Kicsit messzebb kezdem, hogy érthető legyek. Közelítek a 70-hez, és egészségügyis révén (3 szakasszisztensi képzettséggel is rendelkezem) odafigyelek magamra, de nem hisztérikusan, hanem normálisan. Azonban ismereteim, tapasztalataim alapján az orvosokban eddig sem nagyon bíztam (tisztelet pár kivételnek). Így fordulhat elő, hogy ma is élek ‒ ez részben egészségügyi ismereteimnek is köszönhető ‒ mert odafigyelve levonom a jelekből a következtetéseket, mert végül is ez az én egészségem.
Hetek óta fájt a szívem, amikor az (új) körzetinek mondtam, hogy hosszában úgy fáj, feszít a szívem, mintha sebes lenne, és ez naponta kétszer, háromszor 5-10 percig is eltarthat. Igen nehezen küldött el kardiológiára, holott régebben Dr. Matos Lajos, nagyon híres kardiológus orvos 25 évig kezelt engem, de sajnos meghalt.
Összességében a bajaim: szívizomgyulladás után szívnagyobbodás, felmentett voltam általános iskolában tornából. Amikor gimnáziumban elhallgattam a felmentést és nekiálltam sportolni, akkor egy váltófutásnál összeestem, és ismét eltiltottak a sporttól. A szívem erősen hypertrofizált jobbra, a mitralis billentyű meszes, tachicardiám van (gyógyszerrel karbantartva), 3 vesém és magas vérnyomásom, aminek hatása látszik a szívemen is. Valóban csak ennyi bajom van, ezt több orvos egybehangzóan újra és újra megállapította.
Így heteket húzva az időt, előbb nyaki ultrahangra küldött el a körzeti. Az ottani orvos csodálkozott, mikor semmi olyan panaszom nincs, de a körzeti ragaszkodott hozzá, hogy majd ez a kardiológusnak kell. 2 hónap várakozási idő után eljutottam a tünetektől a célig. A kardiológusnál ‒ akihez soha többet nem fogok menni… ‒ letettem a leleteket a nyaki ultrahangról stb., amit a körzeti nagyon fontosnak tartott. Kétszer is hiába próbáltam neki adni, hogy nézze meg, azt mondta, hogy őt ez nem érdekli. Ezek után az összes vizsgálat annyi volt, hogy megnézte az EKG-mat, majd sztetoszkóppal meghallgatta a szívemet, kb. fél percig tartott. Ennyi volt az egész, majd kijelentette, hogy nekem a világon semmi bajom nincs. Kissé elcsodálkozva végigfutott az agyamon, amit 66 éve hallok, hiszen sokszor már én kértem az előző orvost, hogy ne sokkoljon annyira, ne legyen betegségtudatom. Hangsúlyozta a ‒ jelen írásomat okozó ‒ kardiológus, hogy nem a szívem fáj, hanem valami izomtól van. (Ez is benne van a kalapban, de akkor, mikor elkezdtem magamat öngyógyítani, miért múltak el a panaszaim, amit nem izomra kezeltem!?) Mondtam neki, tudom, hogy ez nem izomtól fáj, ez nem olyan fájás. Ezek után rám tette a holtert, és egy napig rajtam volt. Jellemző az alaposságára, 1 perc alatt átnézte előttem a 22 óra hullámait, és azt sem vette észre, hogy a vége felé beleakadt a kezem és véletlenül letéptem két tappancsot, így gyakorlatilag 5 percig nem mért semmit. Hát igen alapos orvos, nem hiszek neki. Ő ismételten kijelentette, hogy a világon semmi bajom sincs. S megkérdezte: miért szeretnék beteg lenni? Én – mivel ezzel ő kihúzta a gyufát, ez sok lett ‒ ekkor kipakoltam neki azt, amit fentebb leírtam. Az orvosok engem inkább disz-szimulánsnak tartanak, nagyon magas a fájdalom küszöböm. Mondtam az orvosnak, hogy ne haragudjon, de nem hiszem el az ön véleményét. 69 évig én vigyáztam magamra és nem az orvostudomány, nem lehet megvezetni, és tanultam eleget ahhoz, hogy még életben maradjak.
Tehát ezt én így elmondtam az orvosnak, és azt is elmondtam, hogy nem tartom valószínűnek, hogy az európai hírű Dr. Matos Lajos professzor úr ‒ Isten áldja meg, ahol van ‒ tévedett volna. Erre fel ő közölte velem, hogy ő a 30 éves korától ismerte Matos Lajost, és akkoriban, amikor nekem ezt megállapították, nem voltak még olyan műszerek, hogy helyes diagnózist állítsanak fel. Ez kész röhej, az ő sztetoszkópos fülhallgatózása felülírt mindent, egy UH-t sem csinált! A kardiológus még hozzátette: és nem tudták akkoriban fejlett műszerek nélkül megállapítani, mi a baj. Gyakorlatilag körbeírta, hogy az ő korszerű, fejlett fülhallgatózása autentikus, és a világhírű Dr. Matos Lajos professzor tévedett. Hát erre mondtam neki, hogy én nem akarok betegségtudatot, csak az életet. Hogy 69 évesen teljesen jó a szívem ‒ szerinte ‒, ez nagy öröm lenne.
Közben azon gondolkoztam, megmondom még neki, hogy akkor viszont detektáljuk mint Isten csodáját, hadd hirdessem ezzel is az Urat. Legyen még valami hasznunk ebből is, persze csak, ha igaz! De rájöttem, minek, nem értené.
Ezek után azt gondolom, hogy ezt meg kell osztani, mert amikor reklamálják a fizetésemelését, akkor a minőség, a lelkiismeretesség, a tudás hol marad? Nagyon nagy a mellényük, a pénzigényük, de valahol az alázatos, emberséges gyógyítás többeknél is hiányzik. Embertársaim, ne hagyjuk magunkat, ne higgyünk el mindent, hiszen az életünkről van szó. Ha kimennek külföldre, menjenek, több igazi orvost kell képezni. Az ilyennek kéne kimenni külföldre, aki nem nagyon törődik a beteggel, és szinte minden beteget meg akar arról győzni, hogy egészséges. Ezzel valószínűleg teleteszi a temetőt, de lehet, hogy ez a cél, mert legalább nem kell annyi nyugdíjat fizetni.
Miután már előzőleg láttam, hogy ezzel az orvossal meg a körzetivel sem sokra megyek, öngyógyításba kezdtem. Mint patikusi ismertekkel rendelkező ember csináltam jó tömény fokhagymatinktúrát, emelkedő adagokban szedtem, meg Panangint is, és a panaszaim szép lassan megszűntek. Majd megismétlem a kúrát. Közben rájöttem arra, amit régen is tudtam, hogy segíts magadon, és azért az orvos nem, de Isten ezzel megsegít.
Tudom, hogy ez ügyben senki nem fog tenni semmit, ez egy sajnos részben általánosnak mondható jelenség, de nem minden orvos ilyen, vannak jók is, akiket Isten áldjon meg! Kérem minden embertársamat, figyeljen oda magára, menjen oda, ahol igazán tőrödnek Önnel! Vigyázzanak magukra, Isten áldja meg Önöket!
Pável Márta
2017.07.19.