2020 tavaszi TÁRSADALMI ZŰRZAVAR, VEGYES ÉSZREVÉTELEK

TANÁRVERÉSEK
Több helyen is olvasható, hogy tanárokat vertek vagy fenyegetnek. Szuper, ide vezet a nevelés korlátozása, meg szegény gyerek így-úgy… Ez számomra minden szinten felháborító, főleg azért, mert ez egy kulturált társadalomban megengedhetetlen!

Ezért elsősorban a szülők a felelősek, hogy a gyerekeiket így nevelték, hogy a nevelőire mer kezet emelni, de csak idő kérdése…, majd a szülőkre is kezet fog emelni, mert ez egy folyamat. Nem véletlenül lehet többször olvasni, hogy az unokák megölik a nagyszülőket, mert, gondolom, nem kapnak kábítószerre vagy italra pénzt. Az egész társadalom a züllöttséget, neveletlenséget támogatta az elmúlt 20-25 évben. A gyümölcs beérik.

Az állam már annyi törvényt hozott, most végre egy szigorú törvény kellene, ha egy gyerek vagy felnőtt, a tanárát, mentőst, orvost, ápolókat stb. szóval vagy tettel bántalmazza, akkor – ha gyerek – fél évre nevelőintézetbe kerüljön – amit erre a célra kéne alapítani -, egyidejűleg a felnőtt, illetve a szülő pedig – ha ezt az elfajzott viselkedést támogatja, a tanárt vagy mentőst fenyegeti, aki így csak rendőri jelenlét mellett meri végezni a munkáját – letöltendő börtönbüntetést kapjon, amit fél évvel indítanánk, rögtön rend lenne az országban. Persze, ezt előre tudatosítani kell, hogy ez így lesz!

Végezetül, a bántalmazás bizonyítására jó ötlet az osztályok bekamerázása, legalább az is kiderül, ha a tanár a magyarok, az ország, a hit stb. ellen lázít. Csuda jó lenne.

GYURCSÁNY ÉVÉRTÉKELŐJE
No comment, AQP elnöki véleményem szerint, annyira beteges, hazug, hogy még megjegyzésre sem méltó.

DONALD TRUMP ELNÖK FELMENTÉSE
A liberális „demokraták” kevergése Magyarországon és a világon ugyanazon kották mentén történik. Trump elnököt végül is felmentették a vádjaik alól. Felmentették, és ők, a hamisan vádlók, pedig azon csodálkoznak, hogy Trump pedig felmenti őket, akik ellene vallottak. Magam is ezt tenném, ha kormányt vezetnék, miért kéne ellenséget tartani a hátamban? Életemben már sokszor megtapasztaltam, hogy milyen aljasok, kétszínűek is tudnak lenni az emberek. Akik hátba támadnak, egyértelmű, hogy ki kell őket rakni, nem jótékonysági est a politika.

A liberális „demokraták” a világon sehol sem maradnak békén. Biztos vagyok benne – ez a véleményem -, hogy a múlt héten a határunkon összegyűlt migráns hadban is benne volt a kezük. A migránsok kb. 700 fős csapata sem véletlenül került ide, s még szerintem ennek nincs is vége. Nem nyugszanak, ilyen emberek, mint Soros, meg Gyurcsány és pártpolitikai kistestvéreik, nem szeretik a békét, a rendet, a szeretetet, hanem csak az ő, zavaros, nekem diktatórikus elképzelésük legyen meg, hatalmon lehessenek és rombolhassanak. Nekik minden érték fájdalmas. Nagy áldemokratáknak nem számít, ha nem rájuk szavaztak, ők mindenféle szavazás, mindenféle népakarat ellenére, és azt elkerülve mindent megpróbálva akarnak hatalomhoz jutni, az ördögi terveik megvalósítására. Látható, mit tesznek külföldön, csoportosan rágalmazzák hazájukat, nekik semmi, de semmi erkölcsi korlátjuk nincs. Magyarországon mindenkinek jobb lenne, ha nem ilyen lenne az ellenzék.

NAT
Megvallom, még nem volt erőm megnézni, hogy mi van az új nemzeti alaptantervben, mert csak ideges lennék tőle, mert feltételezem, hogy a KDNP hatására jó pár farizeusi kis nyáladzás is belekerült. Ugyanakkor azt mondom, hogy az egész tantervet át kéne írni. Majd el fogom olvasni, de már így is biztos vagyok benne, hogy nem úgy csinálták meg, ahogy jó lenne, ahogyan mi látjuk.

