunk! Nos, erre nem lehet büszkének lenni, itt el kellene gondolkozniuk.

Jól vezette-e a kormány az országot, kérdezi Orbán Viktor. Majd humorral válaszol valami hasonlót, hogy nem teljesen elégedett a nép. Szerintünk részben jól vezette, de sok-sok önkritikára lenne szükség, a korrupció száműzése nem halogatható, s ha így folytatódik, az a bukásuk is lehet, annak ellenére, hogy népszerűségileg még így is jól állnak. Meggyőződésünk, hogy a korrupciót, aki elkezdte, abbahagyni csak úgy nem tudja, mert kéz kezet mos alapon kiszállni nem lehet a zsarolások stb. miatt sem. Abban viszont igaza van, hogy nem lehet középszerűnek lenni.

Ezzel együtt biztosak vagyunk, szinte biztosak, hogy a következő választást is a FIDESZ nyeri meg, hacsak valami nagy bajt nem csinál közben. A baloldal ebben a nagy zavargásban meredeken rohan afelé, hogy semmit se érjen el, ugyanis már szinte több baloldali párt alakult, mint szavazó van. Ugyanakkor nem tudnak egységre jutni egymással. De ez nem a mi bajunk.

Az AQUILA Párt egyrészt jobb lenne, mint bármelyik párt ‒ s ez nem nagyképűség ‒, mert nem korrupt, nem hazudik, mert el sem kezdte az önmaga besározását. Nem fogjuk elkezdeni sem, mert minket valóban Isten vezet; innentől fogva a tisztaságunk megkérdőjelezhetetlen, s pontosan ezért nem is lesz pénzünk. Nem tudjuk és nem is akarjuk áltatni a népet, csak őszintén beszélni, viszont látjuk, hogy a mai magyar társadalom nem vevő a kérlelhetetlen igazságra. Amiben jók vagyunk, azt tenni is szeretnénk. A jobboldalon nem túl sokan vagyunk, meg nem is szeretnénk kormányzati helyzetben lenni, inkább az ellenőrzésben és előrevivő ötletek adásában, mert ebben jók lennénk, talán túl jók! Az AQP másként nem lenne jobb, mert nincs országvezetési tapasztalatunk, nem vagyunk annyian és nincs pénzünk sem.

Visszatérve, nem valószínű, hogy a FIDESZ elveszti a választást, főleg Gyurcsány Ferenc hatalmas vágya miatt a miniszterelnökségre, olyan mértékig megvan a hatalom utáni vágy, pénze is van ahhoz, hogy itt-ott meg tudja segíteni „magát”, és nem érdekli, hogy a baloldalt teljes mértékig megosztja. Őszintén bevallom, igazából ez nem fáj, ezen már vigyorogni lehet, így kívülről nézve már csak annyit kell mondanom, hogy most már csak egy kávét kérek. De ebbe belejátszik a többi baloldali egoizmusa is, és amiatt sem jutnak egyezségre, ezzel a FIDESZ malmára hajtják a vizet.

Visszatérve az alaphelyzethez, Orbán évértékelő beszédéhez. Nekem ez a nagy önmagukkal való megelégedettség nem tetszik. Nem tudom, hogy ő beszél-e emberekkel, olyanokkal is, akik nem talpnyalók, vagy olyanokkal, akik meg merik neki az igazat mondani. Nem tartom valószínűnek, hogy a közelébe kerülnek, vagy a közelébe engednek ilyen embereket. Azt látom, hogy ezen változtatni kellene, hogy a nép fájdalma, a kispénzűek nyomora is eljusson hozzá. Mit tesz ezért? Megáll-e teljesen spontán egy tanyán, egy kis eldugott faluban, elbeszélget-e őszintén az emberekkel? Meg kellene tenni! (Én szórólapozásoknál többször megtettem, elképesztő dolgok derülnek ki. Szívesen elmondom, mik azok.)

Ahogy pillanatnyilag nézem a helyzetet, úgy látszik, hogy évekig Orbántól alkalmasabb miniszterelnököt nem találnak. Az országban nincs olyan politikai paletta ‒ igaz, én egy másik párt, az AQP elnöke vagyok, de mi nem hazudhatunk, és mi így látjuk a helyzetet ‒, hogy jöhetne alkalmasabb másik, aki ki tudná (akarni akarná) szorítani. Pontosan ezért Orbán Viktor miniszterelnök úrnak jobban oda kellene figyelni az ország szegényebb rétegére is, az oktatásra, az egészségügyre (s Balogh még mindig menjen már el), és a haverok zsebeinek tömését sürgősen abbahagyatni. Nagyon sok mindent meg kéne változtatni, oda kellene hallgatni azoknak a nyomorára is, akik nem a haveri körben vannak.

Varga Péterné AQP elnök
2017.02.11.

A bejegyzés kategóriája: Reagálások
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük