Nem tudom, a nép miért teszi ezt, az ő élete is ez, nemcsak az enyém, de sajnos ők is behatárolják az én életemet, remélem – de félek, hogy nem lesz meg – egyszer felébrednek és rájönnek, hogy most ezekkel a választásokkal önmaguknak is betartottak.
Őszintén sajnálom, és megdöbbent, hogy ilyen eredmény született. Nem mintha az AQUILA Párt a Fidesz lenne, de hozzájuk áll legközelebb a mondandónk, s mivel nekünk pénzünk és tömegbázisunk sincs, csak jó és igaz elveink vannak, kénytelenek vagyunk őket támogatni, még ha nem is értünk mindenben egyet. Az viszont tény, hogy nagyon messze állunk a baloldaltól, a liberálisoktól.
Most hirtelen úgy érzem, hogy a népnek túl jó dolga volt, és ezek szerint nem értették meg, hogy ami migránspárti, ami liberális, ami az Európai Unió véleményét szajkózza, az a hazánknak hosszú távon igen nagyon káros lesz.
Úgy látszik, eddig nem érezték – s amikor láttam, hogy valaki elveiben a másik oldalon járkál, megkérdeztem: – Nem félsz a migránsoktól, hazánk keresztény kultúrájának szétrombolásától? – akkor azt mondta: – Hol van itt migráns? Keresztény kultúra, hagyjál már a papokkal stb.
Hát hol van? Még most nincs itt migráns, mert a Kormánnyal ellenállunk, de lehet olyan helyzet is, mint 2015-ben volt. Mégis süket fülek, meg a gyűlölet az, ami dominált. Hiába beszélünk az embereknek, nem ér semmit, úgy érzem, hogy túl jó dolguk volt. Abban reménykedem, ha most esetleg megérzik a másik oldalt, megérzi a főváros azt, hogy milyen volt a Demszky-szférában, amikor kirámolták anyagilag Budapestet, akkor majd talán észhez tér a következő választáshoz, amit már nem is biztos, hogy én megélek.
Nekem nagyon szomorú ez az egész dolog, a kommunista időkben mindig azt vártam, csak jobb lesz, egy kicsit mostanra lett is, de ennek is vége szakad, ismét jön a gátlástalan hazudozás, hozzá nem értés és pénzek kivitele, az országunk/nemzetünk elárulása, eladása. S nagyon sokan ennek tapsolnak. Kinek hiányzik pl. az IMF? Ez nekünk borzasztó.
Ezért felelős a jelenlegi Kormány is, miért hagyta, hogy fussanak a tönkre tevők, miért nem büntette meg az országunk kifosztóit, külföldre eladóit, miért szavaztathattak megint magukra, miért ülhetnek az EU-ban. Mi ez a tehetetlenség? Itt az ára! Mi nem így tettük volna!
Vasárnap vidéken voltam, az a szeméthalmaz Tószegen minden méretet felülmúló volt, és – ha jól néztem –50% fölötti arányban nyert az a polgármester (14%-kal megelőzve a második helyezettet), aki nem tünteti el a szemetet. Tehetetlen népség, ezentúl nekem ne írogassák, mennyi szemét van ott, most sem tettek semmit sem ellene! Innentől fogva széttárom a kezem, és azt mondom, egy dolognak örülök, hogy nem arra járok be, és csak egyék őket a patkányok, és legyenek elégedettek azzal, amit főztek, aki nem bírja a környék szemétgondját sem megoldani! Hajrá, így kell tenni magunk ellen!
Úgy látom, az emberek ilyenek, hát akkor legyenek ilyenek, de nekem innentől kezdve ne rakják tele szemétfotóval az FB csoportot, mert az álságos lesz. Ez nekem megdöbbentő, mint ahogyan Karácsony Gergelynek a győzelme is.
Igaz, én – csak ingyenes, kéretlen, önkéntes tanácsadó vagyok, de eredményéről látható, mindig bejön és jó is, amit írok – már hetekkel ezelőtt le is írtam, hogy a Fidesz nem jó jelöltet adott Tarlós személyében. Egy vagány, okos, fiatalabb, korrekt, megnyerő embert kellett volna jelölni, ha lett volna ilyen…! Tarlós valószínűleg egy korrekt ember, értette is a dolgát, csak lassú, öreg és nehézkes. Közben a másik oldalon kiállítottak egy jó kiállású fiatalembert, bár nekem nyálas, hazudozó, és felületes, – de most ne belülről nézzük, látható, hogy ez a szavazóit sem érdekelte… –, akinek a nyilatkozataiból tudhatták, egyszer ezt mondja, majd pont az ellenkezőjét, de a szavazóit ez sem érdekelte. Akkor mit lehet tenni? Semmit! 5 évig el kell tűrnünk, nekünk, a józanabbaknak is azt, hogy a szava hiteltelen, még Budapesten a lokális dolgokat sem tudja, hogy hol vannak, általánosságokat ígérgető, nem mondott semmit, csak (számomra) gátlástalan hablatyoló lett a befutó. Hát ha ez kellett a budapestieknek, oké, legyen az övék. Én még mindig elköltözhetek innen, ha akarok, tudok egypár házat venni vidéken a házam árából.
Ha tovább gondolkozom, nem tudom elképzelni, hogy jött ki Budapesten Karácsonynak ez a nagy százalék. Nem tartom valószínűnek, hogy a nyugdíjasok nagy része rá szavazott. Hacsak nem a régi kommunisták tehették, de ennyien már nem élnek. Valamint lehetnek azok az egyetemista fiatalok is, akik nem éltek kommunistákkal, nem tudják, milyen az, hogy hozzá nem értők vezetnek, de hova, sehová! Ez volt rájuk jellemző. Hát meg még volt Karácsonynak pár kedves embere, és így összejött ez a szám. Nagy kár! Szinte hozzá nem értő emberek nyertek, meg is lesz az eredménye.
Még egyszer mondom, Orbánéknak nagy kár volt egy nem fiatal, nem agilis, nem rátermett embert keresni, mert feltételezem, hogy azért van ilyen is a készletben. Remélem, végre levonták a következtetéseket, és marad erejük összeszedni magukat az országgyűlési választásokra.
Reméljük nem lesz igaza Gyurcsánynak, aki az ATV- ben valami olyat mondott, ez a Fidesznek a Waterloo kezdete.
Sajnálom, nagyon sajnálom, hogy ez történt, úgy látom, a sok agymosás eredményes.
VARGA PÉTERNÉ AQP-elnök
2019.10.15.