Felkértek, írjam le a gondolataimat, hogy én, mint tulajdonképpeni kívülálló, hogyan vélekedem az AQUILA Pártról, milyennek látom őket.

Pável Mártával (az AQP mostani elnökével) a korábbi munkahelyemen ismerkedtem össze idestova 13 éve. Közvetlen kollégákból barátokká lettünk, s ez a barátság azóta is töretlenül tart. A csoportjának tevékenységébe főként rajta keresztül nyerhettem bepillantást, valamint a munkájuk eredményeit láthattam – szó szerint – kinőni a földből, megvalósulni többféle fronton (épület felhúzások, templom építése, föld megművelése, oktatóhelyiségeik fejlesztése, színvonalas műsorok összeállítása és előadása stb.).

De ez „csak” a felszín. Amiért igazán tisztelem és csodálom őket az az élő hitük. A realitáson edzett, elkötelezett, mélységes, de mégsem vak hitük.

Mindig is tartottam az olyan csoportosulásoktól, ahol úgy hiszik, ők „tudják a tutit”, csak náluk van az igazság, ahol kételyek fel sem merülhetnek, ahol hatalmi szóval, kinyilatkoztatva hozzák a döntéseket. S ahol ezt ráadásul a hit mázával vonják be, hogy megkérdőjelezni, vitatni se lehessen, s az emberek lelkét nyomorítva kényszerítik ki az egyetértést, azt meg már kifejezetten undorítónak találom.

Ők nem ilyenek. Magam nem vagyok keresztény, s mégsem éreztem soha köztük, hogy emiatt kevesebb lennék a szemükben. Az ő útjukat több lehetséges jó út közül az egyiknek tartják. Maximálisan próbálnak a hitük szerint cselekedni, az Istennel megélt tapasztalataikat beépíteni a mindennapjaikba, a kapott kéréseket/parancsokat teljesíteni, még ha elsőre (és sokszor másodikra is) lehetetlennek tűnik. Néha meg is ijednek a feladat súlyától, de ennek ellenére megteszik a lépéseket. Szépen, egyenként, bízva a segítségben, ami egyengeti útjukat. Mivel nem a személyes kívánságaik után mennek – mert ugyan kinek jutna eszébe a mai világban templomot építeni saját erőből, amire egy fillér sincs kezdetben és bevétel sem fog származni belőle soha?! –, ezért az út végén találtakat is könnyű szívvel veszik, nem a saját érdekeik megvalósulását nézik benne. Szívüket-lelküket beleteszik az útba, az eredményt viszont Isten kezébe.

Ha ezt a hozzáállást meg tudják őrizni, ha fölrángatják egymást a földről, vagy éppen visszarángatják rá, mikor melyik szükséges, ha nem térnek le a saját maguk választotta útról, akkor talán adhatnak egy új gerincet ennek az országnak.

Valahogy eddig sikerre vitték, amibe belekezdtek…