Életünkért, fontos olvasmány! – Mohamedán kontra keresztény

Ma kaptam egy levelet, hogy ki írta, sajnos nem szerepel. Mivel sok hasonló tartalmú levelet kapok, és a Koránt némileg lapozgatva tudom, hogy – ismereteim szerint kb. 80%-ban – igazak, amiket összeszedtek, így azt gondoltam, kivételesen ezt közzé teszem.

Közlés oka: Nem a bujtogatás és nem az ellenségeskedés okán teszem, hanem figyelmeztetésként, a keresztény létünk alapjait féltvén.

Mi, az AQUILA és magam is arról vagyok híres, hogy minden vallás felé nyitottan állok, ha béke van a szívükben, és nekem mindegy, hogyan nevezik az egy igaz Istent, de ha addig eljutnak, akkor senkivel sem lehetünk távolságtartóak vagy haragban. Nekünk mindegy: ki milyen ruhában, pöttyel az arcán vagy anélkül, turbánnal, sábesszel, sárga hacukában vagy bármibe öltözve érzi magát jól, de a lényeg: ne gyűlölje a többi embert, ne akarjon kizárólagosságot és eljusson Istenig. Általam egy riportban használt hasonlatomat ismétlem meg: a piramis minden oldalán, sőt az élén is fel lehet mászni, kinek mi tetszik, de ha közel van a csúcshoz=Istenhez, annál jobban felfedezi a másikban is az Isten lelkét, annál gyengédebb, szeretettel telibb lesz a többihez. Ha ez nem így van, az a vallás a képviselőivel együtt – a szemünkben – eltévedt, ezzel már nem tudunk azonosulni sem.

Ha valaki bejön a szobámba, láthatja az öt világvallás jeleit, a keresztény képek, jelképek mellett ott van a zsidó gyertyatartó, hindu és buddhista szobrok jelképek tömege, mohamedán imaszőnyeg stb. is. Én így szeretem a sokféleséget, és mindig azt gondoltam, tanulni lehet egymástól, sőt kell is.

Mielőtt továbbadnám a kapott levelet még egy tanúkkal igazolható történést szeretnék Önökkel, kedves olvasóim, megosztani.

Ez kb. 20 éves történet, de nem tudjuk elfelejteni. Felsővárosban tanítottam hittant, még a Rombay Atya (†) idején történt ez a dolog. Az volt az elvem – aminek nem nagyon örült az atya, de elfogadta –, hogy ha én viszem el a hittanosokat más vallásokhoz, akkor együtt látjuk milyen, mi történik, és együtt megbeszélhetjük, ezzel gondoltam elejét veszem a jogos emberi kíváncsiságnak, és annak, hogy kihulljanak a tanítványok a keresztények soraiból. Nagyon is működik ez az elvem (is :) ).

Így sorra ellátogattunk – ma is meglévő tanítványaimmal – az öt világvallás olyan közösségeihez, akik hajlandóak voltak minket fogadni. (A buddhistákkal azóta is jó viszonyban vagyok, megmutatták az óriási, mélyhangú gongjukat, járkálhattunk közöttük, részt vehettünk a szertartásukon stb.) Mikor a mohamedánok jöttek sorra, éppen Budafokon a Komáromi utcában volt egy imaházuk, oda bejelentkeztem, és a csoporttal elmentünk.

Nagyon kedvesen, készségesen fogadtak, közösen mosakodtunk, imádkoztunk, prospektusokat adtak, szóval 1 óra bűbáj volt minden. Mikor kimentük, kint a kertkapuban a társaim előtt megkérdeztem (ők a tanúim) a fiatal mohamedán vezetőt – akiről úgy tudtuk, hogy orvostanhallgató volt a pesti egyetemen –, hogy el tudná-e képzelni, hogy a keresztények és a mohamedánok békében éljenek egymás mellett. Válasza ridegen csattant: Nem, soha, mert mi halálos ellenségek vagyunk!

Társaimmal leforrázva, elképedve jöttünk el. Ezt soha nem tudtuk elfeledni, és most úgy tűnik jogosabb észben tartani, mint valaha is volt.

Az alábbiak közlése után is valljuk és nyomatékkal közöljük, hogy:

Mi továbbra is MINDEN VALLÁSSAL békében, szeretetben szeretnénk lenni, nem is akarhatnánk mást, DE ha más történik, azt nem mi okozzuk, hanem saját maguk. Ez nagyon fontos közlésünk!

Tárgy: Fwd: Muszlimokról olvasd el Dátum: 2015. november 29. 18:09:41 CET
Miért viselkednek így a muszlimok Debrecenben – és másutt?
Félelmet keltenek az arab bandák a debreceni menekülttábor környékéről.
Éjjel-nappal hangosak, nem tűrik a rendet, a kertekbe bemennek és elviszik a bicikliket. A buszmegállókban molesztálják a lányokat, asszonyokat. Mi történik Debrecenben?
Miért viselkednek így a muszlimok Debrecenben – és másutt? Egyelőre kis mértékben, de ugyanaz játszódik le Debrecenben, a Sámsoni úton, mint ami nagy mértékben, nap mint nap zajlik például a norvégiai Oslóban, a svédországi Malmőben, a franciaországi Marseille-ben, a németországi Berlinben, a dániai Koppenhágában, az angliai Londonban, az USA-beli Michigan állam Dearborn nevű városában, vagy az ausztráliai Sydneyben. A bevándorló vagy menekült muszlimok belekötnek a helyi emberekbe, zaklatják a helyi kereskedőket és molesztálják a helyi nőket és lányokat. A Sámsoni út “no-go zone” lett, azaz olyan zóna, ahova a helyi magyar emberek nem szívesen mennek be.
Ez Allah (Isten) akarata
A Korán, azaz a muszlimok szent könyve nem egy egyszerű könyv, hanem maga Allah (Isten) szava tökéletes formában, ahogyan azt Dzsibril (Gábriel) arkangyal elvitte Mohamed prófétának, az iszlám alapítójának, látomások formájában. Éppen ezért a Koránt megváltoztatni vagy átértékelni nem lehet – ami abban áll, az Allah (Isten) szava, tehát úgy helyes, ahogy van. A Korán 3.5 szerint az iszlám a tökéletes vallás. A Korán 33.21 szerint Allah küldötte (Mohamed próféta) példakép. Amit ő tett, az helyes, és a muszlimoknak követniük kell az ő példamutató cselekedeteit. Ezeket az ismérveket kell szem előtt tartani, mielőtt bárki megpróbálna ideologizálni, hogy a VII. században keletkezett előírásokat már nem kell figyelembe venni, mert azok az idők elmúltak. Szó sincs erről – ezek az előírások ugyanannyira hatályosak és kötelezőek ma, mint ezernégyszáz éve.
A muszlimok a legjobbak; a nem muszlimok hitványak
A Korán 3.11 szerint a muszlimok, azaz Mohammed próféta követői a legjobbak a népek közül. A Korán 98.6 szerint azok, akik nem hisznek az iszlámban, a Koránban és Mohamed prófétában, ide értve még a Könyv népeit is (azaz a zsidókat és a keresztényeket is), a pokol tüzére jutnak. Akik nem hisznek az iszlámban, a Koránban és Mohamed prófétában, azok a leghitványabb teremtmények. A Korán 48.29 szerint Mohamed próféta Allah követe, és azok, akik vele vannak, keményen bánnak a hitetlenekkel (a nem muszlimokkal), viszont irgalmasak egymással (a muszlimokkal) szemben.
*Azért nem alkalmazkodnak, mert meg vannak győződve arról, hogy ők a felsőbbrendűek, mindenki más pedig alsóbbrendű. Soha nem is fognak alkalmazkodni, amint azt számos nyugat-európai, kanadai, amerikai és ausztráliai példa is alátámasztja.
Dzsihád (kombinált, azaz nyílt ÉS fedett háború az iszlám győzelméért). A dzsihád szó eredeti jelentése küzdelem. A Koránban a jelentése küzdelem (harc, háború) azért, hogy a világ minden országa muszlim országgá váljon. A Korán 9.29 szerint a hívőknek (a muszlimoknak) harcolniuk kell azok ellen, akik nem hisznek Allahban, vagy a Végítélet Napjában; vagy akik nem tiltják azt, amit Allah vagy Mohamed próféta megtiltott; vagy akik nem hisznek az igaz vallásban (az iszlámban), még a Könyv népei (azaz a zsidók és a keresztények) ellen is, egészen addig, amíg azok alávetettségbe nem esnek, alázatosan nem fizetik a dzsizját (a hűségadót a muszlimok részére) és át nem érzik alávetett helyzetüket.
A muszlimok szerint, egy zsidó vagy egy keresztény az alábbi három lehetőség közül választhat:
1. áttér az iszlámra
2. fizeti a dzsizját, és alávetett, másodrendű állampolgárként él
3. meghal
Ha valaki azonban nem a Könyv népei közül való (azaz nem zsidó és nem keresztény), akkor csak két választása van:
1. felveszi az iszlám vallást
2. meghal
Ha a muszlimok erősek, akkor a dzsihádot erővel, nyílt módon kell végrehajtaniuk.
Ha a muszlimok gyengék, akkor megtévesztéssel, szaporodással és egyéb fedett módon kell küzdeniük addig, amíg eléggé meg nem erősödnek ahhoz, hogy nyílt harcban győzzenek. Éppen ezért értelmezhetetlen az a nyugatiak körében elterjedt, hímező-hámozó kifejezés, hogy van “szélsőséges” muszlim, meg van “mérsékelt” muszlim. Szó sincs erről. Mindkettő ugyanazt a célt akarja elérni, csak más eszközökkel: az egyik ordítva és fegyvert rázva, a másik mosolyogva és alattomosan.
Dzsizja (nem muszlimok hűségadója a muszlimok részére): A nem muszlimok által, a muszlimok részére fizetett hűségadó, mellyel a nem muszlimok elismerik alávetettségüket (lásd Korán 9.29). Amikor egy muszlim elveszi egy debreceni kereskedő áruját, vagy felveszi a segélyt, miközben a szabadságjogok ellen kampányol, és szidja a befogadó országot, akkor tulajdonképpen beszedi a dzsizját.
Dhimmi (alávetett, másodrendű személy). A dhimmi olyan nem muszlim személy, aki addig, amíg nem kritizálja a muszlimokat, elfogadja alávetettségét és fizeti a hűségadót, életben maradhat. Ha ezeket megszegi, bármi megtehető vele. A muszlim és a dhimmi viszonya hasonló, mint a maffia és a boltos viszonya. Ameddig ez utóbbi hallgat, engedelmeskedik, és fizet az előbbinek, addig éldegélhet. Ellenben ha makacskodik.
Takija (megtévesztés) alkalmazása. A Korán 3.28 szerint a hívők (a muszlimok) ne keressék a barátságot a hitetlenekkel (a nem muszlimokkal), kivéve, ha veszély fenyegeti őket azok által. Abu Darda, Mohamed próféta harcostársa ezt így fogalmazta meg: “A hitetlenek (nem muszlimok) arcába mosolygunk, miközben a szívünk átkozza őket”.
A nők másodrendűek és ostobák. A Korán 2.223 szerint a feleség egy szántóföld, akit a férj akkor és úgy “szánthat fel”, ahogyan akar. A gyengébbek kedvéért ez azt jelenti, hogy nem kell a feleség beleegyezése a szexhez. A Korán 3.43 szerint a feleség feladata az engedelmesség mind a férjnek, mind Allahnak. Azokat a nőket, akik lázadoznak, először megfeddéssel, majd az ágyból való kivetéssel, végül – ha még mindig makacskodnak – veréssel kell a helyes irányba állítani.
A Korán 2.282 szerint két női tanú egyenlő egy férfi tanúval. Ezt egészíti ki Bukhari 1.6.301, mely szerint Mohamed próféta azt mondta nők egy csoportjának, hogy adakozzanak, különben a pokol tüzére kerülnek. Amikor a nők megkérdezték, hogy miért, a próféta azt felelte, hogy azért, mert a nők szellemileg fogyatékosak (ostobák), hiszen csak két nő vallomása egyenlő egy férfi vallomásával; vallásilag pedig azért fogyatékosak, mert egy nő se nem imádkozhat, se nem böjtölhet menzesz idején.
A nemi erőszak akkor az, ha négy tanú bizonyítja. A Korán 24.13 szerint az, aki nemi erőszakot állít, de nem hoz magával négy tanút, az hazudik. Ha tehát nincs négy tanú, akkor nem erőszak történt, hanem paráznaság vagy házasságtörés. A parázna büntetése a Korán 24.2 alapján száz ostorcsapás. A házasságtörő büntetése halálra kövezés, ami nem a Koránban szerepel, hanem Mohamed próféta példamutatása alapján (pl. Hadith Muslim 17:4192 vagy Bukhari 9.83.37) végrehajtott halálbüntetés. Ezért mernek a muszlimok debreceni lányokat és asszonyokat molesztálni, mert hozzá vannak szokva, hogy négy tanú hiányában a nőt fogják megbüntetni.
A szexrabszolgaság törvényes. A Korán 4.24 szerint egy muszlim férfi számára tilos egy férjezett nőhöz való közeledés, kivéve azokat, akiket a jobb keze birtokol.
Ez utóbbi esetben olyan nőkről van szó, akiket portyázás vagy csata során zsákmányolt, vagy rabszolgavásáron vett. Ha például egy muszlim férfi egy zsidó, keresztény, hindu, pogány stb. nőt zsákmányol, akkor annak a nőnek a házassága automatikusan megszűnik és a muszlim férfi rabszolganője lesz.
A pedofilia törvényes. A Korán 65.4 szerint, válás előtt három hónapi szexmentesség vonatkozik azokra a nőkre, akik már menstruálnak, valamint ugyancsak három hónap azokra a lányokra, akiknek még nem jött meg a menzeszük. Az első eset még logikusnak is tűnik, hiszen egy gyors válás és újra férjhez menetel esetén nem lenne egyértelmű, hogy ki az apa. De mi van azokkal a lányokkal, akiknek még nem volt menzeszük? Náluk miért kell ugyanúgy három hónapot várni? Azért, mert velük is lehet nemi életet élni, és hát lehet, hogy egyik-másik előbb érik. A Mohamed próféta cselekedeteiről szóló Bukhari 7.62.88-ban az áll, hogy a próféta (aki egyébként akkor kb. 50 éves volt) házasságra lépett a 6 éves Aishával, majd amikor a lány 9 éves lett, elhálták a házasságot. ….
Lerontás; felülírás. A Korán 2.106 szerint egy korábbi kinyilatkozást egy későbbi kinyilatkozás leronthat, azaz felülírhat. A muszlimok szeretik a tudatlan nyugatiak elé tárni a Korán 2.256-ot, mely szerint a vallásban nincs kényszerítés, azt sugallva, hogy az iszlám a türelem vallása. Ez nem más, mint takija (megtévesztés), ugyanis azt “elfelejtik” elmondani, hogy a 2.256-ot más részek, pl. a Korán 9.5 vagy a dzsihádra felhívó Korán 9.29 lerontotta, azaz felülírta.
Az Ön teendője
… A javasolt művek a következők:
Korán (Quran)
Bukhari (Sahih al-Bukhari)
hadisz (hadith), pontosabban hadiszok
Az utazó támasza, és a hit követőjének eszközei (Umdat as-Salik wa ‘Uddat an-Nasik), azaz Reliance of the Traveller and the Tools of the Worshipper
Ha ennyi olvasásra nincs sem ideje, sem energiája, akkor az interneten számos, hasonló összefoglalót találhat akár írott, akár képi formában, melyek levezetik, hogy az iszlám miért nem egyeztethető össze az európai társadalommal, tehát a magyar társadalommal sem. …
– pilum
* a más szedésű kiemelés tőlem van.

Konklúzió:
Nekünk arra kell törekednünk, hogy aki menekült – és valóban menekült –, azt szeretettel fogadjuk be, nekik is jár az élet. Aki „hódító”, ott nem szabad butának, vaknak lennünk, mert a jó szándékunk itt halálos is lehet, a gyermekeinkre, fiataljainkra nézve is. Törekedjünk a békés egymás mellett élésre, de ha nem megy, akkor fel kell venni a több szinten végzett ellenállást, akár harcot is. Ma vannak jó spirituális módszerek is, pl. távoltartás. Meg kell ezeket is tanulni.

Sok baj érte már a népünket, mindig kikeveredtünk valahogyan.

Nézzünk Istenre, menni fog.

Pável Márta
2015.11.30.

A bejegyzés kategóriája: Írások
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.