A zsidók fogják megmenteni a keresztény Európát…?

Elfogultság nélkül…

Míg irodalom után kutakodtam, s atomnyi részét kikerestem a problémának, kissé megdöbbentő volt így egyben nézve. No de lássuk.

Mielőtt a teljesség igénye nélküli belemennék a részletekbe, egy gondolat motoszkál bennem, mégpedig az, hogy a zsidó nép ‒ most ezt minden él nélkül mondom ‒ olyan siránkozós és nem felejt, kitartó, sőt elég éles ésszel felméri az őket érintő esetleges veszélyeket is. Egyszóval életre valóak, vitálisak a szó minden értelmében. Ebben a magyar teljesen más, szinte mindig a rossz oldalra áll, és akármeddig nézünk vissza a történelmünkben, szinte csak veszít ‒ lásd az ország nagyságát stb. ‒, ami érdekes, hogy még mindig vagyunk, még ha ennyire óvatlanok is. Talán most a választásokkal tett a nép azért, hogy egy ideig meg is maradjunk.

Mára nekem az látszik, még ‒ alább kiderül ‒ itthon viszonylagosan, tevőlegesen is békében lehetnek a zsidók meg a keresztények egymással, meg egymás mellett is, és egyik sem akarná egy valamiféle ökumenéba belehajtani a másikat.

Nem titok, nagyon féltem a keresztény kultúránkat, amit a zsidók nem veszélyeztettek, de a mohamedánok igen. Ha a zsidó nép rájön, hogy egyre jobban kiszorulhat Európából, ez ellen tenni fog, annak ellenére, hogy kisebbségben vannak, de őket már meghurcolták, nem felejtenek.

A régmúlt időkkel nem foglalkozom, csak a kis, mai távlatokkal.

Menjünk sorra, és nézzük meg, valóban van-e nekik is aggódnivalójuk a társadalmi, politikai helyzet miatt.

Forrás „Az iszlám modern válságának állomásait a hit gyengülése, a Nyugat gyarmatosítása jelezte, de igazi mélypontjára Izrael Állam megalakulásával jutott. A zsidó szellem elszabadult a palackból. A zsidók teljes emancipációja a muszlimok uralma alól, Izrael megalapítása muszlim földön az iszlám teljes összeomlását okozhatja. Az iszlám győzelme a medinai zsidók felett az iszlám felemelkedésének, a zsidókkal szembeni modern vereség pedig a végső összeomlásnak az előjele…ˮ

Nem hinném, hogy akkora vereségben lennének a muszlimok. A hívő mohamedán kb. 2 milliárd főt számlálhat, míg a zsidók hozzávetőleg 17-20 milliós tábora nagyon kicsi a másikéhoz képest. Azt szokták mondani: jó anyagból kevés is elég. Nagyon más a két vallás, más erőalapokon vannak. Szerintem kb. 1500 éves múlttal a mohamedán vallás vak követőket, felbuzdított, harci embereket is takar. Addig a zsidók kb. 5700 éve élnek ebben a vallásban. Nekik a Kabbala is egy nagy erő, amit fel sem mérhetnek. A zsidók annak születnek, míg mohamedánná lenni is lehet.

uo. „A zsidóellenes érzelmek hevületei élő filozófiává alakulnak, amelyek manicheus módon állítják szembe egymással az iszlám jót, igazat és igazságosságot a zsidó hamisítással és a sátáni gonosszal, amelynek földi megtestesülése Izrael Állama, amely példátlan kihívást jelent az iszlám számára…” Ha egy vallást igazán gyakorolnak s valóban Isten akarata, Ő hozta létre, akkor semmi szín alatt sem lehet sátáni. Ha pedig az, akkor emberi agyalgás szülöttje, manipulatív termék. Régi bibliai igazság: a gyümölcséről lehet megismerni a fát. Meg kell nézni, melyik vallási alakulat mennyi gyilkosságot, gyűlölködést, erőszakot, szeretetlenséget szül, és kész a recept.

uo. „A zsidók a muszlimok legrosszabb ellenségei – olvashatjuk a Koránban. (…) Az ellenség (Izrael és a zsidóság) nem olyan hatalmas, és a muszlimok nem olyan gyengék, mint amilyennek látszanak…ˮ

Ha ezt fizikailag nézzük, igaz is lehet, de nem minden a létszám, főleg ha valamelyik vallás annyira „jóban van az Úrral”, mint pl. az ortodox zsidó…

uo. „Ez az álláspont Nettler szerint minden arab és muszlim irányzat sajátja….Ha a palesztin kérdés megoldása, az arab és muszlim újjászületés csak Izrael és a zsidóság elpusztításával lehetséges, akkor itt van annak az ideje, hogy elgondolkozzunk: mi ennek a küzdelemnek a végső célja?ˮ Megint mi a cél? Az elpusztítás. Szerintem, ahogyan a magyart sem lehet elpusztítani, úgy a zsidóságot sem, valahogy Isten segítségével mindig talpra áll. Hogy mi a titka, annak hosszas magyarázatai vannak.

Forrás „Kipás felvonulást tartottak Berlinben. A résztvevők így akarták felhívni a figyelmet arra, hogy egyre több az antiszemita támadás Németországban. Múlt héten Berlin egyik előkelő negyedében egy szír bevándorló az övével ütött két kipát viselő fiatalt az utcán. Egyes német lapok szerint a támadás sokkolta az országot…ˮ

Mint írtam, a zsidó nép fokozottan érzékeny a veszélyre, ami őt érheti, jó előre figyelemfelkeltéssel, tiltakozással stb. jelzi. A baj ezekkel a támadásokkal az is, hogy az eddig szunnyadó zsidóellenes érzés kijöhet, és valamiféle további agresszióba torkollhat. Főleg a németeknél neuralgikus pont ez a múltbéli történések miatt is.

Forrás „A brit Zsidó Tanács tagjai kedden több mint két órán át tartó tárgyalást folytattak a Munkáspárt vezetőjével, Jeremy Corbynnal. Biztosítékokat szerettek volna kapni arra, hogy felelősségre vonja azokat a szocialista párti képviselőket, akik antiszemita kijelentéseket tettek, vagy jegyeztek be Facebook-üzeneteikben (…) A brit Munkáspárton belül még a holokauszttagadással sem sikerült teljesen megbirkózni. Múlt héten zsidók százai tüntettek tiltakozásképpen a Parlament előtt…”

A németek után jönnek a brit kijelentések, amiket majd követhetnek a tettek is, mert kissé bujtogatólag is hathatnak, s az ott élő mohamedánok vérszemet kaphatnak. Ha ők rögtön tüntetnek, jól teszik, hadd lássák, hogy nem hagyják magukat.

S itt van egy megbékélést jelző eset, sajnálatosan elég ritka, pedig ennek kéne általánosnak lenni, de ehhez elég intelligencia is szükségeltetik.

Forrás „Ala Wahib őrnagy az izraeli hadsereg legmagasabb rangú muzulmán arab tisztje (…) Az iskolában találkozott először a modern világgal. „A keresztény arab kultúra hasonlít az európaihoz, modernebb és nem fanatikus mint az iszlám. Egy teljesen új világot ismertem meg. Felfedeztem, hogy a zsidók nem is olyan gonoszak mint ahogy mondták. Nagyon tetszett, ahogy egymást védik és úgy éreztem ennek az országnak én is részese szeretnék lenni.” – idézi fel…. Auschwitzba látogatott. Mint mondja: „Gyerekként egy olyan társadalomban nőttem fel, mely tagadja a Holokausztot. A lengyelországi látogatásom idején rengeteget sírtam, nehéz volt felfogni mit is jelent az, hogy népirtás. Nagyon erősen hatott rám az, hogy Lengyelország földjén izraeli egyenruhában tartom az izraeli zászlót… Én mohamedán vallású vagyok és ezt sohase fogom elhagyni, de a cionizmus az több mint egy vallás. Úgy hiszem, hogy a cionizmus jelképezi azt, hogy én Izrael államához, az izraeli társadalomhoz tartozom és ez azt az elkötelezettséget is jelenti, hogy megvédjem azt az országot, melynek én is részese vagyok.”

A Túllépésben írtam a vallási sokféleségről, és ez az eset ennek szép példája, a józan, sokoldalú viselkedésnek és hűségnek is. Ha elég kulturált, jó érzésű lenne az emberiség, akkor ez lenne az általános állapot, erre kellene törekedni.

Szinte érthetetlen, hogy vannak olyan zsidó származásúak /a neve közismert/, akik tudva tudják, hogy a mohamedánok nem a barátaik, mégis fizetik, reklámozzák a migrációt, és folyamatosan hazudnak, hogy milyen hasznos. Nem hinném, hogy 8 általános végzettség kellene ahhoz ‒ ha csak valaki nem direkt, szinte sátáni szándékból teszi… ‒, hogy felismerjék, milyen káros ez a betelepülő áradat. Úgy tűnik, mintha zsidók zsidók ellen is tennének. Csak azt nem értem, minek kevernek bele más népeket. S ez is gond.

Forrás „Folyamatosan a migránsok betelepedésének pozitív hatását harsogták. (…) A muszlim migránsok betelepülésének előnyeit hamar elhalványította, hogy az új lakók, a muszlim migránsok erőszakosak, akik attól sem rettennek vissza, hogy zsidókra támadjanak pusztán gyűlöletből. (…) Egy brit felmérés szerint az antiszemitizmus a muszlimok körében kétszer-négyszer nagyobb, mint az átlag lakosság körében. Egy német felmérésből pedig az derült ki, hogy a muszlim migránsok több mint 50%-a antiszemita. Egy osztrák felmérés alapján pedig ma már az is egyértelmű, hogy a zsidógyűlölet a fiatal muszlimoknál nagyon magas…ˮ

Mi nem szeretnénk megélni, hogy bármelyik nép üldözze, megölje a másikat, bármilyen faji, vallási okokból! Az ENSZ-nek, az EU-nak nagyon erősen nem a betelepítés mellett kellene lenni, hanem a bent lévő, hazájukba élő és azt felépítő emberek jogainak megtartásáért. Törvényeket kellene hozni, és azonnali hatállyal bevezetni, hogy ha egy migráns büntettet követ el, 24 órán belül elítéljék, és a cselekmény súlyától függően börtön vagy azonnal végrehajtott hazaszállítását kelljen elvégezni, örökös távoltartás mellett. Mi megszüntetnénk a migránsok ilyen mértékű anyagi támogatását is. Ne lehessen több, mint az adott országban a minimális szociális segély, hogy akik már bementek, azokat munkára bírják. Ez már a németeknél is feszültséget okoz, de ez csak a kezdet.

Forrás

„A kérdőíves felmérés mellett interjús kutatást is végeztek, amelynek alapján a németországi zsidó közösségben sokan úgy érzékelik, hogy a menekültek révén megjelenő antiszemitizmus egyre agresszívebb, erőszakosabb formát ölt. Sok interjúalany hangot adott annak a véleményének is, hogy a muzulmán országokból érkező menekültek “antiszemita nevelést” kaptak hazájukban. Ugyancsak sokan jelezték, hogy attól tartanak, nem kapnak védelmet, ha felerősödik a muzulmán csoportok részéről fenyegető veszély – olvasható a jelentésben, amely szerint csaknem valamennyi interjúalany beszélt arról, hogy fél a “muszlim antiszemitizmusnak” a menekültek beáramlása révén zajló erősödésétől…” Úgy vélem, teljesen jogos az aggodalmuk, s ha így folytatódik a bevándorlás, a zsidóknak kell menekülni a német, a brit, a francia stb. területekről. S hova mehetnek, ami a legközelebb van? Hát hozzánk, még itt békés környezet van. Úgy vélem, érdekükben áll támogatni hazánk harcát, hogy az országunk ilyen maradjon, mint most.

A liberális politikusok a demokratikus szavazásunkat, a vereségüket elfogadni képtelenek, és a nyilvánvaló kissebségük ellenére harsogják: ők a többség. Istenem, ilyenek akarnak a „kormányrúdhoz” jutni, akik sem nem objektívek, meg számolni sem tudnak? Szóvak ezek azzal is támadják az EU-ban hazánkat, hogy mi üldözzük a zsidókat. Mi? Olvassák el, mit is válaszolt egy kérdésre a rabbi:

Forrás Raj Tamás:
„Tisztelt Olvasó! Azt hiszem, Ön jól látja a helyzetet, a magyar zsidók ma biztonságban érezhetik magukat Magyarországon, noha egy csekély (nem egészen 2 %), valóban hangos antiszemita réteg igyekszik az ország rossz hírét kelteni Európában. Holott jól jellemzi Magyarország pozitív szerepét már az a tény is, hogy ma Közép-Európában itt él a legjelentősebb számú zsidó közösség. Üdvözlettel: R.T.”

Ebből az látszik, hogy a zsidóknak a liberálisoktól és a liberális oldalt támogató zsidók hazugságaitól, butaságaitól stb. is félni kell, akik tevékenységének következménye az lehet, hogy nem marad már egy nyugodt ország sem, ha erőszakkal behozzák a migránsokat. Akkor vége ennek a zsidók által is élvezett szigetnek. Nem akarok senkit sem ijesztgetni, de az irodalomból /KORÁN/ és a történelmi eseményekből úgy tűnik, az elsőszámú ellensége a mohamedánoknak a zsidók, majd jönnek a keresztények.

A reményem az, hogy mivel a zsidók okosak és előrelátóak, remélem, ha késve is, de tesznek a befolyásukkal azon az életünkbe erőszakkal beavatkozni akaró, vélhetőleg többségükben zsidók ellen, akik világszerte nem csak a keresztényeket, ezt a kultúrát akarják tönkretenni, hanem az antiszemitizmustól mentes ország nyugalmát is.

Fogjunk össze, ne hagyjuk magunkat!

Pável Márta
2018.04.30.

Kategória: Írások | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük