Megvallom, annak ellenére tennem kell, szólnom kell, hogy igen nagyon unom már a Soros György körüli állandó beszédet, gondolkodást. Viszont nem lehet szó nélkül hagyni azt, amit tesz, s ebben a negatív cselekvésben igen aktív. Mindenkinél jellemző az az ördögi tett, hogy ha meg akar téveszteni, akkor nem a rosszal kezdi, hanem jóval, majd később érik be a rejtett akarata. Így van ez Sorosnál is. Negatív erő jelenik meg, de csak pár év után derült ki a nagy adományozónál. Az embereknél csak így tud hatni, hogy pozitív dolgokkal bevonja, mert ha egyből csak negatív lenne, akkor senkit nem érne el. Soros ebben profi, elaltatja az óvatosságot – pedig nagyon jól tudta mire megy ki – pozitív dolgokkal, adományokkal. De közben mindvégig ott van a háttérben az Európai kultúrát, keresztény életet stb. romboló akarat, sőt az erkölcsöt is semmibe sem veszi, ember nem érdekli, csak a profit, de ez látszik is a tetteiből. Igazi sötét lélek. Mielőtt sírva fakadnának a Sorost pártolók, elmondanám, én nem morzsolnék el egy könnycseppet sem érte, ha Isten hamarosan hazahívná, eleget rombolt itt.
Most már egyre nyíltabban, leplezetlenül terjeszti, amit ő akar. De ki ő? Egy manipulátor, egy kavargó, végtelen gonosz vénember. Miért hajolnak meg a pénze előtt, ennyire nincs gerinc az emberekben?
Alig ment haza az EU-ból, már megint ott van. Soros bumerángot játszik, ismételten pár héten belül az Európai Unióban osztotta az észt. Természetesen Magyarországot kiemelve elmarasztalta – milyen alapon???? -! Érthető, hogy fúr minket, mivel pillanatnyilag mi vagyunk a rebellisek, legalább is úgy tűnik.
El kellene gondolkodni azon, hogy jön ki az a demokráciában – mivel tudjuk, hogy demokrácia nem létezik, de annak nevezzük -, hogy szavazunk, népszavazás stb. van, közben meg akik legjobban visítják a demokráciát, ők szegik meg elveiben is legjobban.
Tegyük fel, ha valamiféle demokrácia működik (tudvalévő és erre alapoz a liberális rendszer), akkor ha valaki nem ilyen ’demokratikus’, azt a liberális baloldal rögtön diktátorozza, akár az, akár nem. Ergo, ha valaki nem nekik megfelelően működik, akkor az diktátor. (Ez olyan szó, mint az egyházban a szekta. Ha meg mered mondani a magadét – mert nem jól mennek a dolgok…-, akkor minimum szeretetlen vagy szektás vagy. Holott csak Isten dolgaiért küszködik a mélyen hívő ember. De hiába, mindenütt vannak hazug, farizeusi lelkek.)
HOL a demokratikus Soros György, akit a világon senki nem választott meg, hogy a „demokratikus Európai Unió szervezeteinek” vezetőinek ossza az észt, ötleteket fogalmazzon meg, és retorziókat érjen el a háttér aknamunkájában? S amikor elmondja hajmeresztő, nekem sátáni ötleteit, akkor – köztük azok is, akiket a magyar nép juttatott az EU-ba -, egyáltalán meghallgatják, s nem mennek ki…, sőt elájulva a tapsolgatják.
Ha valaki elfogadja a hazánk képviseletét, olyanok, akiket a magyar nép megszavazott az Unióba, ők tetejébe horror fizetésért el is árulják hazánkat. Hova jutottunk? Az ne tapsolgasson azoknak, akik nyakukba akarják szakasztani az egész Közel- és Távol Keletet. Nincs becsület a képviselőkben, nincs hazaszeretet, nem számít az sem, hogy mit akar a nép? Helyette önző, egoista módón tetszeni akar a delegált képviselő – gondolom viszonzást kap érte…- , a milliárdos manipulátornak.
Milyen alapon, mire hivatkozva hívják meg? Milyen alapon hallgatnak arra a kevergő, nagyon kétes múltú és jelenű emberre? Milyen alapon akarja eldönteni a mi sorsunkat? Ki kérte fel erre? Vagy a pénz szemben áll a demokráciával? Akkor miért nem ezt mondják, minek az sok hazugság, szavazási kiadás, kampány stb.? Ilyen alapon, Soroskák odamehetnek és dönthetek az életünkről, akkor nem kell szavazni, a leggazdagabb győz és kész, minek a sok cirkusz?
