Lásd: 24.hu
Még novemberben történt az egyiptomi mecset elleni rettenetes támadás, amelyben 300 fölött volt a halottak száma. Őszintén megdöbbentő, ahogy közben utánanéztem, kiderült, főleg szúfik jártak oda. A szúfik nekünk rokonlelkek, tudni kell, ők olyanok, mint a katolikusoknál a misztikusok. A környezetükből kicsit kirínak, hitüket mélyebben, másabban, elmélyültebben élik meg. Több szintű csoportjaik is vannak, lelkileg nagyon tisztító hatásúak, pont úgy, mint a katolikusoknál a misztikusok. Ebből is látszik, hogy a sötétség nem bírja a világosságot. A mohamedánok berkein belül, a szúfik felől jövő világosság, ami kifelé is érezhető, gyilkos indulatokat gerjesztett. (Nemcsak Egyiptomban van ez az állapot, ma ott tartunk, ha egy csoport mohamedán – akikkel elszaladt a gyűlölet lova -, bárkit megöl, látható, még a saját fajtájukat is.)
Őszinte részvétünk mindenkinek, igen mélyen sajnáljuk azt, hogy az emberiség krémje így veszik el, ebben a nyomorúságos világban.
SZIJJÁRTÓ PÉTER KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTER BESZÉDE AZ EU-BAN SZERINTÜNK CSILLAGOS ÖTÖS
Brüsszelben, ahogyan Szijjártó viselkedett, az magyar és hazafias volt, csak gratulálni tudunk: „Továbbra is harcolni fogunk a magyar emberek érdekéért” – mondta.
Ez a nyílt, összefogott, józan, bátor szöveg, amit az EU vitáján mondott, a mi szívünk szerint való volt. Egyszerű, érthető, vídia keménységűen határozott. Így kell tenni, ehhez csak gratulálni tudnunk! Csak maradjon így, kitartás, szívósság kell velük szemben!
SOROS GYÖRGY ELLENTMONDÁSAI, ÖNMAGÁVAL SZEMBEN IS…
Kérek mindenkit, ne legyünk elfogultak, nézzünk, lássunk is, halljunk is. Ezek a dolgok magukért beszélnek!
A Soros György által gerjesztett indulatok már kissé unalmasak. S ez az egész szánalmas, több okból is az. Megszoktuk, hogy amit a politika állít, annak fele sem igaz, különösen érvényes ez a liberális baloldalra. Akik még hónapokkal, vagy hetekkel ezelőtt is azt hazudták, hogy nincs semmiféle betelepítési kvóta, meg a Soros sem mond semmit. Valamint semmi sem igaz abból, amit a Fideszesek mondanak.
Nem tisztem a FIDESZT mosdatni, nem is akarnám. De ami igaz, az igaz. Most sorra buknak el a valótlan liberális állítások. Soros maga mondta el, hogy semmi sem igaz (???) abból, amit rákennek, mert ő – most erősen kell figyelni, mert ugyanazt elmondja, amit eddig a FIDESZ állított, csak közben meggondolva magát (?) felezett számokkal manipulál!
A tévében hallható volt, hogy szinte szó szerint minden ott van a szövegében, csak a 9 millió helyett 4 vagy 1 milliót kellene – itt zavarosak az olvasható számok -, hogy kapjanak a migránsok. Valamint az évi két-három millió befogadását 300-400 ezerre csökkenti. S a gumihatárokat is mellékeli?
Mielőtt tovább gondolkodnék, kérdezem, KI EZ A SOROS GYÖRGY? KI SZAVAZTA ŐT MEG? MILYEN JOGON DIKTÁL? KI HATALMAZTA FEL, HOGY A NEVÜNKBEN ÖTLETELJEN, ÉS FUTKOSSON AZ EU-BA? Én miért nem mehetek be? Mert nincsenek milliárdjaim, (amit ki tudja, milyen inkorrekt módón szereztem volna meg…?), és nem az emberiség ellen, hanem mellettük lennék. Ilyen egyszerű.
Sokkal jobb, Európát mentőbb ötleteim lennének, ami a migránsoknak is jó lenne. De nem buktatnám a kereszténységet, sem az európai kultúrát.
Az Európai Unióból induló – nekem – terror törli az ország lakosainak megszavazott akaratát, viszont helyette ők páran, az EU fölött, abszolút nem demokratikusan dönteni akarnak egy-egy ország akarata ellenére is.
