Szánalmas dolog a kereszténységet politikai eszközként használni

Olvasom, hogy a keresztény kultúrát meg kell őrizni. Nincs mit megőrizni, mert a keresztény kultúra javarészt csak részben van meg, igazi lényegét tekintve szét van züllesztve, mindenki saját érdeke, szája íze szerint „használja”, de nem éli Krisztusnak tetsző módón. A keresztény kultúrát, vallást, erkölcsöt VISSZA KELL TELJES VALÓJÁBAN ÁLLÍTANI! A gyökerekig kell visszamenni, más út nincs!

Ez most egy kampány szlogenje is, ezzel kapcsolatban lenne az AQUILA Pártnak egy szerény véleménye. Az igazi kereszténység nem lehet csak kampány, politikai eszköz, még akkor sem, ha olyan jól hangzik. Ha ugyanazon kereszténységről beszélünk, amit Isten segítségével mi élünk, és ez egyezik a 2000-3000 évvel ezelőtti ősök erkölcsiségével, kultúrájával, akkor ezt a szöveget azonnal abba kell hagyni, mert azzal köszönőviszonyban sincs. Így ha valamiféle liberális, torz, nyálas, felszínes politikai eszközként használt kereszténységről beszélnek, akkor az lenne a becsületes (ja persze, az hol van?…), ha ezt tudatnák a megtévesztendő (pl. szavazó) jámbor hívőkkel is.

Amelyik a jelenlegi pártok között a programjában, életvitelében legjobban megközelíti a krisztusi normákat, nyugodtan elmondhatjuk, az az AQUILA Párt. Ajánlom mindenkinek a honlapon található pártprogramot, és akkor szembesülhetnek azzal, mi az, amit Isten akarna az embereivel tenni ebben az országban. Az egész programunk őszinte, nem ájtatos, nem farizeus, nem szemforgató, s nem kirekesztő senkivel sem, de szókimondó. De ami korrupt, bűnös, az nekünk nem elfogadható. Ha valaki a keresztény szót/fogalmat használja, keresztény kormánynak tartja magát, vagy majd annak fogja tartani, akkor az AQUILA Párt értékítélete szerint be kellene tartani minimum a 10 parancsot, és a többi erkölcsi szabályt is. Csak párat említek:

1. Szeretet parancsa! A házastársak, gyerekek megbecsülése, család fel nem bontása, megcsalások, válás, verekedés stb. nem fordulhatnának elő. Nem lehetnének nagyon gazdagok és nagyon szegények sem, ez is ellenkezik az igazi kereszténységgel.
2. Ne paráználkodj! Szeretet erkölccsel, hűséggel párosulva hiányzik. Magát kereszténynek valló párt nem tűrhetne el (vagy ne legyen a keresztény szó a nevében) a családját otthagyó tagokat, vagy olyanokat, akik szeretőket tartanak. Vannak, akik többszörösen elváltak, és szeretőik száma rekordot dönt, még a szemfogatásban jeleskedve, nagy keresztényként zarándokutakat szerveznek, s a papok nem szólnak semmit, elfogadják. S ezt mindenki tudja. Ezt mind megbocsátják maguknak, nem is értem, hogy gondolják, hogy tehetik, Isten törvénye mindenkire egyformán áll.
3. Ne lopj! Beletartozik, hogy a korrupciót teljes mértékig kiírtja, és saját maga sem gazdagszik meg, az államnak befizetett, illetve az államnak az EU-ból, vagy más forrásból kapott pénzt mindenki javára fordítja, a csókosok mellőzésével. Ha valóban keresztény egy állam, az igazságosság, az erkölcs és a jog az, ami döntő.
4. Ne hazudj! Az igazat mondásra a politikusok úgy gondolják, hogy hazudni azt lehet. Azt egy politikusnak elnézzük (de nem!!!), hogy sorra hazudnak. 97%-ban el lehet csípni a hazugságot, van, aki szövegének nagy részében nem konzekvensen mond igazat, ilyenek pl. Gyurcsány, Vona, Karácsony Gergely, de szinte bármelyiket említeném, mind úgy gondolja, hogy hazudni lehet, úgy is elfelejtik. Ha bármelyiket szembesítik a 10 évvel ezelőtti mondataival, akkor letagadja, vagy azt mondja ”változnak az idők és változnak a felfogások”, az nem hazugság, csak az idők változásának követése. (Ravasz, de jellemtelen dolog.)
Az AQP-nál bárki megnézheti az összes írásunk (ami elég sok, fent van az interneten), a 2012-es alapszabály óta erkölcsiségét, mondandóját nézve konzekvens, változatlan. Olyan, amit egy keresztény államnak be kéne tartani.
5. Uradat, Istened imádd, és csak neki szolgálj! Hogy van az, hogy allahozik valaki, közben adventi kereszteket állít. Hogy van az, hogy maximálisan a mammon érdekli őket és nem az Úr? Ez keresztény?
6. Ne ölj! Háborúkba katonákat küldünk, ami nem jogos önvédelem kategória. Behunyják a szemüket a sok nyomorult testi-lelki lassú ölése (megfagyása) felett, lásd nyugdíjasok, romák az ország keleti csúcsaiban. Mi ez, ha nem lassú, kegyetlen ölés?

