Ahogyan a SAS-ok látják, EU-s választások elé

Már csak pár nap választ el attól minket, hogy szavazatunkkal eldöntsük, mit akarunk. Alaposan át kell gondolni pro és kontra, hogy ki mellé húzzuk be az X-et. Amit látok, hallok, ott sokszor nem az ész, hanem emóciók mentén beszélnek, de ezzel nem lehet mit kezdeni, sajnos ilyen a demokrácia, ők is döntenek a mi sorunk felett.

Akik minket olvasnak, valószínűleg egyet értenek azzal, hogy védeni kell az országunk függetlenségét, nemzeti, vallási identitását.

Tudjuk, egy párt sem tökéletes, de mindig a céljainknak jobban megfelelőt kell választani.

Az AQUILA Párt kicsi, pénz nélküli, nem tudtunk jelöltet állítani, azonkívül az Európai Unió számunkra nem is a legkedvesebb. Sajnos, mivel mégis tagjai vagyunk, dönthetnek sok, minket érintő súlyos dologban, nagyon oda kell figyelni, hogy ellenünk dolgozóknak ne adjunk szavazatokat. A mi értékeink szerint azok vannak a népünkkel, nemzetünkkel, keresztény kultúránkkal, akik nem támogatják az Európai Unió olyan formáját, ami elvenné / csorbítaná nemzeti döntési lehetőségeinket, az USA módjára egy kalapba öntené a jogok jelentős részét. Ennek következtében pl.: ránk erőltetnék az esztelen, Európa kultúráját megölő migráns politikájukat. Azzal a rossz döntésünkkel – ha rájuk szavaznánk – a migránsimádó politikusaik esztelen ötleteiket, gát nélkül ömleszthetnék hazánkra is. Akkor nem maradna más, mint kilépni az EU-ból, pl. népszavazással, de most bölcs döntéssel nem kellene eddig eljutni.

Ne higgyenek a köpönyegforgatóknak, akik hetente mást mondanak, itt egy hosszú listát sorolhatnék, kik azok. Ne felejtsék el a nagy szólamokat, akik most éppen a másik oldalon dörzsölődnek. Ne felejtsenek, ne érzelemből döntsenek, hanem megbízhatóság szerint, kik tartották be legjobban azt, amit ígértek.

Nos, mi – Istennek elkötelezett SAS csoport – azt valljuk, azokat NE: akik részt vettek az országunk elleni törvények, elítélő vélemények megalkotásában, hazudoznak az országunk ellen, csakhogy hatalomhoz, pénzhez jussanak.

Olyan embereket kell bejuttatni, akik nem olyan törvényeket hoznak, mint Merkel és kistestvérei. Ne olyat, aki nemzetünk felhigitását, vallásunk elvesztését, keresztény, humánus kultúránk romokba döntését jelenti. Ne szavazzanak a köpönyegforgató hazugokra. Sajnos van migránsválság, és még nagyobb baj is lesz, sajnos nem vagyunk sziget, így ostrom alá is kerülhetünk, de fogjunk össze.

Jelenleg – mivel mi kiestünk – nem marad más, akire a mi meglátásunk szerint szavazhatunk, mint a FIDESZ, aki Orbán Viktorral az élen következetesen kiállt az értékeink mellett, és minden vihart eddig kibírt.

Kérem, saját érdekünk, hogy az Európai Unió liberális, áruló magatartása ellen így védekezzünk. Nem marad más, mint a rájuk való szavazás, mert jelenleg úgy áll a helyzet, hogy csak ők képesek (és akarják is) megakadályozni, hogy tanulatlan, erőszakos, térítő, muszlim, harcedzett férfi tömeg lepje el hazánkat.

Nem utálom a színes bőrűeket, nem is tehetném, sőt, bevallom, néha szépnek is tartom őket, de az, ahogy sokan viselkednek, és amilyen veszélyt jelentenek, az viszont végtelen taszító, rémisztő. Ha ők is akartak volna tanulni, kulturáltan viselkedni, nem erőszakoskodni, és a maguk törvényeit nem ránk erőltetni, s tudnának európai módjára viselkedni, akkor más lenne a helyzet. De ebből semmi sincs meg.

Kérem, gondolkodjunk! Magyarországon van egy réteg, akinek nincs szakképzettsége, mert – nem tudom miért… – nem akarnak tanulni, s többnyire ők képviselik a szegényebb réteget, és ezt nem kéne tovább fokozni az országban, mert így is elég sokan vannak. Úgy látom, rájuk senki sem gondol. Ha beengedik a hasonló adottságú szakképzetlen, csak segélyeket akaró tömeget, hogy jut nekik, mit tennének, egymásnak mennének az emberek. Ennyire nincs eszük azoknak, akik ezt a migránsözönt támogatják?

Beszélgetek emberekkel, akik a többséggel ellentétben nem pártolják Orbánékat. Van, aki külföldet halálra dícséri, imádja, komolyan azt hiszi, ott külön Nap süt, másként ragyog (siralmas). Ilyenkor nem bírom ki, beszólók. Valamit meg kellene jegyezni: minden belőlünk fakad. Az esőfelhőinket mindenhova magunkkal cipeljük, futhat az ember ahova akar, nem lesz jobb, maximum hazudik. Ezt meg úgy sem hiszem el, elég sok külföldre szakadt hazánkfia nyomorát ismerem, persze van, akinek jól megy, de annak itthon is jól menne.

Úgy gondolom, hogy reálisan kéne körbe nézni, józanul kéne figyelni, hogy melyik országban, mi van. Majd elfogultság nélkül egymás mellé tenni a dolgokat – de mindent! -, és akkor 100%-ig biztos vagyok benne, hogy Magyarország a győztes. Ha itthon tenne annyit, mint külföldön, ugyanúgy megélne, ezt példákkal tudom bizonyítani. Aki mindent sötétnek lát, annak valószínűleg a lelkében, a tudatában is sötétség van.

Én szeretem a magyar hazámat, jó ország ez, embertársaim, segítsetek megvédeni, hogy az is maradhasson!

Köszönöm a figyelmet és a megértést!

Pável Márta
2019.05.20.

Kategória: Reagálások | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.