Szerintünk: lényegre törőnek kéne lenni, mert az elaprózott lexikális tudást később olvasással meg lehetne szerezni, de ehhez előbb meg kellene szerettetni az olvasást, mint tevékenységet. Meg kellene tanítani a tanulókat igényesnek lenni – és biztos vagyok, hogy az új NAT-ban ez sincs benne!

Nagyon fontos lenne, hogy a tanár NE politizáljon és se pro se kontra, ne vigye át a gyerekekbe a maga gyűlöletét, az elégedetlenségét, a neveletlenséget, mert most a többség ezt teszi! A mi 60 évvel ezelőtti tanáraink csak tanítottak és jó példát mutattak, meg is lett az eredménye. De jó lenne egy kamera, amivel mindez kiszűrhető lenne!

Ha a tanár jó – inkább adnék neki több fizetést – nem politizál, hanem szeretettel erkölcsre is nevel, növel, ott kezdődik a tanulók minősége is. A NAT-ot a tanár személyére is koncentráltatnánk, nagyon minőségi, megszűrt tanári gárda kellene, és nem az, amit magam is eddig tapasztaltam, állandóan síró, szülőktől tarháló, panaszkodó, tüntető pedagógus. Nos, mi a NAT-ot itt kezdenénk, ezeket átalakítani és minden többi utána jöhetne.

ORSZÁGUNK LIBERÁLIS POLITIKUSAI
Szerintünk ki kellene iktatni – és erre módszert, törvényt kellene hozni -, azokat az embereket a nyilvános szereplésből, politikai szerepvállalásból, akik az adózók által befizetett pénzekből fizetést kapnak, és bántják, sértegetik a szavazókat, a népet.

A különböző keresztényeket gyalázó, meg blogon írogató, nőket sértegető, egyesült, liberális baloldalnak, nincsen semmiféle erkölcsi érzéke. Nincsen önkontrolljuk, nincsen semmi országot építő spirituális jóérzésük. Csak a hatalom megszerzése a cél – s már bemutatták, hogy viszik csődbe hatalmukkal az országot, ezt nem kérjük! Sajnos csak és kizárólag a hatalom megszerzése, az ország további kirablása, a zsíros állások betöltése a cél, bármi áron.

Lássuk, mit tett Karácsony Gergely mióta „hatalomra” jutott, kik ülnek most a jó fizető székekben, és mennyire nem tesznek semmit. Miért kell a főváros pénzét elvenni a különböző fontos forrásoktól? Lássuk, pl. tudom, hogy egy momentumos bekerült, aki nekem szakmailag egy senki, titkárnőt, kocsit kap és magas fizetést. Miért kell ennyit odaadni valakinek csak a politikai hovatartozása miatt, aki nem ért semmihez!? Ez az új változtatás, ezt akarták a megtévesztett embertársaim, akiknek fűt fát ígértek? Nézzék már meg, hogy Karácsony Gergely mit teljesített, -szerintem – semmit! Mégis, attól félek, hogy nem jegyzik meg a „semmit” a nép, s lesz majd megint választás, megint a normálisan gondoldó réteget legyőzi az emocionális réteg. Drukkolok nekik, hogy csinálják tovább a kis mocskos, hazug dolgaikat, hátha a nép egyszer felébred, s már csak ez az egy reményem van.

EZEN A TÉLEN 122 EMBER FAGYOTT MEG
A télen 122 ember fagyott halálra a ma.hu szerint „Február 5-ig 122-re nőtt a fagyhalál áldozatainak száma szeptember hideg napjai óta. Húsz nap alatt 27-en fagytak meg. Többségük fűtetlen lakásban hűlt ki végzetesen – tudatta a Magyar Szociális Fórum (MSZF) vasárnap”.

Ők többnyire nem hajléktalanok voltak, hanem a saját lakásukban, azért fagytak meg, mert nem tudtak fűteni. Szép, keresztény állami dolog! Gyönyörű dolog ez, a szén, a fa ára az egekben (ugye a felmelegedés…), de akinek nincsenek százezrei gázfűtés bevezetésére, vagy villanyra – és 50 -70000 Ft nyugdíjból nem is lesz -, hogyan fűtsön? 1,7 köbméter fa már 60 ezer körül van, és egy hónapra nem elég ennyi, nem lehet csodálkozni, hogy megfagynak.