Napestig sorolhatnám, de talán ennyi elég az észheztéréshez, amit csak remélni tudunk.
Amiket kifogásoltam, abból egyet sem követne el az AQP egyetlen tagja sem.

Az, hogy keresztény, az nekünk valódi Krisztus-követést jelent. Ha ezt a fogalmat, ezt a szót használja valaki, akkor tegye is meg, ne gyalázza meg, ne használja fel a saját céljaira. Tapasztalataink szerint ma nagyon sok álkeresztény van, akik nem is tudják, vagy nem is akarják igazán Krisztust követni, akik csak úgy jól elvannak, mint a befőtt. Az ország nagy része olyan keresztényekből áll, aki még soha nem beszélt lélektől lélekig Krisztussal. Sőt megbotránkoznak, hogy lehet vele beszélni, mondják vagy gondolják, hogy mi nem vagyunk normálisak. Jézus Krisztus értünk van, nem a politikai hazudozásokért, Ő értünk jött. Mi, Isten sasai, követeljük, csak az merje a keresztény szót használni, aki valóban az! S az élete dönti el, hogy az-e vagy nem. Ha mégis felhasználják, akkor követeljük, hogy az állam, a kormány úgy is viselkedjen, mint aki valóban keresztény, és ha ez teljesülne, akkor nekünk nincs dolgunk. De amíg nem így élnek, akkor addig nekünk van dolgunk, és mindenkinek, aki valóban keresztény, annak ránk kéne szavazni. Az AQP nem uralmat akar, nem hasznot akarunk, hanem a megfelelő embereket tennénk a megfelelő helyre, és mi csak ellenőriznénk, hogy valóban megteszik-e, amit a népért kell.

Szeretnénk a pénzhajhászás helyett valóban az erkölcsös életet megvalósítani úgy, amiről az őseink pl. Püthagorasz is tanított, amit Kung mester megalkotott, vagy Platón elvei szerint. Most az emberiség lelkileg leszálló ágban van, ezért egyre nagyobb az igazságtalanság, a szélsőségek halmaza, háborúk stb. Ezzel a mostani emberiséggel, akik az ősök, az isteni mély szellemiséget elfelejtették, csak az anyagba süllyedtek, nehéz lesz megcsinálni, de Istenben minden lehetséges.

Úgy gondoljuk, megmondjuk, hogy tettre készen vagyunk, hogy lehet becsületes államot csinálni, de ehhez Önök is kellenek. Mi tudjuk, hogy cinkos, aki néma, és mi nem vagyunk némák. Kérjük Önöket, gondolkozzanak el ezeken.

Pável Márta
2018.02.17.

A bejegyzés kategóriája: Írások
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük