A kereszténység zsarolása a migránsokkal…

1. rész

Egy erősen baloldali sajtó riportját olvastam, mely egy klerikussal készült. A riportalanynak sok mindenben igaza volt, de a kereszténységgel kapcsolatos álságos agymosással kapcsolatban NEM!

Ezt már többször említettem, de ismétlem most mélyebben, szókimondóbban, hátha eddig nem voltam eléggé szájbarágósan érthető.

Igaz, hogy a kereszténység a szeretet vallása, igazi megbecsülés, elfogadás, együttérzés kell minden ember felé, és egymásnak vagyunk teremtve, testvérek vagyunk mi, emberek. Ez mind igaz, és rendben van, hogy adjunk kenyeret, illetve segítséget a rászorulóknak. Ennek kölcsönösnek kellene lennie, ha egy másik vallás is igaznak véli magát. De ezek közül egy sem jogosít fel az öngyilkosságra: hívogassuk, engedjük be őket, őröljék fel a hitünket, kultúránkat stb., márpedig az, amit az illető klerikus sugall, arra indítana, s még indirekt módon lelkiismeret furdalást is kelt, hogy miért nem akarja normális keresztény ember ezt megtenni.

Nézzünk egy kicsit messzebb, rámutatok pár ezeréves tapasztalatra, amit joggal és helyesen gyakoroltak, és most éppen ezt akarják velünk keresztényekkel indirektül megszegetni, hogy a szeretet nevében hagyjuk a vallásunkat, életünket, ne védjük meg, hadd keveredjen, híguljon.

HÁT NEM! A keresztény vallás a zsidó vallásra épült rá – bizonyításul most az egész ószövetséget nem kívánom be idézni -, ami tiltotta a más vallásúakkal való házasságot. Pont a vallási identitásuk megőrzése miatt tiltotta a vegyes vallásúak közötti kapcsolatot. Jogosan úgy gondolták a rabbik, a nép vezetői, hogy ezzel a vallásuk sérül, és nem akarták, hogy a hátukba kerüljenek a politeista stb. vallásúak, akik talán egy-egy családban eltérítenék a hithű zsidót. A háborúkban elfogott népeket szolgasorsban tartották, nem szokták házastársul venni őket néhány kivételes esettől eltekintve, és azt lehetett leszűrni, hogy nagyon nem kívánatos ez a vegyülés. A zsidónép mára már nem tartja ennyire ezt a parancsot, hogy nem zsidókkal nem vegyül.

Jellemző ez a mohamedán vallásra is, mely viszont rendkívül kemény módon fenntartja, elvárja, kötelezi híveit az elkülönülésre. Ha nem lesz a más vallású mohamedánná, szóba sem jöhet semmiféle frigy sem. Nos, most itt a probléma az, hogyan nem tisztelik a keresztényt, a menekülés célpontjául választott országok/nép szokásait, vallását, sőt lenézik a befogadókat. A saját országainkban próbálnak meg minket egzecíroztatni; nem eszik meg az adomány ételt, követelőznek, kikötéseik vannak(?): bizonyos ételeket nem, nem jó a szolgáltatás, nem fogadják el női orvost(?), nem takarít keresztény utánuk eleget stb., ez tűrhetetlen! Aki ebbe belemegy és aki még erre sarkalja a népet, hogy ezt el kell fogadni, annak komoly bajok vannak a fejében, nekem árulója a kereszténységnek, a kultúránknak, a nemzetnek. A vallását, az identitását, a nemzeti öntudatát megtartó erőket holmi liberális zagyvasággal, mégis kereszténység címszó alatt meg akarják vezetni, arra próbálják rávenni a normálisan gondolkodó hívőket is, hogy ne tegyünk különbséget ember és ember között, – de ebben az esetben azzal járna, hogy – kiengedjük a keresztény életünket a kezünkből! Ahelyett, hogy védenék amint mi, szegény kis magyarok védjük, ahogyan tettük a török uralom alatt is. Most ennek pont az ellenkezőjét teszi pár klerikus egy csomó – szerintem – erősen befolyásolt politikus is! Jaj, de szép a – szerintem – „árulóktól”, hogy keresztény normákkal vagdalóznak. Előbb ők mutassák be, hogy élősködő, dolgozni, felzárkózni, tanulni nem akaró, estleg bicskával/karddal a kézben, vonat elé lökő, bármikor nemi agresszióra is hajló egyedet fogadjanak be serdülő gyerekeik mellé is akár(!!!). De ne hetekig válogatott népséget, mint a Vatikán tette – amúgy ők hol vannak most? -, hanem majd mi segítünk választani, kimegyünk egy francia parkba, és ott rámutatunk pár ücsörgőre, ez lenne az igazi, s ettől kezdve fogadják be, lakjanak velük egy évig, és majd aztán beszélgethetünk. Addig viszont mélységes csend legyen, és tűrjenek.

Tudom, hogy amit mondok nem fog tetszeni pár klerikusnak és még több liberálisnak – persze nem érdekel, mi tetszik, mi nem, ha érdekelne vagy félnék bármitől is, nem írnám meg! -. Vélem, hogy nem kellene Németországban nekik segélyeket adni! S ezért – meg a behívogatás miatt (ugye Merkel) is mennek, szájról szájra jár, s mindenki pakol Afrikában…-, sem nem dolgoznak, üldögélnek és halmozzák a „nemi erőt”, sem nem tanulnak, békében sincsenek (egymást is ölik, verekszenek). Nagyon bugyuta dolog lenne ilyen népséget a hátunkban tartani. Gondolkozni kéne a bevándorlást szorgalmazóknak is. Ha széleskörű reklámmal előre közölnék velük Ázsiában, Afrikában stb., hogy ne jöjjenek, ingyen egy fillért sem kapnak, kivéve, ha azonnal dolgoznak. S ha nem is adnának nekik, akkor ők nem adnák egymásnak a hírt, hogy itt a kánaán. Ahonnan naponta jönnek, ott kb. napi 10-30 eurót keresnek, Németországban például havi kb. 500 Eurót kapnak fejenként segélyként, meg ingyen utazást, ingyen tanítást, orvosi ellátást stb. Kinek ne kéne az ingyen pénz? Akinek ott sem szakmája, sem állása, sem akarata nincs, hogy saját hazájában, saját magáért tegyen, elmegy, Európába „menekül”… Persze, hogy vonzó. De ha nem mennének az sms-ek – milyen bolond az európai nép, ingyen eltart minden bevándorlót -, akkor nem jönnének, megpróbálnának helyben megélni, amit MI, MAGYAROK SEGÍTÜNK! Szerintem, és így is van, nagyon sokan igen jól élnek ebből, iparágak alakultak meg és lobbi jött létre, hogy meg ne szűnjön az országok ily módon történő kifosztása. Ha nem lenne ilyen lobbi, akkor miért tenne valaki saját népe, saját kultúrája, szavazóik akarata ellen? Ennek sok más oka nem lehet, mint hogy baj van a normalitásával (akkor ne legyen döntéshozó), vagy valamivel erősen befolyásolták. Ennyi!!! Emberek, miért hagyjuk magunkat?

2. rész

Ordas hazug az az állítás; milyen jó a migránsokat (nem a menekülteket, az teljesen más dolog) befogadni. Mi jó benne? Semmi!!! Nem dolgoznak, a munkaerő 5%-át sem teszik ki, tanulatlanok és azok is akarnak maradni, viszont egy részük közveszélyes, vagy randalírozásokkal félelemben tartja az őslakosságot. Tényleg nagyon jó, szuper! Mekkora ötlet!

Mindenki láthatja – aki nem hazudik -, hogy Németországnak, sem más befogadó országoknak a munkavállalói gondjai ezzel a bevándorló tömeggel nincsenek megoldva!

Nem kell „keresztényezni”, minket lelkiismeret furdalásban tartani, mikor látható, hogy az erőszakkal bejövők sem integrálódni, sem a keresztény kultúránkat megbecsülni nem akarják, sőt rombolják, ahol csak tudják. Láttam egy statisztikát, hogy az utóbbi időkben mennyi templom gyulladt fel franciáknál… biztosan rossz idők járnak és véletlen?!

Ezek a bevándorlók többségükben nem becsülik meg magukat, nem hálásak a befogadásért, sőt! Nem a kereszténységet kell ezért elítélni. Míg ez a helyzet nem volt, addig nagy tisztelettel adóztam pl. a törököknek, hogy délután háromkor tele volt a mecset, és hajnalban gyönyörűnek hangzott a müezzin imája, tetszett a hitük mélysége stb.. De, amikor elkezdtek ide vándorolni a mohamedánok, amikor elkezdték a hitünket kikezdeni, amikor sorra ölik a keresztényeket, amikor katolikus templomokból mohamedán templomokat csinálnak, amikor azt mondják, hogy ő nekik milyen jogaik vannak, akkor ez visszataszít, megálljt parancsolt a lelkesedésemben. Ilyen viselkedés mellett – amit tanúsítanak…-, hülyeség behívogatni, alapos vizsgálatok nélkül befogadni őket.

Senkitől sem várja el az Úristen, hogy öngyilkos legyen, hogy a krisztusi hitét cserélje fel mohamedánra. A klerikusok egy része nem a védelmünket erősítik, hanem inkább úgy érzem, gyengítik, mintha nem tudnák, vagy nem akarják átlátni a helyzet súlyosságát. A nagyon ügyes liberális klerikus miért nem megy el Magyarországon a cigányok közé pasztorálni, miért nem a hazai cigányok – akár 1 millióan is lehetnek mélyszegénységben – helyzetét próbálja meg feljavítani? Ők is szeretni való emberek, nem? Mindig a közelállókat kell előbb szeretni, nem a túlpartot. Ha annyira mindenki egyforma, ok, akkor irány Borsod. A cigányok többségükben keresztények, ők is megérdemelnék az egyenrangúságot. Elvileg hazánkban lenne is nekik elég munka, ha tudnának élni vele, de ez nehezen megy. Itt vannak az országunkban, ami az övék is, és nem tudjuk elérni, hogy többségükben tanuljanak, jó munkát kaphassanak, emberibb életet élhessenek. Sült galambot senki sem várhatja, mindenkinek nagyon sokat kellene tenni, tanulni, hogy jól éljen. DE ebben a helyzetben is ki a hibás? Mindkét oldal, akik az állami pénzeket elsíbolják, nem mind jut el hozzájuk, valamint vannak olyan szokásaik (pl. 16 éves fiút, aki nagyon jó tanuló volt, megnősítik stb.), amelyek sok mindenben akadályozzák a teljes felzárkózást. Szerintem egy fájdalmas, hazug, képmutató szemforgatás megy, s ezt nekünk keresztényeknek, hazánk lakosait kellene helyzetbe hozni, majd utána jöhet a többi. Ehhez akarják a határt kinyitni, ehhez akarnának behozni még életerős, szakma nélküli, dolgozni csak sok pénzért akaró férfiakat, akik csak lennének. Mi nem tudunk, s remélem nem is akarnának nekik csak úgy 500 Eurót adni, mert akkor kezdjék a munkában megöregedett nyugdíjasokon, meg a szegény dolgos magyar vidékieken a sort. Jogos lázadás lenne, mert a magyar nem birka nép!

Küzdenünk kell, soha senki ne akadályozhasson meg abban, hogy keresztények legyünk, hogy kereszt lóghasson a nyakunkban, a falakon stb. Akinek ez nem tetszik, annak itt semmi, de semmi dolga sincs!!!

Ha valaki igazán keresztény, akkor nem gyilkolást, nem erőszakot, lustaságot, a másikon való élősködést támogatja, hanem a munkás, békés szabad életet. HA valaki beszél a bevándorlók mellett, akkor miért nem gondol az őslakosok szabadságának sérülésére, hogy onnantól félelemben élnek. HA igazán keresztény, igazán emberszerető vagyok, akkor a szabadságát, identitását is meghagyom egy népnek. És ha valaki a szabadságomat akarja elvenni (pl. terror akciók, csoportos gyilkolások zajlanak a keresztények ellen), amit Isten nekem adott, akkor az nem Istentől való, azt SENKI SEM TÁMOGATHATJA!

Kérem, gondolkozzon el mind a baloldali sajtó, mind a klerikusok liberális része, hiszen mindegyiknek van iskolája, hogy mi a tiszta igazság. Nem értem, miért nem megy a logikus állásfoglalás.


Pável Márta
2019.08.03.

Kategória: Reagálások | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük