Nem gyűlölködök, nem rágalmazok, csak az igazat írom le, hogy ez a Kormány/Orbán miniszterelnök úr – akit nagyon tisztelek – lássa, mi a magyar kórházi valóság és ne mondhassa, hogy az egészségügyet uralják. Uraljuk a helyzetet az egészségügyben? Sajnos nem! 6 napot töltöttem a Szent Imre/Tétényi úti/ kórházban, mint egy szemtanú beszámolok az anomáliákról.

S itt nem arról van szó, hogy én bántani akarom az Orbán kormányt, hiszen erősen jobboldali vagyok. Tisztelem és nem is akarnám, hogy leváltsák, én ezzel segíteni akarok, én kiküldött kérdőívek helyett is a nép hangja vagyok. Nem hiszem el, hogy csak magánkórházakat akarnak, szabadon mondom el, mit tapasztaltam!

Viszont, azt gondolom, hogy valószínűleg megvezették a Kormányt azzal, hogy minden rendben van, vagy talán Ő is azt akarja elhinni, amit mondanak neki, de biztosíthatom róla – és nem csak egy kórház tapasztalata alapján – szinte semmi sincs rendben az egészségügyben! Elmondhatom, messze nem uralják a helyzetet, sok kórházból sok embert ismerek, sok más kórházból kijött ember nagyon hasonlókat tapasztalt. Nem beszélve a körzeti és a szakorvosok helyzetéről, az is rettenetes. Mégis általános vélemény, hogy a Tétényi az egyik legrosszabb. El kell hogy mondjam, hogy az egészségügyben elég nagy baj van, nagyobb, mint gondolnánk.

A MEGTAPASZTALT VALÓSÁG, csak pár dolgot említenék, de volt több is…,

indulatok nélkül:

Orvosi diagnózisok:

2 hónap alatt 5 orvos sem tudta megállapítani, hogy trombózis van a lábamban.

Végül a körzeti orvos gyanút fogva beküldött a Szent Imre Kórház ambulanciájára, ott kiderült.

Kórház teljes lezárása, embertelen!

Ember se ki, se be. Ha csak úgy bemegy az ember, nem gondolja, hogy bent fogják, semmi nincs nála…, majd a csomagfelvivő másnap – 10-től kb. délig leadható – viszi fel, ami nagyon kell. A kapcsolat megszakított, ez iszonyú sokat ront a betegek állapotán! Sokszor déltől hatig az ajtót sem nyitották rám. Azt előre, hogy mikor jön sorra, melyik vizsgálat stb. semmiről sem tájékoztatnak, nincs idő a beteggel foglalkozni! Fejetlenség, szervezetlenség az egész területen. Én, aki tudok meditálni, imádkozni, valahogy kibírom, hogyha napokig alig szólnak hozzám, nem jöhetnek be, de egy 90 éves nehezen bírja és kiborul… Nincs egy reggeli kávé, semmi sincs és csak időnként a durva, embertelen beszólások.

Ambulancián:

11:30-től 20:30-ig (9 órát!!!) ültem a hideg vaspadon, míg a mélyvénás trombózisos lábbal ágyhoz kerültem. Átfáztam, torkom fáj, orrom folyik, stb. azóta is viselem ennek is a következményét. Senki nem jöhet – ugye a covid…, – semmi vigasz, semmi étel, sem meleg tea… semmi… csak a magány.

Orvosok:

Aki felvett és az osztályos orvos előtt le a kalappal. Az ügyeletesek tekintetében ezt már nem mondhatnám, olyan 80 %-os a tetszési indexem. Az osztályos orvos jó volt hozzám, látta, nem bírom itt a feltételeket, hazaengedett. 6 nap rettenete után! Itthon vagyok, minden szép!

Betegszállítók:

Semmi gond velük, nagyon rendesek, emberségesek voltak! De nagyon lassan mennek a dolgok, nem ők tehetnek róla. Pl. vizsgálatra üres gyomorral 3 körül került a sor. Figyelem, az egész Kórház minden osztályára 16, igen, összesen 16 betegszállító jut. (Ebbe a katonák miért nem tudnak besegíteni?) Azt mondják, hétvégén ebből csak 2 db van! Ez is oka a sok várakozásnak.

Ápolók:

Itt kb. 60% rendes, de erősen túlhajtott, kevesen vannak, fáradtak és ez a munkájukon látszik is. A 40% nekem minősíthetetlen, embertelen pl. 6 nap alatt, kérés ellenére 2x sikerült teát kapnom. Az ápolókat más osztályokról teszik át, mindenki össze-vissza van. Volt négy-öt olyan nővér, akire azt mondom, hogy az Isten áldja meg, ők azok, akik tényleg egészségügyiek.

Az osztályon nov.20. körüli, péntekről szombatra műszakos éjszakás férfi úgy beszélt velem, hogy ki kellett kérnem azt a hangot. Kiderült, a kórboncnok melletti ember volt, de jó…! Halottakkal valóban lehet így beszélni. Miért kell mindenkit össze-vissza szórni, még akkor is, ha sokan covidosok, vagy elmentek, mert nem bírják tovább, de aki ott van, az a helyén lehetne.

Miért van az a bárdolatlanság, hogy egy magánytól stb. kiborult nénivel éjfélig ment a cirkusz, olyan zajjal, mintha az ember a Rákóczi úton akarna aludni. Szóval alighogy elalszom az éjszakás nővér – minden ok nélkül – 0 óra 20 perckor. mintha tűz lenne, messziről nekifutva, kitépi az ajtót, kis híján megállt a szívem, valami csúnyát mondhattam neki. Alighogy ismét elalszom, már nagyon ki vagyok borulva, mikor 5:10-kor ismét kitépi az ajtót: felteszi a kérdést – 3 nap után – „Ugye a néni pelenkás?”!!! /Idősebb embert, aki NEM pelenkás, hogy lehet ezzel letámadni?/Azt mondtam neki: „Figyeljen ide, nekem elegem volt magukból! Nem beszélve arról, hogy ha pelenkás lennék, akkor csütörtök estétől most először tennének tisztába?” Miért nincs felírva valahova, ki a pelenkás, ki nem? Miért? Vagy, ha fel van írva, akkor miért nem nézi meg? Elegem lett, csak egy kívánalmam volt, mint ET-nek: HAZA! HAZA! HAZA! Az egészséges életösztönöm feltámadt, meg kell mentenem az életemet, ezek itt kicsinálnak!

Étkeztetés

Hát aki itt főz, azt úgy meghajtanám, mint Singer varrógépet, vissza se találna!

Tudom, a kórház nem szanatórium, de amit étel néven adnak, az sokkal több mint gyalázat. Az ebéd minőségen aluli, ha nekem bárki a mi táborunkban ilyet főzött volna, az súlyos dolgok elébe nézne, így nem lehet meggyalázni az alapanyagokat sem. Szerintem aki „szakács”, az nem az, soha egyet nem lapozott a szakácskönyvben. Hat nap alatt nem volt más leves a Szent Imrében mint vízben úszó sárga fehér kiskockák, csak annyi variáció volt, hogy másféle tésztát tettek bele. Nem hittem a szememnek, miért alkalmaznak ilyen szerencsétlen embert, aki ezt főzi? Ennyi pénzért rántott leves is lehetett volna, hamisgulyás is lehetett volna, krumpli levest is lehetett volna csinálni stb., csak hogy ötleteket adjak ennek a minősíthetetlennek. A tökfőzelék – életem legrosszabbika volt -, feltéttel, ami valószínűleg fasírozott akart volna lenni, szerintem ha mikroszkóppal megnézem, húst csak nyomokban találtam volna benne. De minden más rettenetes volt. Az ilyen szakácsnak fel kell mondani! Tehát az étkezés az csapnivaló.

Mindenki szenved: orvosok, ápolók, betegek stb., kinek jó ez a fejetlenség? Akárhonnan is, de még embereket kellene felvenni, meg kéne az egészet úgy szervezni – covid vírus ide, vagy oda…–, de lett volna idejük megszervezi, hogy működjön. De nem, nem uralják a helyzetet! Megértem a nénit, akinek (hírek szerint) mikor ismét beígértek kórházat, inkább kiugrott az ablakon, igen, ez a helyzet. Nekem semmi más vágyam nem volt, mint az életemet menteni, hazajönni! Ezt már itthonról írom, nem hiszem, hogy ha azt mondanák, hogy vissza kell menni, belegyeznék-e, most azt gondolom, NEM.

Kérem Orbán Viktor miniszterelnök urat szíveskedjék végiggondolni, s hinni nekem, pártatlan emberekkel nézessen a dolgok után, itt rettenet, ami megy. Nem beszélve körzeti és egyéb szakorvosok helyzetéről. Öregebbek nem mennek vissza, aki megbetegszik, azok után is ők viszik a terheket, meddig bírják?

Elhiszem, ha Ön odamegy, akkor mindent rendesnek lát, ja, ez a kirakat. Lehet, hogy ügyesen hintik a port a szemébe, elhiszem, Ön jó szándékú, hogy el is hiszi, hogy minden rendben van, DE NINCS! Én, aki soha nem írtam Ön ellen, most sem ezért írom, hanem beteg embertársaim nevében. Azt kérem, könyörgöm, nézze már meg valójában mi van és tegyen ellene!

Köszönettel,
Varga Péterné /Pável Márta
2020.11.27.