Látható: össze – vissza hazudoznak. Nem is csodálom, hogy a népet nem érdekli a politika. Jogos, hogy belezavarodnak, hogy mi van most, demokrácia és közben egy manipulátor milliárdos próbálja meghatározni, hogy Európai Uniós tagországok mennyi pénzt vegyenek fel azért – természetesen az ő hasznára is…-, hogy azokat a migránsokat behozzuk, akiket ő akar, miközben itt a hátunk közepére sem kívánjuk őket. S ennek az embernek tapsolnak, hallgatnak rá. Ezek árulók.
Mindig meglepődők, amikor baloldali érzelmű ismerőseim elküldik a listát; kik tanultak Soros ösztöndíjjal, közben a jobboldaliaknak is van egy ugyanilyen listájuk, persze más baloldali személyekkel. Kb. egyenlő arányban vannak.
Én nagyon jól tudom, hogy működik a Soros féle beetetés, ugyanis amikor még ezelőtt 16 -17 éve megkaptuk az Aquila egyesületi engedélyünket, akkor nagyon hirtelen talán fél éven belül nyertünk a Soros alapítványtól egy Canon másológépet, ami nem volt kis összeg, félmillión felüli volt. Megjegyzem ez volt az első, és az utolsó támogatás, amit a Soroséktól kaptunk. Utána ők is belátták, hogy nem vagyunk az ő emberei. Hát az, hogy egy kezdő egyesület, aki karitatív munkát végez és kap egy másológépet, örömmel fogadja, s nem tudja, hogy ezután mivel van bekenve a jóság. Talán azzal az elvárással kaptuk, hogy esetleg az ő érdekeit is képviseljük.
Mivel az Aquila sohasem volt alkalmas sorosi elvárások teljesítésére, innentől kezdve mi már nem voltunk érdekesek, s nem nyertünk tőlük több pályázatot. Így tudom, hogy akik esetleg kimentek, hogy a Sorostól kapott ösztöndíjjal tanulhatnak, örültek neki. Nem hiszem, hogy akkoriban tudták, hogy mivel van bekenve ez a nagy jóság. Mivel tudom, hogy hogyan működik, nem ítélem el őket, és ez nem árulás. Ha ezek az emberek idő közben mégis – talán a fele, negyede… – kevesen azt mondják, hogy köszönöm szépen, de nem kérek ebből az antidemokratikus Sorosból, megértem. Nem volt ez előre rögzítve, nem kell neki engedelmeskedni, aki az egyik legnagyobb diktátor a világon.
Soros most kritizálja, hogy nemzeti szuverenitásukat védjük. Nekem ez természetes és sajnálatos, hogy neki nem az. …Mondja, hogy „a demokráciát nem lehet külföldről szállítani.” Én a helyében a számra sem merném venni ezt a szót. Valóban nem, mert ő akarja elhozni egyszemélyes diktátor formájában.
Sajnos ismételten elő kell állnom az ötlettel: Nem mehetünk bele, hogy ne legyenek nemzetállamok, nem lehet az EU Soros akaratából az USA-hoz hasonló. Nem lehet az Európai Unió olyan, ahol senkinek nem lesz nemzeti hovatartozása, öntudata, hazája, hanem egy európai ázsiai keveréket hoznak létre. Mi olyan további szabadságot akarunk, amely valódi demokráciát hordoz, diktátorok nélkül. Őrizzük meg az emberek sokszínűségét – ugye amit sokszor hangsúlyoznak a liberálisok. Most valahogy nekik már nem számít, Soros nyomására mindenféle nációból álló egyvelegre/masszára van szükség, a sokszínűséget halálra ítélik. Különböző nemzetiségekkel Magyarország mindig is nagyon jól kijött. Ha a politika nem kevert bele, akkor nem bántották egymást. Így nem lehet azt mondani, hogy üldözzük a kisebbségeket.
Ha a Soros féle rémálom megvalósulna, akkor lenne baj, akkor lenne igazi nagy békétlenség Európában. Célja, hogy eltűnjön a kultúránk, keresztény hitünk, eltűnjön az Isten, eltűnjön a nemzettudat, a hazaszeretet. Mindez azért kell, hogy megtörjön a tudatosságunk, jobban lehessen rabságban, kizsákmányolásban tartani minket. Ebbe nem lehet belemenni. Aki ezeknek a pártolója, az a mi szemünkben nem magyar, nem hazafi, hanem a hazánk elárulója.
Varga Márta
2017.06.05.