Az országban mindenkinek emelik a minimálbért, és a NYUGDÍJAKAT MIKOR FOGJÁK MEGNYUGTATÓ MÓDON RENDEZNI? Ki akarják halasztani a nyugdíjasokat? Mindenre van pénz, csak a nyugdíjasok pénzének rendezésére nincs? Csak akarat és átcsoportosítás kellene! Könyörgöm, egy életet ledolgoztunk, és fizettük a járulékot, amit az állam szépen a maga céljaira felhasznált. Hol a becsület és az emberség? Mi nem könyöradományt várunk, ezt mi befizettük, és kamatozni kell(ett volna)!

Többször említettem, hogy azért, hogy az éhezés és megfagyás elkerülhető legyen, minden 150 000 Ft nyugdíj alatti nyugdíjasnak minimum 20 000 Ft-ot kéne az alap nyugdíján emelni, ami nem lenne sok, csak minimum segítség. A kormány nagyon dicsekszik, mennyi jót tett stb., de hallgat a nyugdíjasokkal kapcsolatban! Ez egy nagy szégyen!

CSALÁDÍRTÁSOK
Egyre inkább hallani, hogy főleg az apa kinyírja a gyerekeket, majd magát is. Egy részében kiderül, hogy ideggyógyászati kezelés alatt áll, vagy állt, vagy éppen szabadon bocsátották a börtönből, ahol megzakkant, vagy bosszút esküdött. Alig várta, hogy alkalma nyíljon a bosszúra, és nem vár még pár nappal se tovább, hogy kinyírja a családot. Erre két dolgot szeretnék reagálni: egyrészt, nem kellett volna bezárni a zárt elmegyógyintézeteket, mert jó pár jelöltem lenne, akiket be kellene oda tenni. A másik pedig, Amerikában is láttam, hogy bezárták az ilyen kórházakat, és eszelősen nyomorultan kóborolnak ezek a szerencsétlenek az utcákon, és mindenféle bűntényt elkövetnek. Erre, ugye, úgy tűnik, sehol sincs pénz. Pedig, hát ez éppen olyan betegség, mint az összes többi, csak még a társadalom többi tagjára is veszélyes. Innentől kezdve, ahogy kinyírja a családját, én azt tenném felelőssé, aki kiengedte a zárt intézetből, illetve, akik anno bezáratták ezeket a gyógyító kórházakat.

Valamint, talán többet kéne törődni egymással, és a szomszédoknak is figyelni. Habár ma nem divat, főleg a mai 40 évestől lefelé lévő korosztályra nagyon nem jellemző, hogy odafigyeljenek a többi emberre is. Már azt se várhatjuk el a szomszédoktól, hogy ha sikolyok vannak, még a gyilkosság előtt kihívja a rendőrséget, mert ők nem is tudom, mit képzelnek magukról.

A többség elidegenedett az embertásaitól, szinte mindenki el van magával, pedig sokszor elég lenne egy-két jó szó, hogy kicsit kibeszélhesse magát, lehet, hogy nem is ölne. Kiürültek az emberi kapcsolatok, nem veszik észre, hogy a másik esetleg bajban van. Utólag sokan rájönnek, hogy a sok szerencsétlen már egy ideje jelzéseket küldött, amit a süket társadalom nem akar észrevenni. Tehát ezek a gyilkosságok sajnos társadalmi jelenségek is, amiért ők is felelősek, de a közömbös embertársak is.

MSZP DUPLIKÁLT ELNÖKSÉGE!?
Szegényeknek más sem hiányzott, mint a szerintem tehetségtelen, a pártot lassan és módszeresen szinte teljesen felszámoló Tóth Bertalan mellé egy ajtónak rohangászó, tévedés halmazokat közlő szépasszony.
https://www.origo.hu/itthon/20200208-teljhatalomra-tor-az-mszp-elnokseg.html „Tóth Bertalan nem vezetheti egyedül tovább az MSZP-t, Kunhalmi Ágnes társelnök lehet.”

Nosza, rajta, habár a jelenlegi 4% -kal nem sok vizet zavarhatnak, meg elég tehetetlenek is voltak az utóbbi időben, főleg, hogy az SZDSZ fel tudta őket emészteni, most meg a Gyurcsány áll így bosszút /szerintem/. Így nem sajnálom, de már hozzászoktunk, és ez a páros a fináléjuk lenne.

Kategória: Reagálások | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük