Az emberek élete maga mutatta meg, hogy mi a fontos, nélkülözhetetlen tevékenység és mi az, ami nem. Itt nem rám kell majd haragudni, aki erre felhívom a figyelmet, hogy most osztályozódott, melyek azok az emberi tevékenységek, amelyekre feltétlenül szükség van. Ezeket kellene legalább úgy megfizetni, mint egy profi focistát, kézilabdázót, vagy a szórakoztató iparban dolgozó sztárt.
Ezt a cikkemet ne olvassa el olyan, aki úgy sportmániás, hogy hivatalos, fizetett sportolók nézője, illetve elkötelezettje, s az a szórakozása, hogy hetente valahol szurkolás címszóval kiüvöltözheti magát. Megvallom, soha életemben nem szerettem a versenysportokat, sem ezeket a TV csatornákat, amelyek ezeket közvetítik, nekem ez tévút! Mindig azt mondom, ha valaki ennyire küzdene Istenért, akkor üdvözülne! Az jó dolog, ha valaki az egészségéért sportol, de nem úgy, hogy tápszert eszik, meg fehérjéket és egyéb erősítő, ajzószereket szed, hogy az egyre jobban felspanolt világban tarthassa az iramot, hogy ő legyen a nyertes. S ennek nincs vége, ismerek olyat, aki fiatalember létére vesetranszplantációra lenne esedékes, pillanatnyilag évek óta dialízisre jár a beszedett anyagok miatt. Kell ez? Kinek kell ez? S még ezt fizetjük iszonyú összegekkel, ugyanakkor az ápolók alig visznek haza valamit. Ez elfajult egyenlőtlenség az én szememben. Köszönöm szépen, de az ilyen sportokat nem kérném, fölösleges dolognak tartom, s nem is támogatnám!
Most mindenkinek nyilvánvalóvá válhat, és az érintettek is leszűrhetik a tanulságot, merre tovább. S nem nekünk kell elmondani, mert látszik a tévében, hogy siránkoznak; a szórakoztatóipar, a különböző turisztikai cégek, a wellness szállodák, a profi sportolók, hogy nem tudnak mit kezdeni magukkal, nincs pénzük. Itt akár meg is állhatnék, maguk mutatták be a fontosságukat. Nos, mi az, ami kell, mi az, ami nem?!
Amikor azt hallom, hogy egy nagyobb város ingatlanadójából származó költségvetési bevételnek több, mint felét elviszi a sport támogatása, akkor az emberben felmegy a pumpa, miért? Miért nem a lakókra fordítják, miért egy csapatra?
Hát most azért nagyon megmutatkozik az igazság, jó lenne, ha legközelebb a pénzünket eszerint költené el az állam. Nem sportállásokra, meg a körülötte lévő sleppre kellene fordítani a pénzt, hanem azokra, akik eddig is nagyon keveset kerestek, de most ŐK mentik meg mindenki életét: orvosok, ápolók, szakszemélyzet, mentősök, takarítók, áruszállítók, bolti eladók, mezőgazdasági munkások, pékek, gyógyszertári dolgozók, rendfenntartók, katonák stb.! Aki otthon betegeket ápol, tanít, magas szinten gyermekét nevelő szülő, aki megpróbálja a környezetében az elhanyagolt dolgokat most rendbe tenni, mert eredetileg is így kellett volna tennie, de nem volt rá ideje.
Most kell odafigyelni, mert a baj meghozta az igazságos eredményt. Azokat az embereket kellene jobban megfizetni, akik a nehéz mezőgazdasági munkával az ételünket megtermelik, és akik azt oda viszik, ahova kell, akik egészségüket is feláldozva gyógyítanak bennünket. Nem milliós fizetéseket kell adni profi sportolóknak akkor, amikor meg ezek az emberek áldozatos munkával egyik napról a másikra tengődtek.
Tudom, kell a népnek a cirkusz, meg hogy az adrenalin lekötődjön. Ha a pályán szurkolóként torkaszakadtából üvölt, akkor nem az utcán verekszik. De higgyék el, a feléért, negyedéért is maradnának a sportolók, ha csak annyit kapnának, hiszen látható, máshoz nem is értenek. Össze kéne fogni a világnak ez ügyben is.
