Felháborítónak tartjuk már az ötletet is, a leghatározottabban tiltakozunk! Ezzel a döntéssel elveszik a szülök gyerekneveléssel kapcsolatos szabad akaratát!
Mert miről is van szó!? Igaz, nem vagyok pszichiáter, „csak” katolikus hittanár, de maximális felelősséggel vagyok a rám bízott emberekért. Magam és tanítványaim a legmélyebb (legmagasabb) szinten vagyunk a „meditációban”, így pontosan tudom, miről beszélek. Mivel 24 éve csak a lélekkel foglalkozom, és ezzel a másfajta emberi működtetéssel, ennek megközelítőleg minden csínját-bínját ismerem (teljesen nem lehetséges). Így joggal mondhatom a következőket. A pszichológia tudományos szinten foglalkozik az elmével. Igaz, lélektannak is hívja magát, de fogalmi rendszerében ez nem az a lélek, ami örök és halhatatlan (ha mégis ezt állítaná magáról, akkor „tudományosan” ugyanannyira lenne elfogadott, mint a mi módszerünk – sőt, kevésbé, mert a miénket már nagy elődjeink, például Avilai Szent Teréz egyháztanító is sikerrel működtette)!
Ha meditálunk – és nemcsak felszíni relaxációt végzünk -, akkor az elmét, a gondolkodást kikapcsoljuk, és így már semmi dolga. Ekkor azonban már a léleké lesz a 100%-os szerep. Ennek a léleknek a működésére ismer rá ebben az állapotban a meditáló, elmélkedő ember. Ez már régen nem a pszichológusok “elméje”. Ilyen esetekben az ezzel a lélekkel sokat foglalkozó, misztikus szakembernek – különösen, ha még teológiát is végzett – van ehhez nagyobb hozzáértése.
Ezek nélkül a tapasztalatok, ismeretek nélkül azonban senki nem tudhatja, mielőtt ebbe belevág, mit borogat meg a rá bízott gyerekekben. Nem tudja, milyen affinitása van az embernek. A transzcendens élmény – legalábbis a tudomány számára – ma még nem teljesen tisztázott, sem létében sem működésében; itt még messze nem tart a pszichológia. Nem tudja, hogy ebben a transzcendens állapotban hogyan képes az ember tudatosan lenni; hogy információt tud kapni, és hogy nagyon sok minden történhet vele. Ráadásul, ahogy Szent Cassianus szépen kihangsúlyozza: „Aki el akar jutni a szemlélődésre, annak először feltétlenül teljes buzgósággal és minden ereje mozgósításával a tevékenységet kell elsajátítania. Hiába törekszik tehát Isten szemlélésére az, aki nem kerüli a bűn szennyét… Ha elértük a tökéletes szeretetet, a szív tisztaságát, akkor már adottak a szemlélődés feltételei. Az eszmény ugyanis az, hogy a lélek szüntelenül Istennel foglalkozzék.” Nem akarok most itt disszertációt írni. Akit a téma mélyebben érdekel, szíves figyelmébe ajánlom A misztikus teológia alapjai című könyvemet.
Ezt a most bevezetendő szörnyűséget sokan meditáció címmel illetik; másutt, hivatalos személyek relaxáció néven emlegetik (nagyon nem mindegy – ebből is látszik a “hozzáértés”!). Bár az igaz, más a lélek definíciója a pszichológiában és más a teológiában, ennek ellenére nem hinném, hogy kétféle lélek van. Egy ember, egy lélek, egy Isten; ez a lélek a katolikus teológia felfogásában (így az enyémben is) halhatatlan, egyedi működéssel és testen kívül való élményekkel is bír. Ezt a módszert, amivel a lelket másfajta módban lehet működtetni, sokféleképpen nevezik; hívják az alfa állapotnak, relaxációnak, meg szemlélődésnek, elmélkedésnek, kontemplációnak, meditációnak. Szinte mindegy is, minek nevezzük, ha elég mélyre megy, ugyanoda jut. Magam katolikus hittanárként és 25 éve gyakorló meditálóként állítom: ha – és előre senki nem tudja, milyen érzékeny valaki lelkileg – ha a gyereke „messze megy” akkor negatív erők is befolyásolhatják. Persze ez ellen is van védelem (mi burkolásnak hívjuk), de tudom, ezt az egészet éppen a kötelező meditációt bevezetők nem fogják tőlem elfogadni, mert nem Istenben gondolkoznak, különben nem is mernék kötelezővé tenni! Ez olyan, mint amikor ruha (=”burok”) nélkül valakit meztelenül kiállítanak az Északi Sarka, megfagy nagyon gyorsan. Aki “burkolás” nélkül megy ki, azzal nagyon sok rossz történhet, akár elmegyógyintézetbe is kerülhet!
Elhiszem, hogy ez nagy üzlet, sok pénz, és az emberek szeretnek jól élni, de ez nem mentség! Meggyőződésem, hogy – mindegy minek nevezzük a gyakorlatot – az emberi képességektől függ, meddig jut el valaki. Egy hypnabilisebb vagy érzékenyebb lélek, egy kis “relaxációtól” olyan “magasra szállhat”, hogy aki nem igazi szakember, nem tudja koordinálni, a közben szerzett “élményeit” nem tudja feloldani. Így ez igen veszélyes dolog! Mindenkit nem is szabadna meditáltatnia annak aki felelősen cselekszik és Istennek él! Például olyant, akinek idegi problémái vannak.
Ki biztosítja, hogy tiszta az, aki meditáltat? Ki biztosítja, hogy tud minden meditálóra figyelni? Felelősséggel tudja-e kontrollálni a folyamatokat az elejétől a következményekig? A meditáltatók – a gyorsképzés alatt – hallanak-e egyáltalán arról, mi az, hogy “burkolni”? (Mit tanulhattak meg 30 óra alatt? Ez olyan, mintha repülőgép pilótát képeznének ki ennyi idő alatt.) Vagy csak – továbbképzésnek jó lesz! – belelovalták magukat, és majd sérült lelkű, összezavarodott, negatív vagy akár elmebeteg gyereket hoznak létre! Ez elfogadhatatlan!
Magunk a misztika útján haladva 25 éve meditálunk, Istennel vagyunk Avilai Szt. Teréz módszerét követve. Mi pontosan tudjuk, miről beszélünk, és hogy érzékenyebb ember milyen mélyre mehet, és mi mindent hozhat fel benne az elmélkedés. A meditáció a lény legmélyebb rétegét is érintheti, oda ne kotorjon bele semmiféle gyorsképzett akárki! Ezt ne tegye egy tanfolyamot végzett ember; láthatjuk, a tanfolyamon végzett hitoktatók némelyike is, milyen károkat tud okozni, így végleg elvehetik egy gyermek bimbózó hitét, erre sok bizonyítékom van. Vagy pap, vagy hittanár (nem oktató), de ezek közül sem mind alkalmas arra, hogy elmélkedést vezessen, csak a misztikus lelkületűek.
A relaxáció és meditáció között nagy különbség van, ha a relaxáció valóban csak az, aminek mondja magát. De csak akkor van a módszerek között lényeges határ, ha nem érzékeny az emberi lény. Akkor megmarad a relaxáció szintjén. De ha érzékeny?
Különösen azoknál a fiatoknál van probléma, akik már valóban tudnak meditálni. Ők 30 másodperc alatt a legmélyebbre mennek, bármilyen primitív szinten is próbálják őket elmélkedtetni; ők haladnak arra, amit már tudnak, de ki oldja fel, ki beszéli meg az átélteket. Pedig ma nagyon sok olyan igényes szülő van, aki erre is – hiteles embereknél – képezteti a gyermekét.
Micsoda felelőtlenség ez! A szabad akarattal való maximális visszaélés! A szülök nevelési jogába való beleavatkozás! Miért nincs jogszabály, hogy megvédje a fiatalokat?
Különösen felháborító már az is, hogy erre gondoltak, nem hogy ezt beleteszik kötelezően a kerettantervbe. Ki védi meg az embereket ettől az ájtatos társaságtól, ettől a nagyon veszélyes ámokfutástól? Mi most csak jelezni tudjuk, tiltakozunk ez ellen! Ha bármilyen lehetőségünk lesz rá, azonnal megszüntetjük, megtiltjuk!
Addig is minden felelősen gondolkozó szülőt, figyelmeztetni szeretnénk a veszélyekre! Kötelességünk vigyázni a gyermekeinkre, jogunk van ahhoz, hogy ettől a felelőtlen döntéstől és hatásaitól megvédjük őket. Kérünk minden szülőt, mondja el a gyerekének, ne csinálja a gyakorlatokat, ábrándozzon vagy meséljen magának vicceket, vagy legutóbb hallott mesét, abból baj nem lehet.
Pável Márta
2013. 04. 16.