Ez az, amiből egyre jobban elegünk van, hogy nagyon sok agymosott ember harsogja azt, amivel EURÓPÁT elpusztítja. Nekünk, magyaroknak semmi szégyenkezni valónk nincs amiatt, hogy védjük a hazánkat, a népünket.
FERENC PÁPA MIGRÁNSAI
Ismét, sajnos mindig aktuális.
mandiner.hu: Ferenc pápa rámutat: „egyesek fenyegetésnek tekintik őket. Én viszont azt kérem. lássatok bennük (…) lehetőséget a békés jövő építésére”… „A migránsok nem üres kézzel érkeznek: bátorsággal, képességgel, energiával és vágyakkal tele, és saját kultúrájuk kincseivel gazdagítják az őket befogadó nemzeteket” – hangsúlyozza az egyházfő.
Egy hozzászólótól: ”Hát ez a baj Feri, hogy ezt a gazdagítást napi szinten látja most már minden európai ember no-go zónákban, migránstáborokban, hangos és gombamód szaporodó mecsetekben…”
Ha gazdagítanák a befogadó nemzeteket, örülnénk, ha nem rombolnának, még elfogadnánk, de sem dolgozni, sem tanulni, sem gazdagítani nem akarnak, csak felélni, hódítani, vallást változtatni és segélyekből élni (tisztelet annak a nagyon kevés kivételnek…). Pl. Magyarországon – és szerte a világon – a cigányok egy nagy része éhezik, szabályosan nyomorog, pedig ők még jó keresztények is tudnak és akarnak is lenni!!!. Ezekért az emberekért miért nem aggódik Ferenc pápa? Ők is Isten lelkei, miért nem azt kéri, hogy előbb azok legyenek jobban, akik már évszázadok óta itt élnek? Teljesen integrálódni ők sem tudnak, nem is akartak, s itt egy olyan helyzet, ami példát statuál, hogy bizonyos esetekben, amikor a vérmérséklet, örökölt genetikai tulajdonságok, szorgalmasság, robotolási hajlam stb. más életvitelt diktálnak, mint az európai. A cigányoknál ilyen a nagyfokú szabadságérzet, a függetlenség, nem képesek huzamosan pl. a szalagmunkára, abba belehalnak. Nekünk meg a gazdaságunk olyan jól nem megy, hogy mindenkinek személyre és fajra szabott munkahelyeket tudjunk létesíteni. A bevándorlókkal is ez lenne a helyzet, így ez a dolog nem megy. Ugyanakkor ismét, újra és újra a migránsok befogadására szólított fel Ferenc pápa.
Ha csak egy hangyányit is azt gondolhatnám, hogy igaza van, egy szót sem szólnék. Értem én, hogy minden emberben Isten lelke van, hogy irgalomra és szeretetre szorulnak, s akinek van, adjon annak, akinek nincs. Ez így mind jó és igaz, így kell. De aki veszélyes ránk, aki gyilkol, akik téríteni akarnak, akik nem krisztusi hiten akarnak minket hagyni és nem beilleszkedni (vagy talán, hogy Ferenc pápa a feje maradhasson az általa javasolt befogadás nyomán leigázott keresztényeknek, Ö is átmegy mohamedánba?).
Ők nem azok, akikről Ferenc pápa beszél. Mi a fontosabb pl. nekünk, nőknek: a szabadságunk, vagy például kendőt tenni a fejünkre és szülőgépeknek lenni egy mohamedánnak? Köszönöm, mi ebből nem kérünk, mi maradunk színtisztán Krisztust követők, csak Neki élők.
Remélem felfogták, amit írtam, Istenhez hazatérni, ez a lényeg. Hol hangzik el mostanában ez a cél? Sehol, az Egyházban sem, inkább csak politizál, és számunkra kettő szinten is (testi és lelki) halálos ötletekkel áll elő! S még pár hozzászólást is csatolok, hogy nagyon nem vagyunk egyedül ezzel a véleményünkkel, talán a jóságos pápának oda kellene a tömeg józan eszére is figyelni.
– Senye Péter, 2017. november 26., 11:21: A migránsok végeláthatatlan tömegben jönnének Európába, készleteink meg nem korlátlanok. “Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is” mondták az okos lányok a balgáknak. (Máté 25/9)
– Morgen, 2017. november 26., 11:40: Azt a pár valódi menekültet befogadhatná a Vatikán is. A többit meg azok, akik hívták őket!
Vargáné Pável Márta
2017.12.09.