Most, hogy eluralkodott ez a járvány, és mindenki be van zárva, nagyon is látszik, hogy mi az, ami nélkülözhető az élethez, és mi, ami – nekem – felesleges. Az egyik ilyen a könnyed szórakozási mód, amikor kettőt jobbra, kettőt balra lép, 4 hangot játszik (a zene gyilkosa), és utcanőnek kiöltözve riszálja magát. Tudom, míg veréb van, ló… is és fordítva. De most egy ilyen nívós „előadóművész” sír, hogy nincs miből megélnie, és tán el kell mennie rakodómunkásnak. (Megvallom, nem fakadtam ezen sírva.) Oké rendben van, menjen. Az is szánalmas számomra, amikor egy színésznő azt mondja, hogy ő elmegy most takarítónőnek, mert máshoz nem ért. Igen, most nem kell, hogy elmenjen verseket mondani és előadó esteket tartani, mert az embereknek sem pénzük, sem lehetőségük, hogy ezekre elmenjenek. Nem vagyok a művészetek ellen, ezzel nincs bajom, hanem azzal van problémám, ami a tömeget kiszolgálva most üres térben lebeg, azon előadók, akik rájöttek, hogy máshoz nem értenek. Mindig azt tanítom, több lábon kell állni, pl. nekem 4 szakmám van, és plusz még pár munkához értek. Nem szabad megengedni senkinek sem, hogy egy világborulásnál az embernek minden lehetősége eltűnjön, és mint most sokan… ott álljon üres kézzel. A világ mindig változik, semmi sem örök, sem nem mozdulatlan.
Tudom, hogy kegyetlen vagyok és nagyon őszinte, ez nem fog tetszeni mindenkinek, de én sosem akartam mindenkinek tetszeni, hanem szeretném az igazat elmondani. Szeretném, hogy az emberek kinyitnák a szemüket és rájönnének, hogy mi az, amiből meg lehet élni, akkor is, ha baj van, mi az, amiből nem lehet. Látni kell, hogy a bajban a telefonnyomkodás, játszadozások, bandázások nem fognak életben tartani. Mindenkinek erőt kell vennie magán, kényelmét, lustaságát legyőzve hasznos tevékenységeket is meg kell tanulnia!
Egy kétkezi munkás, aki kint a határban dolgozik, munka közben még lelkileg is tisztulhat, magam is tudom, milyen jó hatású egy kis kapálás. Ő az, aki nem fog sírdogálni, hogy adjanak neki öt percet a rádióban, vagy tévében, hogy mégis legyen valami bevétele, mert különben éhen hal. (Nem is értem, miért nem tettek félre…, eddig sok bevételük volt.) Azt gondolom, hogy az emberek dolgozhatnak a szórakoztatóiparban, mert ha igény van rá, jó, miért ne elégítse ki, de mértékkel és több lábon állva. Viszont a komolyzene, a nívósabb művészi teljesítményt nyújtó előadások tartósan megmaradnak, még akkor is, ha mostanában soványka a bevétel.
Az emberek most nagyon megváltoznak, nem tudom, hogy meddig fog tartani, de egy darabig biztos! Remélem, tartósan rá fognak jönni, hogy melyek az igaz értékek, melyek azok, amelyek nem. Azt gondolom, hogy annak az embernek, akinek ezekben az időkben a munkája most nagyon fontos, az máskor is nagyon fontos lesz, s őket kell sokkal megfizetni!
Túlzott utazási kényszer (évente 3-5x is elmenni), belső elégedetlenség, futkosási inger. Évi egyszer elmenni, világot látni sem nem túlzás, sem nem túlságosan környezetszennyező. Tehát nem azt mondom, hogy az ember néha ne menjen el, ne nézze meg mondjuk a világ egy-egy csodáját. Menjen el egy évben egyszer, dolgozza fel, élje meg a csodákat, amelyek hosszú távra hatással vannak rá. De semmiképpen se csináljon bakancslistát, ami nekem rémisztő, hogy van egy papírja és pipálja, mit látott, igazából oda se néz…, megy tovább, fut a következő úti célhoz. Ez nekem tragikomikus. Nem szeretem az ilyet, nekem az a külföld, ha elmegyek és látom például az olasz emberek mosolyát, ha leülök egy padra mondjuk egy áruház elé pihenni, s szemlélhetem őket. Egyik alkalommal megtörtént, odajön hozzám egy olasz néni – miután kevés olasz tudással rendelkezem a latin tanulás miatt –, s szerény szókészlettel, egyszerűen, nem cizelláltan elpanaszolja az életét. Végig hallgattam és értettem is, bólogatott, néha mondtam, hogy si… . Kb. 20 perc múlva a néni megkérdezte, hogy én hol lakom. Mondom neki, Budapesten. Ő teljesen megrémült, és megkérdezte, hogy akkor fölöslegesen beszélt, nem értettem semmit? Megnyugtattam, de igen, értettem és sajnálom a sorsáért. Ő egy kicsit aranyosan gyanakodott, hogy értheti meg őt egy budapesti. Nekem ezért érdemes elmenni, mély nyomokat hagyott bennem, mert Őneki beszélni kellett, nekem meg hallgatnom. Nekem azok az igazi utazások, amikor az emberekkel lehetek együtt, és nem csak üres épületeket bámulok. A művészeti érték is kell, de a nép lelke is. Mély nyomokat hagyott bennem az első olasz szüreti felvonuláson való részvételem. Sétálás közben keveredtem egy szüreti felvonulásba, ahol felhúztak az olaszok a lovas kocsijukra. Én nem vagyok egy táncolós, mulatozós fajta, mégis felhúztak a kocsira, itattak, etettek és egyszer csak azon kaptam magamat, velük együtt táncolok és éneklek. A férjem szégyenlősen ment a járdán, mint aki nem is ismer ilyen nőt, aki ezt teszi. De a lelkük, a virtusuk magukkal ragadó volt, voltam egy kicsit olasz az Ő életükben…! Ilyenekért érdemes elmenni, ahol Isten emberei találkoznak egymással, de nem azért, hogy pipálgassuk a bakancslistát.
Megfigyeltem, vannak, akik ebből sportot űznek, belső elégedetlenség, mohóság, vagy sznobéria miatt. Most már látható/mérhető, hogy megnyugszik a természet, tisztul a légtér, az ózon kezd helyreállni, az állatok visszatérnek a helyükre, tehát valahol érezhető, hogy amit eddig tett az ember, az nem természetes. Az eddigi felszálló repülőgépek száma erősen csökkent, „…március 31-én a világ polgári légiflottájának 44 százaléka, 11.500 repülőgép pihent a földön,” https://www.origo.hu/gazdasag/20200331-rengeteg-repulogep-parkol-koronavirus.html A földi világnak nem természetes, hogy folyamatosan ennyi gép szennyezi.
Ismerek jó pár embert, akik azért utaznak, mert nem tudnak mit kezdeni a pénzükkel, mert ez a divat, vagy befizeti őket esetleg egy jól fizető /gyógyszer/cég…, aminek valószínűleg mi látjuk a kárát stb. Videókonferencia beszélgetések helyett rögtön repülőre pattanva utazgatnak, tárgyalni is csak így képesek, és ezek közt sokan liberálisok és „zöldek”. A szemforgatás magas fokon működik. Az igen nagy különbség a földi homeosztázis szempontjából, hogy ennyire visszafogjuk magunkat, mint most kényszerből, vagy folytatjuk a pusztítást. Az emberek, akik nagyon sok pénzzel rendelkeznek és utazásmániások, sokszor elszakadnak a Földtől, jaj hát az ő keze hozzá ne érjen a földhöz, növényhez stb., de enni szeret. Márpedig minden embernek természetközeli lénynek kellene maradni, mert ha pl. járvány miatt belekényszerül, bele is halhat, mert elszokott az igazi élettől. Ez most tisztán látszik. Elfelejtettük a saját utcánkban, esetleg kertünkben megnézni a fákat, ha van kis patak azt, hogy csobog a víz. Esténként szemlélni, hogyan szállnak haza a madarak. S mindez ingyen van! Nem szennyez, békét hoz.
Rá kell jönni, a természet csendet, békét és nem állandó zsezsegést akar, amit az egyre növekvő számú emberiség tesz. Szebb lenne a környezetünk, nem lennének gaztól felvert kertek, nem lennének ápolatlan területek, nem lennének bevetetlen szántóföldek. Ez tartana meg minket, nem az örökös rohangálás, mint akinek patron van a hátsó felében. Le kéne állni, nagyon szép hazánk van, nézni kellene, hogy süt a Nap, vagy éppen, hogy megy le, hogy hullámzik a Balaton, vagy a Tiszának milyen selymes hullámai vannak.
Most nagyon sok mindenre fényt derített ez a járvány, ez a bezártság, és nagyon elgondolkoztató a megváltozott létünk, és az, hogyan tovább. Lehet velem nem egyetérteni, meg lehet egyetérteni is, ez nem is érdekes, hanem az, hogy akit megérintett, Ők gondolják tovább, hogyan lehet életben tartani az anyaföldünket, mert mindenhogyan nekünk lesz baj, ha végleg le akar dobni minket a hátáról.
Pável Márta
2020.04.12.